Álvaro Parente
Álvaro Parente | |
Született | 1984. október 4. (39 éves) Porto |
Állampolgársága | portugál |
Foglalkozása | autóversenyző |
A Wikimédia Commons tartalmaz Álvaro Parente témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Álvaro Parente (Porto, 1984. október 4. –) portugál autóversenyző, a 2005-ös brit Formula–3-as bajnokság, valamint a 2007-es Formula–Renault 3.5 autóverseny-sorozat győztese.
Pályafutása
A 90-es évek második felében gokartversenyeken szerepelt. Ez időszak alatt hazájában, valamint egy európai sorozatban is szerzett bajnoki címet. 2001-ben tért át a formulaautós versenyekre.
Formula–3
2001-ben és 2002-ben a spanyol Formula–3-as sorozatban szerepelt. Első évében csak a tizenkettedik helyen végzett, majd a 2002-es szezonban már futamgyőzelmet is szerzett, és végül negyedikként zárt a pontversenyben. 2003-ban párhuzamosan több bajnokságban is versenyzett. A Formula–3 Euroseriesben volt a leginkább érdekelt, de elindult az olasz, valamint a brit széria futamain is. Jelentősebb sikereket nem ért el ebben az idényben és a következő két évben már csak a brit sorozatban szerepelt.
2004-ben a hetedik helyen zárta ezt a bajnokságot, majd 2005-ben magasan dominálta a mezőnyt. Tizenegy futamgyőzelmet szerzett, és noha nem vett részt sem a szezonnyitó, sem a szezonzáró fordulón, Álvaro első lett a pontversenyben. Ezt követően az A1 Grand Prix 2005–2006-os idényében indult, ahol tíz fordulón keresztül képviselte hazája alakulatát. Három alkalommal állt dobogón, és többször is pontszerző volt.
Formula–Renault
2006-ra a Formula–Renault 3.5 sorozatba került. Itt két szezont töltött. Első évében három futamon is első lett, és végül szoros versenyben maradt alul a bajnoki címért folytatott harcban vetélytársaival szemben. A 2007-es szezonban megszerezte a bajnoki címet. Noha csak a monacói, és a spa-i főversenyen tudott győzni, teljesítménye elég volt az összetett sikerhez.
GP2
2008 óta a GP2-es bajnokságban szerepel. A 2008-as szezont a Super Nova Racing alakulatánál teljesítette. A szezonnyitó futamon győzelemmel kezdett, ezt az eredményt azonban nem tudta megismételni az év hátralevő versenyein. További három alkalommal állt dobogón, végül harmincnégy pontjával a nyolcadik pozícióban zárt a tabellán. 2009-ben szintén szerzett egy futamgyőzelmet, ekkor a belga főversenyen lett első. A pontversenyt 2008 után ismét nyolcadikként zárta.
Részt vett a GP2 Asia Series több versenyén is.
Superleague Formula
2009-ben egy, 2010-ben pedig három fordulón volt jelen Superleague Formula sorozatban. Mind a négy alkalommal az FC Porto labdarúgócsapat autóját vezette. A 2009-es második estorili futamon győzelmet szerzett a csapatnak.
