Chladek István

Chladek István (Budapest, 1954 –) vezérőrnagy, rendőrtiszt, titkosszolgálati tiszt, 1998–2002 között a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) főigazgatója volt.

1974-ben került a belügyminisztérium állományába. 1977-ben végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát. 1990-ben a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz (NBH) került. 1995-ben visszatért a Belügyminisztériumhoz, ahol az Országos Rendőr-főkapitányság főtanácsadójaként tevékenykedett 1998-ig.

1998-ban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz (NBSZ) került, ahol a főigazgató általános helyettesévé nevezték ki. Még ebben az évben az NBSZ korábbi vezetője, Hevesi Tóth Ferenc nyugállományba vonulása után, október 30-án a szervezet főigazgatójává nevezték ki.[1] 1999. március 15-i hatállyal vezérőrnaggyá nevezték ki.[2] Főigazgatói beosztását 2002-ig töltötte be.

2006-ban okleveles humánszervezői végzettséget szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2012. augusztus 1-jétől nyugdíjasként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és biztonsági főigazgatójaként dolgozott.

Jegyzetek

  1. A Miniszterelnök 43/1998. (X. 30.) ME határozata a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának kinevezéséről, in: Magyar Közlöny, 1998/97. szám (1998. október 30.)
  2. A Köztársaság Elnökének 64/1999. (III. 18.) KE határozata vezérőrnagyi kinevezésről, in: Magyar Közlöny, 1999/22. szám (1999. március 18.)

Források

  • Horváth Orsolya (szerk.): 15 éves a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Budapest, 2011, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jubileumi kiadványa[halott link]