Jacqueline Harpman

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Jacqueline Harpman
Született	1929. július 5.[1][2][3] 1929. július 29.[4] Etterbeek
Elhunyt	2012. május 24. (82 évesen)[5][6][1][2][3] Brüsszel
Állampolgársága	belga
Házastársa	Emile Degelin (1953–)
Foglalkozása	pszichológus író
Kitüntetései	Grand prix de littérature de la SGDL Prix Victor-Rossel (1959) Médicis-díj (1995)
Halál oka	rák
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacqueline Harpman témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jacqueline Harpman (Etterbeek, 1929. július 5. vagy 1929. július 29. – Brüsszel, 2012. május 24.) belga (francia nyelvű) író és pszichoanalitikus. 

Belgiumi, csipkékkel kereskedő zsidó család második gyermeke. A második világháború idején menekülni kényszerültek: Casablancában éltek 1945-ig. A zsidógyűlölet miatt az ottani francia nyelvű főiskolára sem járhatott, ezeknek az éveknek emlékét, saját érzéseit írta meg a En quarantaine (Karanténban) című művében. Középiskolás éveiben szerette meg a francia nyelvet és irodalmat. Háború után visszatért Brüsszelbe, itt orvosi szabadegyetemre járt, majd tuberkulózisa miatt két évig szanatóriumban gyógyult. Itt írta meg első (kiadatlan) regényét.

Első férjével, a flamand Emile Degelin filmrendezővel több film írásában és rendezésében együttműködött. René Juliarddal együtt jelentette meg 1958-ban első novelláskötetét (L'amour et l'acacia) és első regényét (L'apparition des esprits). Rádióműsorokat, mozifilmeket írt és színházi kritikákat.

Második férjétől, Pierre Puttemans építész-költőtől született két lánya.

Húsz év szünet következett írói pályafutásában: ezalatt pszichoanalízist tanult, és pszichoterapeutaként dolgozott. 1980-tól kezdve cikkeket írt a Revue belge de psychanalyse számára. (Ezek között egy cikket a vámpírokról, egyet Proustról és számos cikket a nők elkötelezettségéről.)

1987-ben kezdett újra könyveket írni. Történeteiben pszichózisokat, novelláiban irodalmi és történelmi szereplők mítoszát dolgozta fel (Antigoné, Mária, Jeanne d'Arc). Rajongott a fizikáért, asztrofizikáért, továbbá számos sci-fi mű termékenyítette meg írói képzeletét.

Írói munkásságát számos díjjal honorálták. Egészen halála napjáig aktívan írt és dolgozott.

Jegyzetek