Eredményei
Teljes A1 Grand Prix eredménylistája
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Csapat | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | Helyezés | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2005–06 | Portugal | GBR SPR 8 | GBR FEA Ki | GER SPR Ki | GER FEA 11 | POR SPR 6 | POR FEA 5 | AUS SPR 2 | AUS FEA 7 | MYS SPR 9 | MYS FEA 18 | UAE SPR 8 | UAE FEA 4 | RSA SPR 8 | RSA FEA 3 | IDN SPR 19 | IDN FEA Ki | MEX SPR Ki | MEX FEA 10 | USA SPR 3 | USA FEA 4 | CHN SPR | CHN FEA | 9. | 66 |
2006–07 | NED SPR | NED FEA | CZE SPR | CZE FEA | BEI SPR | BEI FEA | MYS SPR | MYS FEA | IDN SPR | IDN FEA | NZL SPR | NZL FEA | AUS SPR | AUS FEA | RSA SPR 8 | RSA FEA 5 | MEX SPR 14 | MEX FEA 7 | SHA SPR | SHA FEA | GBR SPR 11 | GBR SPR 11 | 17. | 10 |
Teljes GP2-es eredménylistája
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Csapat | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | Helyezés | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2008 | Super Nova Racing | ESP FEA 1 | ESP SPR 7 | TUR FEA Ki | TUR SPR 8 | MON FEA 5 | MON SPR 3 | FRA FEA 9 | FRA SPR Ki | GBR FEA 16 | GBR SPR Ki | GER FEA 3 | GER SPR 6 | HUN FEA 16 | HUN SPR Ki | EUR FEA 16 | EUR SPR Ki | BEL FEA 2 | BEL SPR Ki | ITA FEA Ki | ITA SPR 12 | 8. | 34 |
2009 | Ocean Racing Technology | ESP FEA Ki | ESP SPR 11 | MON FEA Ki | MON SPR Ki | TUR FEA Ki | TUR SPR 10 | GBR FEA Ki | GBR SPR 11 | GER FEA 6 | GER SPR 2 | HUN FEA 9 | HUN SPR 6 | VAL FEA 4 | VAL SPR Ki | BEL FEA 1 | BEL SPR Ki | ITA FEA 11 | ITA SPR Ki | POR FEA Ki | POR SPR 4 | 8. | 30 |
2010 | Scuderia Coloni | ESP FEA | ESP SPR | MON FEA | MON SPR | TUR FEA | TUR SPR | VAL FEA | VAL SPR | GBR FEA | GBR SPR | GER FEA | GER SPR | HUN FEA | HUN SPR | BEL FEA 2 | BEL SPR 3 | ITA FEA 12 | ITA SPR 9 | ABU FEA | ABU SPR | 14. | 13 |
2011 | Racing Engineering | TUR FEA | TUR SPR | ESP FEA 11 | ESP SPR 7 | MON FEA 2 | MON SPR 16 | 16. | 8 | ||||||||||||||
Carlin | VAL FEA Ki | VAL SPR 18 | GBR FEA 9 | GBR SPR 9 | GER FEA 20 | GER SPR Ki | HUN FEA | HUN SPR | BEL FEA | BEL SPR | ITA FEA 12 | ITA SPR 12 |
Teljes GP2 Asia Series eredménylistája (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Csapat | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Helyezés | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2008–09 | Qi-Meritus Mahara | CHN FEA | CHN SPR | DUB FEA | DUB SPR | BHR1 FEA | BHR1 SPR | QAT FEA 17 | QAT SPR 16 | MYS FEA 11 | MYS SPR 9 | BHR2 FEA Ki | BHR2 SPR 13 | 21. | 1 |
2009–10 | Scuderia Coloni | ABU1 FEA | ABU1 SPR | ABU2 FEA | ABU2 SPR | BHR1 FEA 6 | BHR1 SPR Ki | BHR2 FEA 4 | BHR2 SPR 3 | 8. | 12 |
Teljes Superleague Formula eredménylistája
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
2009
Év | Csapat | Kiszolgáló | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | Helyezés | Pont | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2009 | F.C. Porto | Hitech Junior Team | MAG | ZOL | DON | EST | MOZ | JAR | 5. | 302 | ||||||
16 | 1 |
Teljes Super Final eredménylistája (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Csapat | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|
2009 | F.C. Porto Hitech Junior Team | MAG | ZOL | DON | EST Nk | MOZ | JAR |
2010 (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Csapat | Kiszolgáló | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Helyezés | Pont | ||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2010 | F.C. Porto | Reid Motorsport | SIL | ASS | MAG | JAR | NÜR | ZOL | BRH | ADR | POR | ORD | BEI† | NAV | 7th | 495 | ||||||||||||||||||||||||
4 | 5 | 5 | 11 | 16 | X | 5 | 11 | X | 8 | 11 | X | 17 | 1 | X | 11 | 12 | X | 11 | 4 | 6 | 6 | 11 | X | 3 | 17 | X | 15 | 1 | C | 8 | 1 | 6 |
† Nem számít bele a bajnokságba.
Külső hivatkozások
- Hivatalos honlapja (portugálul)
- Profilja a driverdatabse.com honlapon (angolul)