Kormos Márta

Kormos Márta
Született1909. december 15.
Budapest VII. kerülete
Elhunyt1988. június 28. (78 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaRadó György
Foglalkozása
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (1934–1937)

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Kormos Márta, férjezett Radó Györgyné (Budapest, Erzsébetváros, 1909. december 15.[1] – Budapest, 1988. június 28.) színésznő, műfordító. Férje Radó György író, műfordító volt.

Élete

Kormos Tivadar (1881–1945) geológus, egyetemi tanár és Belházy Vilma (1882–1962) lánya. 1937-ben végezte el a budapesti Színiakadémiát. Pályáját 1937-ben kezdte a Magyar Színházban, ahol kisebb szerepekben tűnt fel. 1938 és 1940 között a Vígszínházban játszott. 1941–44-ben a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja volt. 1945-ben fél évre eltiltották a színháztól. 1946 és 1947 között a Belvárosi Színházban, 1950 és 1952 között a SZOT Üdülő Színházban lépett színpadra. 1952-ben betegsége miatt megvált a színpadtól. Ezután férje irodalmi estjein szavalóművészként lépett fel. 1974-től haláláig a Fordítók Nemzetközi Szövetsége BABEL című folyóiratánál működött.

Filmszerepei

  • Az aranyember (1936) – Tímea
  • Sárga rózsa (1940) – Cipra, cigánylány

Jegyzetek

  1. Születési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári születési akv. 3243/1909. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 11.)

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006. 384 o.
Sablon:A Színművészeti Főiskola 1937-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színművészeti Főiskola 1937-ben oklevelet szerzett hallgatói
Botond Mária  •  Fehér Tibor  •  Fülöp Viola  •  Gyulányi Eugénia  •  Kiszely Ilona  •  Korbai Lóránd  •  Kormos Márta  •  Pásztor János  •  Somló Valéria  •  Szabó Sándor  • 
Tasnádi István  •  Téri Árpád  •  Vadai Ferenc
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap