Lady Gaga dalainak listája

Lady Gaga előadás közben a Joanne World Tour (2017-2018) egyik állomásán fehér ruhában, amelyet dal- és albumcímek, illetve dalszövegek borítanak

Lady Gaga amerikai énekesnő-dalszerző és producer hét stúdióalbumhoz és három középlemezhez (EP) vett fel anyagokat, valamint más előadók felvételein is feltűnt közreműködő előadóként. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a Sony/ATV Music Publishing-nek kezdett dolgozni dalszövegíróként, ahol Akon felkarolta és segített neki, hogy 2007-ben leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a KonLive Distributionhöz.[1][2]

Az Interscope-pal kötött szerződést követően Gaga megkezdte a The Fame című debütáló stúdióalbumának munkálatait, amely 2008-ban jelent meg. A lemezről olyan világslágerek jelentek meg, mint a Just Dance és a Poker Face.[3] Az énekesnő több producerrel is együtt dolgozott, legnagyobb sikereit RedOne-nal, Fernando Garibay-jel, Martin Kierszenbaummal és Rob Fusarival érte el. A leginkább a 80-as évek popzenéjére emlékeztető album a hírnév iránti vágyakozásról szól, de olyan témák is előkerülnek rajta, mint a szerelem, a szexualitás, a pénz és a drogok.[4][5] Első albumának újra kiadásaként, 2009-ben megjelent a The Fame Monster című középlemez, melyen nyolc újabb dal kapott helyet, köztük az Alejandro, a Telephone, a Bad Romance, valamint a Speechless, melyet kizárólag Gaga szerzett. Az EP a hírnév sötétebb oldalát mutatja be.[6]

2011-ben jelent meg Gaga második stúdióalbuma, a Born This Way. Az énekesnő újra együtt dolgozott RedOne-nal és Garibay-jel, illetve olyan zenészeket vont be a projektbe, mint DJ Snake, DJ White Shadow, Jeppe Laursen, és Robert John "Mutt" Lange, aki a Gaga által írt You and I című country-rock dal produceri munkálatait végezte. Az albumon többek között olyan jelenkori társadalmi témák kerülnek terítékre, mint a szabadság, öntudatosság, szexualitás, feminizmus, vagy a vallás. Az erősen szintipop és dance-pop hatás mellett Gaga új zenei téren mozgott, úgy mint az elektronikus rock és a techno. A lemezen spanyol (Americano), valamint német nyelven (Scheiße) is énekel Gaga.[7]

2013-ban kiadott EDM műfajú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelentek az Applause, valamint a Do What U Want című dalok. Vezető producereknek korábbi társait, DJ White Shadowt és RedOne-t kérte fel, illetve először dolgozott együtt Zedd-del és Madeonnal. Az „ünneplésként és egy költői zenei utazásként” leírt album az énekesnő személyes véleményét tükrözi a hírnévről, szerelemről, szexről, függőségekről, a médiáról és a művészetekről.[8] 2014-ben Gaga Tony Bennett-tel közösen kiadta Cheek to Cheek című dzsesszalbumát, melyen dzsessz-sztenderdek találhatóak olyan nagy sikerű dzsessz szerzőktől, mint George Gershwin, Cole Porter, Jerome Kern és Irving Berlin. Ötödik stúdióalbuma, a Joanne (2016) az énekesnő személyesebb albumai közé tartozik és nagy hangsúlyt kap a család szerepe. A lemezen Gaga Mark Ronsonnal kollaborált.[9] 2020-as Chromatica című albumával Gaga visszatért a dance-pop gyökereihez és többek között megénekli a mentális egészséggel és a depresszióval kapcsolatos küzdelmeit.[10] Az albumon olyan vendégelőadók szerepelnek, mint Ariana Grande, a Blackpink és Elton John.

