Bite Pál

Bite Pál
Született1914. november 2.[1]
Szeged[1]
Elhunyt1989. április 30. (74 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiFerenc József Tudományegyetem (–1937)
Sablon • Wikidata • Segítség

Bite Pál (Szeged, 1914. november 2. – Budapest, 1989. április 30.) magyar kémikus, a kémiai tudomány kandidátusa (1955).

Élete

Értelmiségi családban született, apja tanító volt. Közép-, majd felsőfokú tanulmányait követően 1937-ben, szülővárosában, a szegedi tudományegyetem matematika-fizika szakán szerzett tanári oklevelet. A következő évtől 1940-ig ugyanott vegyészeti tanulmányokat is folytatott. 1941-ben a kolozsvári egyetemen helyezkedett el, ahol tanársegédként oktatott a szerves kémia tanszéken, 1945-ig. A második világháborút követően visszatért szűkebb pátriájába, ezen belül Csongrádon, később Budapesten dolgozott középiskolai tanárként. 1948-ban a szegedi egyetemen doktori fokozatot nyert, 1954-ben pedig a kémiai tudományok kandidátusa fokozatot is megszerezte, A Tollens-reakcíóval kapcsolatos vizsgálatok című disszertációjával.

Ugyanabban az évben a Gyógyszeripari Kutató Intézethez került, ahol elsősorban növénykémiai témákkal foglalkozott. Nem távolodott el azonban az oktatástól sem, sőt több kémiai tankönyvet is írt – társszerzőkkel –, ipari technikumok számára. Számos tudományos közleménye és szabadalma jelent meg, előbbiek jelentős része angol nyelven. Munkássága során jó szervező és irányító képességről tett tanúságot, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Szerveskémiai Bizottságában annak titkárává választották meg.

1962-ben Losonczi Pál akkori földművelésügyi miniszter indítványozta egyetemi tanárrá történő kinevezését a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Kémiai Tanszékére, az azonban még tisztázást igényel, hogy meg is kapta-e ezt a kinevezést.

Elismerései

  • A Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata

Főbb művei

  • A Tollens-reakcíóval kapcsolatos vizsgálatok. Kandidátusi értekezés, 1954.
  • Solanum Alkaloide IV. Über den Abbau des Solasodins (I., Tuzson Pállal, Acta Chim. Acad. Sci. Hung. 1958. 17.)
  • A Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működése 1950-1959 (dr. Bagdy Dániellel, dr. Magyar Károllyal és Hajós Andorral)

Források

  • Bite Pál oldala a Magyar Életrajzi Lexikon online adatbázisában. Hozzáférés: 2022. december 17.
  • A földművelésügyi miniszter előterjesztése a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz dr. Bite Pál, a Gyógyszeripari Kutató Intézet tudományos osztályvezetőjének a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Kémiai Tanszékére egyetemi tanárrá történő kinevezéséről. 1962. október 30. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-K-1-c-170, 005/63/1962.

Jegyzetek

  1. a b FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2022. december 17.)
  2. Bite Pál, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01840.htm