Arany Timi

Arany Timi
Életrajzi adatok
Született1999. március 4. (25 éves)
Veszprém
Pályafutás
Hangszer
Tevékenységénekes
Sablon • Wikidata • Segítség

Arany Timi (Veszprém, 1999. március 4. –) magyar énekesnő, Az ének iskolája első évadjának, az X-Faktor nyolcadik évadjának és a A Dal 2020 résztvevője.

Életútja

Arany Timi (Arany Tímea) 1999-ben született Veszprémben. Nagyapja hegedűművész, nagymamája népdalénekes volt.[1] 11 éves korától középiskolai tanulmányainak megkezdéséig több színházi darabban is szerepelt. Középiskolába a székesfehérvári Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba járt.[2]

Az éneklés mellett érdekli a tánc és a színészet világa. Gyerekkorában több szerepben a veszprémi Pannon Várszínházban játszott.[3]

Énekesi pályafutása

2013-ban szerepelt a TV2 Az ének iskolája első évadában.[3] A válógatón Christina Aguilera Hurt című dalát énekelte. Király Viktor osztályába kerülve az első adásban osztályelső címet kapott, így duettet énekelhetett "osztályfőnökével". A döntőben Nikával énekelhetett duettet.

Középiskolás évei alatt készült el első dala, az Until the Summer Lasts. Ebben az időszakban számos fellépési lehetőséget kapott, illetve dalait a Petőfi Rádió is játszotta. Több versenyen is részt vett:

  • Ki Mit Tube
  • Fehérvár Hangja (2015) - 3.hely
  • Hanghullám (2017) - Legjobb női előadó
  • Fehérvár Hangja (2017) - TOP 12[4]

Négy egymást követő évben győzött a Fejér Megyei Diáknapokon, és itt arany fokozatot szerzett. 2015-ben a "Fehérvár Hangja" verseny harmadik helyezettje lett. 2017-ben a "Hanghullám" című tehetségkutatón a "Legjobb női hang" díját kapta meg.[5]

2018-ban az RTL Klub X-Faktor nyolcadik évadának válogatóján Bruno Mars That's What I Like című dalát adta elő, majd négy igennel jutott tovább a válogató következő körébe, a táborba. Csapatban és szólóban is sikerült meggyőznie Gáspár Lacit, aki a mentora lett. A mentorházban Demi Lovato Stone Cold című dalát adta elő, amely alapján egyenes ágon jutott be az élő műsorba. A negyedik adásban Tóth Gabival énekelt duettet. A versenyben negyedik lett.[3]

2020-ban Hurrikán című saját szerzeményével bejutott a Duna TV A Dal című műsorának TOP 30-as mezőnyébe,[3] de az első válogatón a nézők szavazatai alapján kiesett.

Ismertebb dalai

  • Until the Summer Lasts (saját szöveg)
  • Hold Me Tonight
  • Én ezt kérem
  • A nyár varázsa (Until the Summer Lasts magyar verziója)
  • Tökéletes verzió (2019. június 6.)
  • Hurrikán (2019. december 20.)
  • Aki voltam (2020)

Színpadi szerepei

  • Valahol Európában (veszprémi Pannon Várszínház)
  • Dzsungel könyve
  • Made in Hungária[1]
  • Hotel Menthol
  • Száll az ének
  • Pretty Woman (Vivian) Madách Színház https://madachszinhaz.hu/szindarab/pretty-woman-micsoda-no

Jegyzetek

  1. a b Arany Timi. tv2.hu, 2013. április 27. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  2. Szép Zoltán János: Rátalált a szerelem: kiderült, ki az x-faktoros Arany Timi új pasija. blikk.hu, 2020. február 23. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  3. a b c d Marton Attila: Arany Timi színpadi tapasztalatait is kamatoztathatja A Dal 2020 elődöntőjében. veol.hu, 2020. február 1. [2020. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  4. Arany Timi. fehervarhangja.hu, 2017. október 16. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  5. A DAL 2020: Arany Timi - Hurrikán. atempo.sk, 2020. február 5. (Hozzáférés: 2020. október 29.)

Források

  • Pál Loránd: Megjelent a Fehérvár Hangja döntősének, Arany Timinek az első klipje - interjú!. fmc.hu, 2019. június 6. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  • Marton Attila: Arany Timi színpadi tapasztalatait is kamatoztathatja A Dal 2020 elődöntőjében. veol.hu, 2020. február 1. [2020. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  • Hajas Bálint: Bemutatjuk Arany Timit, a Dal 2020 veszprémi döntősét. vehir.hu, 2020. január 30. (Hozzáférés: 2020. október 29.)

További információk

  • Kocsis Noémi: Arany Timi: „Mióta az eszemet tudom dalolok”. feol.hu, 2015. június 12. [2016. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
Sablon:X-Faktor
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
Műsorvezetők
Jelenlegi
Korábbi
Mentorok
Jelenlegi
Korábbi
Győztesek
Neves versenyzők
Kapcsolódó szócikkek
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap