Jancsó Sarolta

Jancsó Sarolta
Született1951. május 19. (72 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
HázastársaNagy András László
Foglalkozásaszínésznő, színháztörténész
Iskolái
KitüntetéseiCsokonai Vitéz Mihály-díj (2010)

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Jancsó Sarolta (Budapest, 1951. május 19. –) magyar színésznő, színháztörténész. Csokonai alkotói-díjas; (2010).

Életpályája

1974-ben Budapesten fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Osztályvezető tanárai Várkonyi Zoltán és Marton László voltak. A diploma megszerzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz került, majd 1976-tól a Győri Nemzeti Színházban folytatta pályáját. 1981-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatához szerződött, 1983-ban pedig a Csokonai Színház|debreceni Csokonai Színház művésznője lett. 10 év elteltével, 1993-tól szabadúszó színészként szerepel az ország több színházában. Fellépett Szegeden, Dunaújvárosban, a Merlin Színházban, a Korona Pódiumon, a Nevesincs Színházban (Theatrum Hungaricum), a Fogi Színházban.

Színészmesterséget tanít a THÉBA Művészeti Szakközépiskolában; korábban a Novus Alapfokú Művészeti Iskolában is. 2007-ben elvégezte a Veszprémi Egyetem színháztörténet szakát.

Rendez gyermek- és diákszínjátszó előadásokat. Tanítványaival évek óta részt vesz (és díjakat nyer) a Weöres Sándor gyermekszínjátszó, és az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon.

Férje Nagy András László rendező volt.

Színpadi szerepei

  • Csehov: Sirály – Mása
  • Csehov: Három nővér – Irina
  • Brecht: A kaukázusi krétakör – Gruse
  • Brecht: A szecsuani jó ember – Sen-Te
  • Shakespeare: Romeó és Júlia – Júlia
  • Tennessee Williams: Üvegfigurák – Laura
  • Sartre: Temetetlen holtak – Lucy
  • García Lorca: Yerma – Mária
  • García Lorca: Bernarda Alba háza – Martirió Angustias
  • Molière: A tudós nők – Henriette
  • Kleist: Amphitryon – Alkméné
  • Móricz Zsigmond: Úri muri – Rhédey Eszter
  • Háy Gyula: Tiszazug – Árva Mari
  • Euripidész – Sartre: Trójai Nők – Kassandra
  • Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt – Doris
  • Schwajda György: Segítség – Asszony
  • Göncz Árpád: Magyar Médea – Jászóné Deák Médea
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – Ilma; Mirigy
  • Szomory Dezső: Hermelin – Lukács Antónia
  • Frances Goodrich – Albert Hackett: Anna Frank naplója
  • Jókai Mór, Rossa László, Lénárt László: Szaffi – Czaffrinka anyó

Rendezései

Filmjei

Játékfilmek

  • Álmodó ifjúság (1974)
  • Szarvassá vált fiúk (1974)
  • Idegen arcok (1974)
  • Kilenc hónap (1976)
  • Vasárnapi szülők (1980)

Tévéfilmek

  • Próbafelvétel (1974)
  • Embersirató (1974)
  • Az utolsó tánctanár (1975)
  • Nyúlkenyér (1977)
  • Zokogó Majom 1-5. (1978)
  • Holnap Tali! (2017)

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • imdb.com

További információk

  • Jancsó Sarolta a PORT.hu-n (magyarul)
  • Jancsó Sarolta a Teraszon Archiválva 2005. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • 2008-ban indult talk showja
  • Parasztbiblia
  • Szerpentin Művészetoktató Centrum
  • Művészet
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1974-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1974-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Felföldi László •  Ferenczi Krisztina •  Horváth István •  Jancsó Sarolta •  Jónás Gabriella •  Koricza Miklós •  Sörös Sándor •  Szakácsi Sándor •  Szerencsi Éva •  Szurdi Miklós
Osztályvezető tanár: Várkonyi Zoltán
Operett-, musicalszínészek
Benkóczy Zoltán •  Benkő Márta •  Csongrádi Kata •  Domonkos Zsuzsa •  Galántai Alíz •  Hidvégi Miklós •  Ivánka Mária •  Kokas László •  Máriáss Melinda •  Monyók Ildikó •  Nagy Lívia •  Oszvald Marika •  Poór Péter •  Sára Bernadette •  Szabó Lívia •  Szántó Lajos •  Udvarias Katalin
Osztályvezető tanár: Vámos László
Film- és televízió-operatőrök
Dubovitz Péter •  Erős Péter •  Gulyás János •  Kurucz Sándor •  Lugossy István •  Márk Iván •  Nemescsói Tamás •  Sólyom László •  Szabó Gábor •  Szalai András •  Zádori Ferenc
Osztályvezető tanár: Illés György
Filmvágók
Bubics Józsefné Bíró Éva •  Csákány Zsuzsa •  Czeilik Mária •  Fenyvesi Péter •  Jantsek Rudolfné Palotai Éva •  Karátsony Gabriella •  Kiss Lászlóné Sófalvi Melánia •  Kollányi Judit •  Komlóssy Annamária •  Kondor Zsuzsanna •  Kulics Ágnes •  Majoros Klára •  Rozgonyi Gáborné Kende Júlia •  Sándor Éva
Dramaturgia-színházelmélet
Bozsik Sándor •  Demcsik Iván •  Dr. Henye Nándorné Teschler Andrea •  Dr. Lőkös Zoltánné Lázár Ilona •  Földessy Dénes •  Gáspár János •  Hegyeshalmi László •  Horváth Mihály  •  Kiss Erzsébet •  Maróti Imre •  Nikolényi István •  Serfőző Sándor •  Szalai József •  Z. Szabó László Sándor
Tv-asszisztensek, adásrendezők
Babiczky László Károly •  Fodor Ágnes •  Füzesi Éva •  Gothár Péter •  Jókai Lóránt •  Kozel Mária •  Molnár György •  Szemes Katalin
Osztályvezető tanár: Makk Károly
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Nemzetközi katalógusok