I. Abdul-Medzsid oszmán szultán

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont!

I. Abdul-Medzsid
Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1839. július 2. – 1861. június 25.
Elődje	II. Mahmud
Utódja	Abdul-Aziz
Kalifa
Uralkodási ideje
1839. július 2. – 1861. június 25.
Elődje	II. Mahmud
Utódja	Abdul-Aziz
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Oszmán-ház
Született	1823. április 23. Isztambul
Elhunyt	1861. június 25. (38 évesen) Isztambul
Nyughelye
Édesapja	II. Mahmud
Édesanyja	Bezmiâlem szultána
Testvére(i)	Adile Sultan Abdul-Aziz oszmán szultán
Házastársa	Şevkefza szultána Tirimüjgan Kadın Yıldız Hanım Efendi Gülcemal Kadin Şayeste Hanım Verdicenan Kadı Rahime Perestu szultána Gülistü Kadin Düzdidil Hanım Bezmiara Kadin Mahitab Kadin Nükhetsezâ Hanım Navekimisal Hanım Zeynifelek Hanım Ceylanyar Hanım Nergizev Hanım Nalandil Hanım Nesrin Hanım Serfiraz Hanım
Gyermekei	V. Mehmed oszmán szultán II. Abdul-Hamid oszmán szultán VI. Mehmed oszmán szultán V. Murád oszmán szultán Mehmed Burhaneddin Efendi Şehzade Ahmed Kemaleddin Naile Sultan Cemile Sultan Seniha Sultan Mediha Sultan Refia Sultan Fatma Sultan Münire Sultan Behice Sultan Zülüflü İsmail Pasha Şehzade Selim Süleyman
I. Abdul-Medzsid aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Abdul-Medzsid témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Abdul-Medzsid (Isztambul, 1823. április 23. – Isztambul, 1861. június 25.) oszmán szultán 1839-től haláláig. 22 évig tartó uralkodása alatt sokszor mások tanácsára és támaszára szorult, emiatt sokan bábként bántak vele.^[1]

Élete

Ifjúkora

Abdul-Medzsid 1823. április 23-án született II. Mahmud fiaként. Fiatalon a háremben nevelkedett.^[1]

Trónra lépése

Édesapja halála után, 1839-ben lépett trónra. Neveltetésénél fogva hiányzott belőle az erős akarat és az áttekintő képesség. Az 1839-es nisibi vereséget újabb, hasonlóan nagy és váratlan szerencsétlenség követte. A kapudán-pasa, Ahmed, a török tengeri hadak főparancsnoka alighogy értesült II. Mahmud haláláról, az egész török tengeri haddal hűtlenül átpártolt a zendülő egyiptomi alkirályhoz, Mohamed Alihoz.

Az 1839-es gülhánei alkotmány

1839. november 4-én az új szultán Resid nagyvezír tanácsára az új szerájban maga köré gyűjtötte az európai hatalmak követeit, valamint birodalmának polgári, katonai és vallási méltóságait, és a nagyvezír által felolvastatta azt az alkotmányt, amely segítségével népeit boldogítani, trónját pedig megerősíteni remélte.

A gülhánei hatti-serif vagy a gülhánei kioszkban kelt proklamáció, az oszmán birodalom újjáalakulásához egy hatalmas lépéssel közelebb jutott volna. A nevezetes államokirat főbb pontjai a következők voltak:

• 1. Minden alattvalónak vallás- és nemzetiségi különbség nélkül élete, vagyona és becsülete biztosítva lesz.
• 2. Az igazságszolgáltatás nyilvános lesz; az adók igazság és méltányosság szerint fogják kivetni; egyszersmind a szultán ígéri azt, hogy az adók bérbeadásának káros intézményét hamarosan meg fogja szüntetni.
• 3. Az új katonák behívását európai példára fog történni, a katonák pedig nem lesznek kötelesek a meghatározott szolgálati időn túl a hadseregben maradni.
• 4. A törvény előtt a vallási különbségek nem játszanak szerepet.
• 5. A hivatalok árusítása szigorúan meg lesz tiltva; a hivatalnokok ezentúl rendes évi fizetést fognak kapni az államkincstárból.

Az új alkotmány megjelent és kihirdették, de gyakorlati haszna nem lett.

A négyes szövetség

Időközben a hunkiár-szkelesszii szerződés az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom között érvénytelenné vált; Nagy-Britannia pedig minden követ megmozgatott, hogy régi tekintélyét és befolyását a Boszporusz partján visszaszerezze. Újabb háborúktól kellett tartani.

Ekkor az Oszmán Birodalom védelmére és területi integritásának megőrzése céljából 1840. július 15-én megszületett a londoni szerződés, melynek értelmében Oroszország, Nagy-Britannia, Ausztria és Poroszország négyes szövetséget hozott létre. A szövetség első cselekedetével egy osztrák-brit flottakötelék Ahmed kapudán pasát, a török hadiflotta parancsnokát arra kényszerítette, hogy tengeri haderejét Alexandriából a Boszporuszba visszavezesse – ezzel Egyiptom török inváziójának veszélye megszűnt.

1848 az Oszmán Birodalomban

Izgalom és bizonytalanság állapotában találta az Oszmán Birodalmat az 1848-as év, amely egész Európát hullámzásba hozta, rázkódtatásai pedig nem kerülték el a Törökországot sem. Különösképpen nagy volt az izgatottság a birodalom keresztény alattvalói körében, és főleg ott, ahol az orosz befolyás élénken megnyilvánult: Havasalföldön és Moldvában, Szerbiában és részben Bulgáriában. A török portát azonban megkímélték az események, Európa népeinek pedig ezen emlékezetes napokban elég dolguk volt saját ügyeik rendbe hozatalával.

