Lázaro Cárdenas

Ez a szócikk az elnökről szól. Hasonló címmel lásd még: Lázaro Cárdenas (egyértelműsítő lap).

Lázaro Cárdenas
Született	1895. május 21.[1][2] Jiquilpan de Juárez
Elhunyt	1970. október 19. (75 évesen)[1][2] Mexikóváros
Állampolgársága	mexikói
Házastársa	Amalia Solórzano
Gyermekei	Cuauhtémoc Cárdenas Solórzano
Foglalkozása	politikus katona
Tisztsége	honvédelmi miniszter Governor of Michoacán (1928–1932) Mexikó elnöke (1934. december 1. – 1940. november 30.) Secretary of National Defense (1942. szeptember 1. – 1945. augusztus 31.)
Kitüntetései	Nemzetközi Lenin-békedíj Azték Sas Mexikói Érdemrend Order of Playa Girón National Order of Merit Carlos Manuel de Cespedes Katolikus Izabella-rend nagykeresztje (1995)[3]
Halál oka	rák cukorbetegség
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Lázaro Cárdenas témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Lázaro Cárdenas del Río (1895. május 21. – 1970. október 19.) a mexikói hadsereg tisztje, politikus és 1934–1940 között az ország elnöke. Elnökként földet osztott, kölcsönt bocsátott a parasztok rendelkezésére, munkás- és parasztszövetségeket szervezett, kisajátította és államosította a külföldi tulajdonú ipart.^[4]

A mexikói forradalom legnagyobb konstruktív radikálisaként tisztelik, de kritizálták is, mint tekintélyelvű populistát.^[5] Számos közvélemény-kutatás és elemző szerint a 20. század legnépszerűbb mexikói elnöke volt.^[6][7][8]

Élete

Cárdenas nagyrészt indián származású volt.^[4]

A mexikói forradalom alatt a hadsereg tábornoka volt. 1928-ban, 33 évesen szülőföldje, Michoacán kormányzójává választották.^[4] Ezt a posztot egy teljes cikluson át, 1932-ig töltötte be. Fontos szerepet játszott a forradalmi rendszer megerősítését szolgáló országos párt, a Nemzeti Forradalmi Párt megalakításában is.^[4] Keményen dolgozott azon, hogy a PNR-t a katonai-politikai caudillo (főnök) által vezetett állampártok laza szövetségéből valóban nemzeti párttá alakítsa.^[4]

1931-ben hat hétig volt belügyminiszter, 1933-ban pedig öt hónapig hadügy- és tengerészeti miniszter.^[4] Ez utóbbi állásából vonult vissza, hogy a PNR elnökjelöltje legyen az 1934-es választásokon.^[4] Gyakorlatilag az ország minden városát, városát és faluját meglátogatta , találkozott a helyi vezetőkkel és az egyszerű polgárokkal, és széles körű támogatóbázist épített ki az ország minden részében.^[4] A kampány során világossá tette azon szándékát, hogy végrehajtja a PNR hatéves társadalmi és gazdasági reformtervét.^[4]

Elnökként

1934-től az ország elnöke lett.

Miután elnökké választották, eleinte óvatosan tevékenykedett. A hadsereg, a polgári közigazgatás és a rendszer politikai struktúrájának nagy része továbbra is Calles volt elnök irányítása alatt állt, aki hatalmas befolyást gyakorolt a hatalomban.^[4] Cardenas első hivatali évében elnöki ideje nagy részét azzal töltötte, hogy saját befolyását megteremtse a közigazgatás ezen ágaiban. Végül elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy Callest 1936-ban száműzze az Egyesült Államokba.^[4]

Számos reformot hajtott végre. Az agrárreform-program keretében közel kétszer annyi földet osztott ki a parasztoknak, mint az összes elődje együttvéve, így kormányzása végére az ország megművelt földterületének mintegy felét korábban föld nélküli gazdák birtokolták.^[4] Kibővítette az állami bankok szolgáltatásait is, hogy a reform keretében földhöz jutott parasztok kölcsönt vegyenek fel.^[4] Annak érdekében, hogy politikai alapot biztosítson a föld-újraelosztási programnak, annak valamennyi kedvezményezettjét új szervezetbe szervezte: Nemzeti Parasztszövetség (Confederación Nacional Campesina, vagy CNC).^[4]

1938-ban a kormánypártot is újjászervezte és átnevezte Partido de la Revolución Mexicana (PRM) névre.^[4]

A Cárdenas-kormányzat Mexikón kívül a külföldi tulajdonú iparágak kisajátítására tett erőfeszítéseiről volt a legismertebb. 1937-ben a kormány kisajátította az ország fő vasútvonalait, 1938 márciusában pedig Cárdenas elnök rendeletet írt alá az ország olajiparának államosításáról.^[4] Létrejött a Pemex, a nemzeti olajtársaság.

A Fidel Castro vezette kubai forradalom 1959-es győzelme után Cárdenas a kubai forradalmárok legerősebb szövetségese lett Mexikóban. Alapvetően azonban Cárdenas politikai befolyása jelentősen csökkent élete utolsó éveiben. Mindazonáltal erősen ellentmondásos személyiség maradt.^[4]

1940 végén adta át a hatalmat megválasztott utódjának, Manuel Ávila Camachónak.

Jegyzetek