Bogár Gergő

Bogár Gergő
Személyes adatok
Teljes névBogár Gergő
Születési dátum1991. augusztus 28. (32 éves)
Születési helySalgótarján, Magyarország
Egyéb foglalkozásprofi játékvezető
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
2019-NB Ijátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
2020-FIFA-kerettagjátékvezető
Sablon • Wikidata • Segítség

Bogár Gergő (Salgótarján, 1991. augusztus 28. –)[1] magyar játékvezető.

Hazai játékvezetés

Játékvezetői vizsgáját 2005-ben Nógrád megyében tette le, ahol 2010-ig a Salgótarjáni BTC[2] csapátban játszott, majd ezután a játékvezetést választotta és a labdarúgást abbahagyta.[3]

2014 nyarán került fel az országos keretbe. A 2016/2017-es szezontól NB II-es játékvezető.

Első NB. II-es mérkőzését 2016. augusztus 7-én vezette Csákváron (Csákvár-Dorog.)

2018/2019-es szezontól NB I-es játékvezető.

2018. szeptember 1-jén vezette első élvonalbeli mérkőzését Mezőkövesden (MezőkövesdPuskás Akadémia).

2021. május 3-án ő vezette az Újpest-MOL Fehérvár Magyar Kupa-döntőt.[4] A 2020-2021-es szezon végén az idény legjobb játékvezetőjének járó díjat vehette át.[5]

2022. november 13-ig 78 mérkőzés vezetett, a levezetett mérkőzéseken 390 sárgalapot osztott ki és 24 játékost állított ki.[6]

Magyar labdarúgókupa

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2021.05.02. Puskás Aréna, Budapest döntő MOL Fehérvár FC - Újpest FC 0 - 1 (h.u.) 4 500 fő

Nemzetközi játékvezetés

2020 tavaszától nemzetközi játékvezetői keretbe került.

Játékvezetőként 2020. augusztus 8-án FK Iskra Danilovgrad - PFC Lokomotiv Plovdiv 1926 Európa Liga selejtezőn debütált Podgoricában.[7]

Adatlapok

  • magyarfutball.hu
  • focibiro.hu

Jegyzetek

  1. Bogár Gergő adatlapja. (Hozzáférés: 2020. augusztus 2.)
  2. BOGÁR GERGŐ - MÁTRATERENYE SE - MLSZ adatbank. adatbank.mlsz.hu. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  3. Interjú Bogár Gergővel (magyar nyelven). mljt.hu. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  4. Fiatal bíró vezeti a Magyar Kupa-döntőt. nb1.hu, 2021. május 3.
  5. Díjátadás: Szerhij Rebrovot választották az élvonal legjobb edzőjének”, Nemzeti Sport Online, 2021. május 10. (Hozzáférés: 2021. május 10.) 
  6. Játékvezetők. focibiro.hu. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  7. Hungary - G. Bogár - Profile with news, career statistics and history - Soccerway. int.soccerway.com. (Hozzáférés: 2020. november 18.)

További információk

  • Megvan Kassai utódja: Ez a magyar bíró válthatja Európában. Csakfoci.hu. 2020. jan. 24.
  • Gyors viszontlátás. Kisvardafc.hu. 2020. jún. 8.
  • NB I: Bogár Gergő vezeti a szombati derbit – bíróküldés. Nemzetisport.hu. 2020. jún. 19.
Sablon:A magyar kupa döntőinek játékvezetői
  • m
  • v
  • sz
A magyar labdarúgókupa döntőinek játékvezetői
Magyar kupa:
1910: Kiss Gy. / Rechardt |

1911: Schubert | 1912: elmaradt | 1913: Izsó | 1914: Palócz | 1922: Vértes & Nagy | 1923: Hajós | 1925: Bíró | 1926: Baron & Szél | 1927: Klug | 1928: Szél | 1930: Klein | 1931: Csárdás | 1932: Juhász & Gombos | 1933: Klein | 1934: Gellért & Égner | 1935: Iváncsics | 1941: Nagy | 1942: Égner | 1943: Kiss |

1944: Székely
Magyar Népköztársasági Kupa:
1952: Siklósi |

1955: Kamarás | 1958: Virágh | 1964: Balla | 1965: Radó | 1966: Gere & Emsberger | 1967: Hegyes | 1968: Soós | 1969: Bíróczky | 1970: Bircsák | 1972: Katona | 1973: Somlai | 1974: Palotai | 1975: Palotai | 1976: Hámori | 1977: körmérkőzések voltak | 1978: Pádár | 1979: Pádár | 1980: Palotai | 1981: Kuti | 1982: Nagy M. | 1983: Palotai | 1984: Németh L. | 1985: Jaczina | 1986: Huták | 1987: Németh L. | 1988: Plasek |

1989: Győri
Magyar kupa:
1990: Molnár L. |

1991: Vágner | 1992: Németh L. | 1993: Márton & Vágner | 1994: Piller & Hartmann | 1995: Puhl & Vágner | 1996: Molnár L. & Puhl | 1997: Molnár L. & Puhl | 1998: Tóth | 1999: Puhl | 2000: Hajdó | 2001: Ábrahám | 2002: Ábrahám | 2003: Megyebíró | 2004: Hanacsek | 2005: Trivković | 2006: Megyebíró | 2007: Bede | 2008: Kassai & Vad | 2009: Szabó Zs. & Solymosi | 2010: Vad | 2011: Iványi | 2012: Szabó Zs. | 2013: Kassai | 2014: Solymosi | 2015: Iványi | 2016: Iványi | 2017: Solymosi | 2018: Andó-Szabó | 2019: Iványi | 2020: Bognár | 2021: Bogár |

2022: Bognár