Elnök-püspök

Az elnök-püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészi vezetője, a három püspök egyike, az országos felügyelővel együtt alkotják az országos elnökséget. 2001-ig használatos elnevezése: püspök-elnök. Jelenleg (2017 óta) Fabiny Tamás viseli a tisztséget.

Az elnök-püspököt (és helyettesét) a MEE zsinata választja a hivatalban lévő püspökök közül.

Az elnök-püspök sajátos feladata
  • Hivatalos kapcsolatot tart az ország más keresztyén egyházaival, külföldi egyházakkal.
  • Beszámol a zsinaton az országos egyház életét meghatározó lelki és közösségi eseményekről.
Az országos elnökség tagjaként vállalt feladata
  • Hivatalos kapcsolatot tart a magyar állami szervekkel és más társadalmi szervezetekkel.
  • Végrehajtja az országos presbitérium határozataiból adódó feladatokat, illetve ellenőrzi azok végrehajtását.
  • Sürgős döntést igénylő kérdésekben – az egyházkerületi elnökségek azonnali értesítése mellett – dönt az országos presbitérium határozatainak keretei között, és annak legközelebbi ülésén beszámol ezekről.
  • Munkáltatói jogokat gyakorol az országos irodaigazgató felett az országos presbitérium által meghatározott keretek között.
  • Összehívja az országos presbitérium üléseit, és azokon elnököl.
  • Felügyeli az egyház hivatalos lapjának szerkesztését és megjelentetését.

Az elnök-püspök nem gyakorol semmilyen hatalmat a többi püspök és azok egyházkerületei felett.

Püspök-elnökök

  • Kapi Béla, a Nyugati (Dunántúli) evangélikus egyházkerület püspöke ?–1948
  • Túróczy Zoltán, a Dunántúli Egyházkerület püspöke 1948–1952
  • Vető Lajos, az Északi evangélikus egyházkerület püspöke 1952–1956
  • Ordass Lajos, a Déli evangélikus egyházkerület püspöke 1956–1957
  • Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke 1957–1967
  • Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke 1967–1987
  • Nagy Gyula, az Északi Egyházkerület püspöke 1987. június–1990
  • Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke 1990–2000

Elnök-püspökök

  • Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke 2001 – 2006. február 28.
  • Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke 2006. március 1. – 2010. november 26.
  • Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke 2010. november 26. – 2017. november 24.
  • Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke 2017. november 24. –

További információk

  • MEE 2005. évi IV. törvény - Az egyház szervezetéről és igazgatásáról
Sablon:Evangélikus vallás
  • m
  • v
  • sz
Alapító
Jelkép
Egyházak
Irányzatok
Zene
In His Steps Újgenerációs Dicsőítő Zenekar  •  Erős vár a mi Istenünk
Irodalom
Magyarországon
Egyházkerületek
Déli evangélikus egyházkerület  •  Nyugati (Dunántúli) evangélikus egyházkerület  •  Északi evangélikus egyházkerület
Tisztségek
Elnök-püspök  •  Püspök  •  Egyházkerületi felügyelő
Díjak