Magyar menekültek befogadása

A magyar szabadságharc leverése után Törökország – főként Anglia jótékony befolyása következtében, amely szükség esetében fegyveres beavatkozását helyezte kilátásba – a vendégszeretet jogát gyakorolta.> A szabadságharc vezetői és bajnokai tömegesen léptek át 1849 augusztusa óta török területre, és miután kezdetben Bulgáriában találtak menhelyet, utóbb részben Konstantinápolyba, részben Kis-Ázsiába mentek, ahol a szultán a menekülteket és bujdosókat részvéttel fogadta. Abdul-Medzsid az orosz és az ausztriai kormány minden követelését és fenyegetését a menekültek kiadatása iránt határozottan és nyíltan visszautasította. A menekültek később Angliába és Amerikába távoztak; többen közülük pedig török szolgálatba léptek, és hűséggel szolgálták új hazájukat és vendégszerető urát.

A gülhánei alkotmány bevezetése

Alig múlt el az 1848–1849, amikor Abdul-Medzsid a gülhánei alkotmány életbeléptetését az eddiginél nagyobb erővel kezdte el sürgetni. Az alkotmánynak az adó és az újoncozásra vonatkozó részei találtak a legnagyobb ellenállásra – főként a boszniai bégeknél, akik – minthogy az alkotmány az általuk eddig elnyomatott néposztállyal egyenlő politikai szintre tette – megszokott régi jogaikat látták megsértve. A török kormány Omer pasát, egy horvát hitehagyottat küldte jelentékeny haderővel a lázongó tartományba, akinek nemsokára sikerült engedelmességre bírnia a bégeket.

A krími háború előzményei

Oroszország már I. Sándor cár óta a dunai fejedelemségek birtokáról álmodozott, és kereste az ürügyet, hogy a török kormánnyal összetűzhessen. A Francia Köztársaság 1850 őszén erélyes jegyzéket nyújtott át a portának a palesztinai szent helyek érdekében. Amikor erről Oroszország értesült, megbízta konstantinápolyi nagykövetét, Mencsikov grófot, hogy közölje a portával: nem hajlandó a Franciaországnak nyújtandó olyan kiváltságokba belenyugodni, amelyek a görög keleti egyház híveire nézve sérelmesek lesznek. Ezzel a helyzet Oroszország és az Oszmán Birodalom között még feszültebbé vált, főként amikor elterjedt a híre, hogy a konstantinápolyi vezetés a francia kormány (III. Napoleon császár) követeléseit mégiscsak teljesítette. Mencsikov egyenesen egy szövetség megkötését követelte a portától annak biztosítására, hogy a görög keleti egyház összes híve az Oszmán Birodalomban az orosz cár védnöksége alá lesz helyezve – tekintet nélkül a szultán szuverenitási jogaira.

E pillanatban Ausztria is megfogalmazta követeléseit, amelyeknek gyors foganatosítását követelte a portától: a zendülő Montenegróba benyomult török csapatokat haladéktalanul hívják vissza; a Török Birodalom területén lakó osztrák alattvalóknak pedig szélesebb jogokat élvezzenek a kereskedelem vonatkozásában. A Porta teljesítette Ausztria kívánságát, ellenben visszautasította Oroszország ajánlatát, amely az adott körülmények között egyenlő volt a hadüzenettel.

A krími háború

Mencsikov, I. Miklós cár nagykövetének sértő fellépése Konstantinápolyban, és a cárnak feltételeihez való merev ragaszkodása megérlelte végre a keleti kérdés újabb felvetését. Az 1853-as ősz elején kezdetét vette a háború, melyet színhelyéről krími háborúnak szokás nevezni.

További reformtervek

A háború befejezése után Abdul-Medzsid – európai jóakarói tanácsára – egy lépéssel tovább ment az alkotmányosság ösvényén, és – mintegy kiegészítésül a gülhánei hatti-sherifnek – kiadta 1856-ban a hatti-humájunt. Ez a második fontos rendelet az 1839-es alkotmányt még nagyobb mértékben európai mintát követve szándékozta kiegészíteni.

Eszerint az alattvalókat három csoportra osztották:

• 1) muszlimok még mindig kiváltságos osztálya
• 2) felszabadult jobbágyok vagy ráják (innentől teháknak nevezték őket)
• 3) rabszolgák, akiket ismét hat osztályba soroztak – az ő vagyon- és életbiztonságáról ez a törvény sem kezeskedett

Pénzügyi gondok

A pénzzavar azonban nem nyert megoldást, sőt, évről évre növekedve bukással fenyegette a birodalmat. 1858–1861-ben három államkölcsönt kellett kötni és a válság annyira komollyá vált, hogy nagy összegre szóló papírpénzt kellett kényszerforgalomba hozni.

Halála

Ilyen viszonyok közt halt meg Abdul-Medzsid 1861. június 25-én. Halála nem volt csapás a birodalomra: erélytelen egyénisége nem szerzett neki sem ellenségeket, sem barátokat és a legjobb akarattól áthatva sem volt képes jobbat és többet tenni, mint amennyit idegen védelmezői tőle kívánni láttak jónak.^[1]

Jegyzetek

További információk

• Abd-ul-Medsid (Tolnai világlexikona. www.nagylexikon.info (Hozzáférés: 2009. január 20.) arch

Elődje: II. Mahmud

Oszmán szultán 1839 – 1861

Utódja: Abdul-Aziz

Elődje: II. Mahmud

Kalifa 1839 – 1861

Utódja: Abdul-Aziz