Kászoni Zoltán

Kászoni Zoltán
Született1928. január 22.
Barót
Elhunyt2015. január 14. (86 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásahalbiológus
Sablon • Wikidata • Segítség

Kászoni Zoltán (Barót, 1928. január 22. – Budapest, 2015. január 14.) romániai magyar halbiológus, halászipari szakmérnök, vadbiológus, szakíró. Fia Kászoni Zoltán István, lánya Kászoni Tünde.

Életrajza

Édesapja, Kászoni Gáspár, a brassói Encián Turistaegyesület alapítója volt.[1]

A Kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban 1948-ban végzett középiskolai tanulmányai után,[2] a Moszkvai Halászati és Halipari Egyetemen végzett halbiológusi és halászati mérnöki képzést, itt 1953-ban diplomázott. Feleségével, Irénkével is ekkor ismerkedett meg;[1] fiúk Kászoni Zoltán István újságíró.[2]

Mezőzáhon kezdte pályáját, majd halászati felügyelőnek nevezték ki. Később a román fővárosba került és ott dolgozott.[3] Tiszteletbeli alelnöke a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesületnek.[4] Saját bevallása szerint szakmája, a horgászat mellett a vadászat a másik hobbija.[5]

Idősebb korában fiát és lányát követve az anyaországba költözött. 2015. január 14-én hunyt el Budapesten.[3][6]

Munkássága

Mezőzáhon volt főagronómus, később Erdély, a Bánság és a Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, aztán igazgatója. Több éven át halászati államtitkár, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója. Hosszú ideig a Román Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke, később, főtitkára.[1] Bukarestből való távozása után Kovászna megye erdészeti főfelügyelőként dolgozott.[5]

Művei

Kászoni Zoltán írta az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában, mely 1959-ben jelent meg.[1] Aztán számos könyve jelent meg akvarisztika, horgászat, vadászat és más témában, továbbá különböző magyarországi, romániai és más európai államokbeli szaklapokban több mint 300 szaktanulmányt publikált.[5]

Megjelent könyvei a kiadás évének sorrendjében:

  • Akvarisztika és sporthorgászat, Bukarest, Tudományos Könyvkiadó, 1963
  • Acvaristica (román), Bukarest, Editura Științifică, 1970
  • Akvarisztika, Bukarest, Tudományos Könyvkiadó, 1972
  • Sporthorgászat, Bukarest, Ceres, 1973
  • Creșterea peștilor în iazuri și heleșteie (román), Ceres, 1974
  • Acvariu (román), Bukarest, Sport-Turism, 1976
  • Pescuitul sportiv (román), Bukarest, Sport-Turism, 1981
  • Horgászkönyv, Bukarest, Kriterion, 1988
  • Az a medvés, pisztrángos csodás Erdély, Budapest, Agroinform, 1999
  • Hal és horgászat Erdélyben, Marosvásásrhely, Lyra, 2001
  • A Kárpát-medencei vadaskönyv, Budapest, Terraprint, 2003
  • Vad és vadászat Erdélyben, Marosvásárhely Mentor, 2005
  • Wass Albert szülőföldje, vadászatai, Budapest, Agroinform Kiadó, 2005
  • Vad és vadászatok Erdélyországban - Eleven örökség, Budapest, Agroinform Kiadó, 2007
  • Vizek, halak, pisztráng- és pontytenyésztés Székelyföldön, Csíkszereda, Alutus, 2008
  • Székelyföldi vadászatok, Marosvásárhely Mentor, 2009
  • Kerti tavak , Budapest, Agroinform Kiadó, 2009
  • Wass Albert ősök, elődök, Budapest, Agroinform Kiadó, 2010
  • Háromszék élő kincsei, Barót, Tortoma, 2011
  • A halak világának titkai; Agroinform, Bp., 2012
  • Székelyföld halai. Erdélyi költők verseivel; Tortoma, Barót, 2013

Jegyzetek

  1. a b c d Sylvester Lajos: Kászoni Zoltán bátyánk szöges bakancsa (A túlélés esztendei), in. Háromszék, 2008 május 29. (Hozzáférés: 2010. január 13.)
  2. a b 'Romániai magyar Irodalmi Lexikon'. (Hozzáférés: 2010. január 13.)
  3. a b Kászoni Zoltán átevezett a túlsó partra (magyar nyelven). 3szek.ro, 2015. január 16. (Hozzáférés: 2015. január 16.)
  4. Gaál Mózes Közművelődési Egyesület. [2009. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 13.)
  5. a b c Kilyén Attila: A román halászati flotta létrehozója ma Magyarországon él, in. Népújság, LVII. évf. 43. (15919.) sz./2005. február 22.. [2008. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 13.)
  6. - Elhalálozás. Háromszék.hu. 2015. január. 17.

További információk

  • Kászoni Zoltán életrajz (magyar nyelven). Romániai magyar irodalmi lexikon. (Hozzáférés: 2015. január 16.)

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • Biológia Biológiaportál
  • Erdély Erdély-portál
  • Halak A halak portálja