Gotham City

Gotham City egy kitalált amerikai város a DC Comics univerzumban, mely mint Batman lakhelye és tevékenységének színtere vált ismertté. Kinézetre leginkább New Yorkra emlékeztet.

Lokáció

A képregényekben szereplő térképek alapján a várost New Jersey-be képzelték a Delaware folyó torkolatába, emiatt is hasonlít a Hudson torkolatában fekvő New Yorkhoz. A város elképzelt helyén a valóságban több kisebb település található, közülük Vineland a legnagyobb, a többi javarészt erdős, mocsaras terület (feltehetően New York és környéke is hasonló lehetett egykor).

A város képe

Gotham City üzleti negyedekből, kikötőkből és lepukkant ipartelepekből áll. Sok a felhőkarcolója és egyéb magas épülete, jellemző rá a gótikus és a szürreális stílus, például a túlméretezett, groteszk szobrok és díszítések. A város melletti folyón több híd is található. A város atmoszférája baljós, ahol sosincs nyugalom. Az utcán haladó autók arra engednek következtetni, hogy a történet az 1960-as években játszódik, s a város is ekkor élte fénykorát. Ettől függetlenül gyakoriak 1940-es évekbeli ábrázolások, mivel ekkortájt jelentek meg nagy számban Batman történetei, de előfordult a 19. századból is ábrázolás, mikor még lovaskocsik jártak az utcáin. Ugyanakkor modernebb történetekben, filmekben, rajzfilmekben az 1990-es évekbeli és a jelenbeli változata is megjelenik. Visszatérő elem, hogy a várost rendszerint éjjel vagy szürkületben mutatják, mert Batman ekkor a legaktívabb, ekkor könnyebben tud rejtőzködni, rajtaütni és felszívódni is. Újabb filmekben már több a nappali ábrázolás is és kevesebb a fiktív, gótikus épület, mert valós nagyvárosokban forgattak.

Épületek

Arkham Elmegyógyintézet

Bővebben: Arkham Elmegyógyintézet

Az Arkham Elmegyógyintézet egy speciális börtön, a legveszélyesebb bűnözőket tartják itt, akik többnyire őrültek. Az intézetnek kiemelkedő védelmi rendszere van. Többek között Joker és Rébusz is itt van bebörtönözve.

Börtön

Gothami Állatkert

Itt rejtőzik Batman Pingvin nevű ellenfele.

Gothami Botanikus kert

Itt él Batman ellenfele Méregcsók.

Gothami Egyetem

Világhírű egyetem, több államilag támogatott kísérletezés is folyik itt.

Wayne villa

Nagy kastélyépület birtokkal, itt él Bruce Wayne, a Wayne Művek vezetője, és az inasa, Alfred, de természetesen itt van Batman rejtekhelye is, az úgynevezett „denevérbarlang”, mely az épület alatt rejtőzik. A villa garázsában több híres régi autó és motorkerékpár is van. A kastély Gotham szélén van, a határnál. A föld alatt pedig a denevérbarlang, itt vannak Batman járművei, a Batmobile, a Batboat, a Batwing és a Batbike is, továbbá Robin felszerelései is.

Irodalom

  • Brady, Matthew and Williams, Dwight. Daily Planet Guide to Gotham City. Honesdale, Pennsylvania: West End Games under license from DC Comics, 2000
  • Brown, Eliot. "Gotham City Skyline". Secret Files & Origins Guide to the DC Universe 2000. New York: DC Comics, 2000
  • Grant, Alan. "The Last Arkham". Batman: Shadow of the Bat #1. New York: DC Comics, 1992
  • Loeb, Jeph. Batman: The Long Halloween. New York: DC Comics, 1997
  • Miller, Frank. Batman: Year One. New York: DC Comics, 1988
  • Morrison, Grant. Arkham Asylum. New York: DC Comics, 1990
  • O'Neil, Dennis. "Destroyer". Batman: Legends of the Dark Knight #27. New York: DC Comics, 1992
Sablon:Batman
  • m
  • v
  • sz
Batman
Alkotók
Mellékszereplők
Helyszínek
Történetek
Filmek
Rajzfilmek
Videojátékok
  • Batman: Arkham Asylum
  • Batman: Arkham City
  • Batman: Arkham Origins
  • Batman: Arkham Knight
Ez a képregény tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!