Örvös Lajos

Örvös Lajos
Született1923. július 28.
Ungvár
Elhunyt2002. július 27. (78 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiÖrvös János
Foglalkozásaíró, költő, műfordító.
Sablon • Wikidata • Segítség

Örvös Lajos (Ungvár, 1923. július 28. – Budapest, 2002. július 27.) író, költő, műfordító.

Élete

Édesapja Örvös János újságíró, kiadói szerkesztő volt. Örvös Lajos 1941-ben Móricz Zsigmond mellett kezdte pályáját a Kelet Népe szerkesztőségében. Móricz íratta be az egyetem francia szakára, mondván: egy magyar írónak beszélnie kell egy világnyelvet. Az egyetem befejezése után az első UNESCO ösztöndíjasként Párizsban a Sorbonne-on folytatta nyelvtudományi tanulmányait.

Saját verseskötetei, regénye és novelláskötetei jelentek meg. 1956-ban az Irodalmi Újság szerkesztőjeként közölte Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. Ezt követően két évig munkanélküli volt. Gyakran fordult meg a későbbiekben is Párizsban, hosszabb-rövidebb időre. Véglegesen 1966-ban tért vissza Magyarországra, ezek után csak egy-egy hónapra ment ki évente nyelvészeti tanulmányokat folytatni. A jeles francia írók közül többek között Balzac, Verne, Camus, Lévi-Strauss, Simenon, Lecalloc'h, műveit fordította magyar nyelvre.

2001-ben a francia köztársasági elnök a francia Nemzeti Érdemrend Tiszti fokozatával tüntette ki, és ugyanabban az évben az akkori francia miniszterelnök az Akadémiai Pálmák Tiszti fokozatát adományozta Örvös Lajosnak.

Örvös Lajos 2002-ben hunyt el az utolsó olyan magyar íróként, aki a Kelet Népe szerkesztőségében dolgozott Móricz Zsigmonddal.

Művei

  • Csillagok alatt (1941)
  • Tücsök (1944)
  • Nyomozás (1947)
  • A szegénység dicsérete (1947)
  • A forró föld küldötte (1952)
  • Furulya (1954)
  • Elvágva a világtól (1988)
  • Arcok éjszaka (1994)
  • Külvárosi lelkek (1994)

Műfordításai

Források

  • Örvös Lajos (1923), Magyarország a XX. században I–V. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1996–2000.
  • Fakuló fotográfiák - Molnár Géza: Az Akadémiai Pálmák tulajdonosa - [Örvös Lajos
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap