Independensek

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Az independensek (magyarul függetlenek) az angol forradalom egyik vezető vallási pártja volt.

Története

Az anglikán egyházon belüli, I. Erzsébet rendeletei ellen irányuló mozgalomként indult. Hittételeit 1580 körül R. Browne[1] fogalmazta meg.

1640 körül a puritanizmusból ágazott ki. (?) A puritánok kálvinista elveinek továbbfejlesztésével és részben túlhajtásával minden egyes hívő gyülekezetnek a többitől és minden magasabb egyházhatóságtól való teljes függetlenségét hirdette, innen származik az independens név. Követelték a korlátlan vallásszabadságot, az egyháznak az államtól való teljes függetlenségét. Az üldözés elől Hollandiába, illetve az észak-amerikai gyarmatokra menekültek, ahol később jelentős szerepet vállaltak mind a vallási, mind az állami életben.

Az independensek felekezete az angol forradalom alatt termékeny talaja lett a szélsőséges vallásos rajongásnak. Közéjük tartozott Oliver Cromwell is. Az independensek I. Károly legelszántabb ellenfelei, Cromwell legjobb katonái voltak.

Jegyzetek

  1. Élt 1550 és 1633 között.

Források

  • Uj Lexikon 3. FER-IRA (Budapest, 1936) 1839. old. Előfizetés szükséges
  • Magyar katolikus lexikon
  • Bokor József (szerk.). Independensek, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X