Stúdióalbumain túl Gaga több filmzenei projektben is részt vett. A The Hunting Ground című filmhez felvette a Til It Happens to You-t, valamint a Fashion-t az Egy boltkóros naplója című filmhez. 2018-ban jelent meg a Bradley Cooperrel közösen felvett A Star Is Born című filmzenei album, amely a Csillag születik (2018) című filmhez készült. Az album blues rock, country és pop elemeket tartalmaz.[11] A 2022-es Top Gun: Maverick című filmhez Gaga megírta a Hold My Hand című dalt, valamint Hans Zimmer és Harold Faltermeyer mellett a film zenéjét is ő szerezte.

Dalok

Tartalomjegyzék
Jelmagyarázat
Nem angol dalszöveget tartalmazó dal
Dalok, melyekben Lady Gaga hattérvokálozik
Dalok, melyeket Lady Gaga feldolgozott
Kizárólag Lady Gaga által írt dal
A shot of Donnie Wahlberg, looking away from the camera.
Donnie Wahlberg volt a Big Girl Now egyik társszerzője, amely egy Gaga közreműködésével készült New Kids on the Block-szám.
RedOne is smiling towards the camera.
RedOne számos dal megírásában volt Gaga társa. Többek között ő szerezte a Just Dance című számot, amely elérte a Billboard Hot 100 lista csúcsát.[12]
Colby O'Donis is smiling away from the camera.
Colby O’Donis közreműködő előadóként tűnik fel a Just Dance-ben.
Flo Rida smiling at the 2012 Logie Awards.
Flo Rida részt vett a Starstruck írásában.
Nick Dresti standing and looking straight ahead.
Nick Dresti Gagával közösen írta a Monster, a So Happy I Could Die, és a Starstruck című dalokat.
Wale rapping on stage.
Gaga közreműködő előadó volt a rapper Wale Chillin című dalában.
Beyoncé on the red carpet waving with photographers behind her.
Beyoncé részt vett a Telephone szerzésében. Korábban már dolgozott együtt Gagával a Video Phone remix változatán.
Justin Timberlake at the 2013 Cannes Film Festival.
Justin Timberlake és Gaga közreműködő előadók voltak a The Lonely Island 3-Way (The Golden Rule) című dalában.
T.I. performing in Bumbershoot in 2008.
T.I. a Jewels N’ Drugs egyik társszerzője és közreműködő előadója.
Tony Bennett is opening his arms, and holding a mic in his hand.
Tony Bennett együtt dolgozott Gagával a The Lady Is a Tramp című dalon, majd a Cheek to Cheek (2014) és a Love for Sale (2021) című jazzalbumokon.
Diane Warren holding a mic.
Diane Warren volt a Til It Happens to You társszerzője, amely a 2015-ös The Hunting Ground című dokumentumfilmhez készült.
Mark Ronson wearing red T-shirt with a black jacket.
Mark Ronson executive producere volt a Joanne albumnak és számos dal szerzésében részt vett rajta.
Kevin Parker playing the guitar during a concert.
Kevin Parker volt a Perfect Illusion egyik társszerzője, valamint a produceri munkálatokban is részt vett.
Hillary Lindsey performing with a mic on her hand.
Hillary Lindsey részt vett az A-Yo, a Million Reasons és a Grigio Girls című dalok szerzésében.
Beck playing the guitar during a concert.
Beck volt a Dancin’ in Circles egyik társszerzője.
Gaga Bradley Cooperrel közösen dolgozott a Csillag születik című filmhez készült filmzenei albumon.
Ariana Grande a Rain on Me című dal egyik társszerzője és közreműködő előadója.
Dal címe, közreműködő előadók, dalszerző, album és kiadás éve.
Dal Más előadó(k) Dalszerző(k) Album Év Forr.
1000 Doves Nincs Lady Gaga

BloodPop

Martin Joseph Léonard Bresso

Ely Rise

Chromatica 2020 [13]
1000 Doves (Piano Demo) Nincs Lady Gaga

BloodPop

Martin Joseph Léonard Bresso

Ely Rise

Chromatica 2020 [13]
3-Way (The Golden Rule) The Lonely Island

Justin Timberlake

Andy Samberg

Akiva Schaffer

Jorma Taccone

Justin Timberlake

Alex Schwartz

Joe Khajadourian

Wack The Wack Album 2011 [14]
911 Nincs Lady Gaga

BloodPop

Madeon

Justin Tranter

Chromatica 2020 [13]
A-Yo Nincs Lady Gaga

Hillary Lindsey

Mark Ronson

BloodPop

Joanne 2016 [15]
Again Again Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Fame The Fame 2008 [16]
Alejandro Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Alice Nincs Lady Gaga

