Kontur András

Kontur András
Született1973. július 10. (50 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszobrász
IskoláiMagyar Képzőművészeti Egyetem (2002–2008)

  • weboldal
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Kontur András témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kontur András (Budapest, 1973. július 10. –) szobrászművész.

Iskolái

A budapesti Kőfaragási és Kőszobrászati Szakközépiskolában végzett középfokú tanulmányokat, majd további kőszobrászati stúdiumokat és gyakorlatozásokat követően, már az ezredforduló után iratkozott be a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol 2008-ban kapta meg szobrászdiplomáját. Két kitűnő mestere volt: Farkas Ádám és Karmó Zoltán.

Munkássága

Kőből faragott és kőből alakított alkotásaira azt mondhatjuk, hogy ezek a művek magától értetődő természetességgel és rendkívül erős szálakkal a hagyományhoz kapcsolódnak, de úgy, hogy túl is lépnek azon, úgy, hogy új kapukat, új távlatokat nyitnak meg. Ez a kötődés és ez az eltávolodás, ez az értékőrzés és ez az értéktartomány-tágítási szándék mind a művek anyagiságában, mind megmunkálásmódjában, térszemléletében, formarendjében, tömegalakításában, mind idő-kezelésében vagy idő-szemléletében tetten érhető. A stílusteremtő tényezők tradíciókkal való átitatottsága mellett a művek jelentésköreit, jelenségvilágát is a múlttal teremtett viszony, illetve kapcsolat határozza meg: Kontur András kőszobrai formarendjükön, motívumaikon, technikai kivitelezésükön túl a mondandóik révén is a régmúlttal kezdeményeznek termékeny párbeszédet. De mindezeken túl szervesen kapcsolódnak a modern szobrászat törekvéseihez is: a karakteresen egyéni jegyekkel és vonásokkal felruházott Kontur-plasztika távoli rokonait, párhuzamait nem nehéz felfedezni Constatin Brâncuşi és a magyar Borsos Miklós munkásságában.

Kontur-szoborai mindig gondosan mérlegelt és precízen kivitelezett, finomságaiban és durvaságaiban is megtervezettséget feltételező, tudatosan megmunkált kompozíciók.

Alkotásai

Művei galériákban, kiállításokon, köztereken láthatóak.
Lándzsa, Ablak, Hid sorozatai mellett, Márton Áron püspök, valamint Mindszenty József biboros szobra is az ő keze munkáját dicséri.

Kiállításai (válogatás)

Egyéni kiállítások

  • 2009 • Kő-kontúrok, Körmendi Galéria • Múzsa Galéria, Budapest • Thermál Hotel Liget, Érd, (Raffai Kinga festőművésszel) • Gondolat – Jelek, Galerius Fürdő, Siófok (Szűcs László szobrászművésszel)
  • 2010 • Commerzbank Budapest
  • 2011 • Commerzbank Budapest • Kő vonalak, Aba Novák Galéria, Leányfalu

Csoportos kiállítások

  • 2003 • Plastica Dreams. Szobrászat az installáción túl, Műcsarnok, Budapest
  • 2004 • Publikus aluljárók, Stúdió Desidea, Budapest • Deisenhoffen, Galerie Lebenskunst, München
  • 2005 • Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Ericsson Képzőművészeti Galéria, Budapest
  • 2006 • Europa-Asstellung, MOYA (Museum of Young Art), Bécs • Mesterek Tanítványok, Kévés Studio Galéria, Budapest
  • 2007 • Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Ericsson Galéria 100. jubileumi kiállítása, Budapest
  • 2008 • V. Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium, Balatonfüred • Mecénás Napok, Műcsarnok, Budapest.[2]

Jegyzetek

  1. Artportal (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2019. november 8.)
  2. Csoportos kiállítások listája artportal.hu forrásokban i.m. nyomán.

Források

  • Kontur András szobrászművész Archiválva 2014. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben munkássága az Artportalon
  • Wehner Tibor művészettörténész írása 2012, Kontur András készülő albumához
  • Kontur András honlapja Archiválva 2019. november 8-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk

  • Kontur András köztéri munkái a Köztérkép.hu-n
  • Kontur András az ATW.hu-n


Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap