Borgulya András

Nem tévesztendő össze a következővel: Borgula András.

Borgulya András (Szarvas, 1931. szeptember 15. - Érd, 2005. május 3.)[1] magyar zeneszerző, kottatárvezető, főiskolai tanár.

Életpályája

1950 és 1958 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként zeneszerzés szakon Viski János és Szabó Ferenc tanítványa volt. 1958 és 1959 folyamán gyakornok volt a Népművelési Intézetnél. 1959 és 1963 között a Zeneműkiadó Vállalat szerkesztőjeként dolgozott. Ugyanott 1967 és 1973 között nyomdai revizor, majd üzemvezető volt. 1974-től 1986-ig a Magyar Állami Operaház Könyv- és Kottatárának vezetője, ezzel egyidejűleg 1976-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanára volt.

Mestere, Szabó Ferenc, a Légy jó mindhalálig című operáját maga már nem tudta befejezni. Az operaházi bemutató számára 1975-ben Borgulya András fejezte be a művet, részben a hangszerelést is ő végezte.[2]

Művei

  • Szimfónia (diplomamunka, 1958),
  • Concerto breve per violoncello ed orchestra,
  • 3 trió, köztük vonóstrió,
  • 3 versenymű (gordonkaverseny, brácsaverseny, zongoraverseny),
  • Hajnal hősei (kantáta),
  • Szabó Ferenc: Légy jó mindhalálig című operájának kiegészítése, befejezése és hangszerelése,
  • Johanna (musical Györe Imre librettójára),
  • Áprilisi capriccio,
  • Körúti hajnal (vegyeskar Tóth Árpád versére),
  • Még nem elég (vegyeskar Váczi Mihály versére)
  • kórusok,
  • kamarművek,
  • kísérőzenék,
  • Szólószonáta (1981),
  • tömegdalok (főleg Rossa Ernő illetve Kapuvári Béla verseire
  • Lamentatio e Capriccio (1993)

Díjai, elismerései

  • Munkásőrdal és Hálaének című tömegdalaival 1960-ban 2. díjat nyert a "felszabadulás 15. évfordulójára rendezett pályázaton".[3]
  • 1981-ben Szólószonáta című műve a Wieniawsky verseny győztese lett.

Társadalmi szerepvállalása

  • A KÓTA elnökségi tagja

Jegyzetek

  1. https://www.nevpont.hu/palyakep/borgulya-andras-32e0b
  2. Brockhaus - Riemann 223. old.
  3. Zenei lexikon 276. old.

Források

  • Székely András (szerk.): Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó, Budapest, 1988. 65-66. old. ISBN 963 330 672 8
  • Szabolcsi Bence -Tóth Aladár: Zenei lexikon. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1967. 276. old.
  • Brockhaus - Riemann: Zenei lexikon 1. kötet, Zeneműkiadó, Budapest, 223. old. ISBN 963 330 474 1

További információk

  • szarvasnet,hu

Kapcsolódó szócikkek

Magyar zeneszerzők listája