BloodPop

Axel Hedfors

Justin Tranter

Johannes Klahr

Chromatica 2020 [13]
Always Remember Us This Way Nincs Lady Gaga

Natalie Hemby

Hillary Lindsey

Lori McKenna

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Americano[a] Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Angel Down Nincs Lady Gaga

RedOne

Joanne 2016 [15]
Angel Down (Work Tape) Nincs Lady Gaga

RedOne

Joanne 2016 [15]
Anything Goes Tony Bennett Cole Porter Cheek to Cheek 2014 [21]
Applause Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Dino Zisis

Nick Monson

Martin Bresso

Nicholas Mercier

Julien Arias

William Grigahcine

Artpop 2013 [22]
Artpop Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Dino Zisis

Nick Monson

Artpop 2013 [22]
Aura Nincs Lady Gaga

Anton Zaslavski

Amit Duvdevani

Erez Eisen

Artpop 2013 [22]
Baby, It’s Cold Outside[b] Tony Bennett Frank Loesser Nem jelent meg albumon 2015 [23]
Babylon Nincs Lady Gaga

BloodPop

Matthew Burns

Chromatica 2020 [13]
Bad Kids Nincs Lady Gaga

Jeppe Laursen

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Bad Romance[c] Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Bang Bang (My Baby Shot Me Down) (Live from Jazz at Lincoln Center) Nincs Sonny Bono Cheek to Cheek 2014 [21]
Beautiful, Dirty, Rich Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Fame The Fame 2008 [16]
Before I Cry Nincs Lady Gaga

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Bewitched, Bothered and Bewildered (Live from Jazz at Lincoln Center) Nincs Richard Rodgers

Lorenz Hart

Cheek to Cheek 2014 [21]
Big Girl Now New Kids on the Block RedOne

Donnie Wahlberg

Jordan Knight

Block The Block 2008 [25]
Bitch, Don’t Kill My Vibe (The LG Mix) Kendrick Lamar Lady Gaga

Kendrick Duckworth

Mark Spears

Robin Braun

Vindahl Friis

Lykke Schmidt

Nem jelent meg albumon 2012 [26]
Black Jesus + Amen Fashion Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Bloody Mary[d] Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Born This Way[e] Nincs Lady Gaga

Jeppe Laursen

Born This Way 2011 [20]
Born This Way (The Country Road Version)[e][f] Nincs Lady Gaga

Jeppe Laursen

Born This Way 2011 [20]
Boys Boys Boys Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Brown Eyes Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Fame The Fame 2008 [16]
But Beautiful Tony Bennett Jimmy Van Heusen

Johnny Burke

Cheek to Cheek 2014 [21]
Carolina Lukas Nelson & Promise of the Real

Lucius

Lukas Nelson & Promise of the Real Lukas Nelson & Promise of the Real 2017 [29]
Cheek to Cheek Tony Bennett Irving Berlin Cheek to Cheek 2014 [21]
Chillin’ Wale Lady Gaga

Olubowale Akintimehin

Gary De Carlo

Dale Frashuer

Roy C Hammond

Paul Leka

Andre Christopher Lyon

Makeba Riddick

Kirk Robinson

Marcello Valenzano

Attention Deficit 2009 [30]
Christmas Tree Space Cowboy Lady Gaga

Nicolas Dresti

Nem jelent meg albumon 2008 [16]
Chromatica I Nincs Lady Gaga

Morgan Kibby

Chromatica 2020 [13]
Chromatica II Nincs Lady Gaga

Morgan Kibby

Chromatica 2020 [13]
Chromatica III Nincs Lady Gaga

Morgan Kibby

Chromatica 2020 [13]
Come to Mama Nincs Lady Gaga

Josh Tillman

Mark Ronson

Emile Haynie

Joanne 2016 [15]
Cure The Cure Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Lukas Nelson

Mark Nilan

Nick Monson

Nem jelent meg albumon 2017 [31]
Dance in the Dark Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Dancin’ in Circles Nincs Lady Gaga

Beck

BloodPop

Mark Ronson

Joanne 2016 [15]
Diamond Heart Nincs Lady Gaga

Mark Ronson

Josh Homme

Joanne 2016 [15]
Diggin’ My Grave Bradley Cooper Paul Kennerley Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Disco Heaven Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Tom Kafafian

Fame The Fame 2008 [16]
Do I Love You Nincs Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Do What U Want R. Kelly Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Martin Bresso

R. Kelly

William Grigahcine

Artpop 2013 [22]
Do What U Want (Remix) Christina Aguilera Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Martin Bresso

R. Kelly

William Grigahcine

Nem jelent meg albumon 2014 [33]
Donatella Nincs Lady Gaga

Anton Zaslavski

Artpop 2013 [22]
Don’t Let Me Be Misunderstood Brian Newman Bennie Benjamin

Gloria Caldwell

Sol Marcus

Showboat 2018 [34]
Dope Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Nick Monson

Dino Zisis

Artpop 2013 [22]
Dream Dancing Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Edge The Edge of Glory Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Edge The Edge of Glory (Live Version)[g] Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Very A Very Gaga Holiday 2011 [35]
Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)[h] Nincs Lady Gaga

Martin Kierszenbaum

Fame The Fame 2008 [16]
Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)

(Electric Piano & Human Beat Box Version)[h][i]

Nincs Lady Gaga

Martin Kierszenbaum

Cherry The Cherrytree Sessions 2009 [37]
Electric Chapel Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Enigma Nincs Lady Gaga

Morgan Kibby

Matthew Burns

Jacob "Jkash" Hindlin

Chromatica 2020 [13]
Ev’ry Time We Say Goodbye Nincs Cole Porter Cheek to Cheek 2014 [21]
Fame The Fame Nincs Lady Gaga

Martin Kierszenbaum

Fame The Fame 2008 [16]
Fashion Nincs Lady Gaga

RedOne

Confessions of a Shopaholic 2009 [38]
Fashion! Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Artpop 2013 [22]
Fashion of His Love Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Born This Way 2011 [20]
Fever Adam Lambert Lady Gaga

Rob Fusari

Jeff Bhasker

For Your Entertainment 2006 [39]
Find Yourself Lukas Nelson & Promise of the Real Lukas Nelson & Promise of the Real Lukas Nelson & Promise of the Real 2017 [29]
Firefly Tony Bennett Cy Coleman

Carolyn Leigh

Cheek to Cheek 2014 [21]
Fountain of Truth Melle Mel Lady Gaga

Melle Mel

Cricket Casey

Portal The Portal in the Park (bonus CD audio book) 2006 [40]
Free Woman Nincs Lady Gaga

BloodPop

Axel Hedfors

Johannes Klahr

Chromatica 2020 [13]
Fun Tonight Nincs Lady Gaga

BloodPop

Matthew Burns

Rami Yacoub

Chromatica 2020 [13]
Goody Goody Tony Bennett Matty Malneck

Johnny Mercer

Cheek to Cheek 2014 [21]
Government Hooker Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

Born This Way 2011 [20]
Grigio Girls[j] Nincs Lady Gaga

Hillary Lindsey

Mark Ronson

BloodPop

Joanne 2016 [15]
G.U.Y. Nincs Lady Gaga

Anton Zaslavski

Artpop 2013 [22]
Gypsy Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

RedOne

Artpop 2013 [22]
Hair Nincs Lady Gaga

RedOne

Born This Way 2011 [20]
Hair Body Face Nincs Lady Gaga

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Heal Me Nincs Lady Gaga

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Julia Michaels

Justin Tranter

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Heavy Metal Lover Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Born This Way 2011 [20]
Hello, Hello[k] Elton John Lady Gaga

Bernie Taupin

Elton John

Nem jelent meg albumon 2011 [42]
Hey Girl Florence Welch Lady Gaga

Florence Welch

Mark Ronson

Joanne 2016 [15]
Highway Unicorn (Road to Love) Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Paul "DJ White Shadow" Blair

RedOne

Born This Way 2011 [20]
Hold My Hand Nincs Lady Gaga

BloodPop

Top Gun: Maverick (Music from the Motion Picture) 2022 [43]
I Can’t Give You Anything But Love Tony Bennett Jimmy McHugh

Dorothy Fields

Cheek to Cheek 2014 [21]
I Concentrate on You Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
I Don’t Know What Love Is Bradley Cooper Lady Gaga

Lukas Nelson

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
I Get a Kick Out of You Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
I Like It Rough Nincs Lady Gaga

Martin Kierszenbaum

Fame The Fame 2008 [16]
I Wanna Be With You

(Live at iTunes Festival 2013)[l]

Nincs Ismeretlen Artpop 2013 [22]
I Want Your Love[m] Nile Rodgers

Chic

Nile Rodgers

Bernard Edwards

It’s About Time 2018 [46]
I Won’t Dance Tony Bennett Jerome Kern

Oscar Hammerstein II

Otto Harbach

Cheek to Cheek 2014 [21]
I’ll Never Love Again (Extended Version) Nincs Lady Gaga

Natalie Hemby

Hillary Lindsey

Aaron Raitiere

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
I’ll Never Love Again (Film Version) Bradley Cooper Lady Gaga

Natalie Hemby

Hillary Lindsey

Aaron Raitiere

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
I've Got You Under My Skin Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Is That Alright? Nincs Lady Gaga

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Aaron Raitiere

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing) Tony Bennett Duke Ellington

Irving Mills

Cheek to Cheek 2014 [21]
It’s De-Lovely Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Jewels N’ Drugs T.I.

Too Short

Twista

Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Nick Monson

Dino Zisis

Twista

Too Short

Clifford Harris

Artpop 2013 [22]
Joanne Nincs Lady Gaga

Mark Ronson

Joanne 2016 [15]
Joanne (Where Do You Think You’re Goin’?) [Piano Version][n] Nincs Lady Gaga

Mark Ronson

Nem jelent meg albumon 2018 [47]
John Wayne Nincs Lady Gaga

Mark Ronson

Joanne 2016 [15]
Judas Nincs Lady Gaga

RedOne

Born This Way 2011 [20]
Just Another Day Nincs Lady Gaga Joanne 2016 [15]
Just Dance Colby O’Donis Lady Gaga

Aliaun Thiam

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Just Dance (Stripped Down Version)[i] Nincs Lady Gaga

Aliaun Thiam

RedOne

Cherry The Cherrytree Sessions 2009 [37]
La Vie en rose[o] Nincs Édith Piaf

Louiguy

Marguerite Monnot

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
La Vie en rose (Live)[o][p] Nincs Édith Piaf

Louiguy

Marguerite Monnot

Tony Bennett Celebrates 90 2016 [51]
Lady The Lady Is a Tramp Tony Bennett Richard Rodgers

Lorenz Hart

Duets II 2011 [52]
Lady The Lady Is a Tramp (Live)[p] Nincs Richard Rodgers

Lorenz Hart

Tony Bennett Celebrates 90 2016 [51]
Let’s Do It (Let’s Fall In Love) Nincs Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Let’s Face the Music and Dance Tony Bennett Irving Berlin Cheek to Cheek 2014 [21]
Look What I Found Nincs Lady Gaga

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Lukas Nelson

Aaron Raitiere

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Love for Sale Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Love Me Right Nincs Ismeretlen Chromatica 2020 [13]
LoveGame Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Lush Life Nincs Billy Strayhorn Cheek to Cheek 2014 [21]
Manicure Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Dino Zisis

Nick Monson

Artpop 2013 [22]
Marry the Night Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Born This Way 2011 [20]
Mary Jane Holland Nincs Lady Gaga

Hugo Leclercq

Artpop 2013 [22]
Million Reasons Nincs Lady Gaga

Hillary Lindsey

Joanne 2016 [15]
Million Reasons (Work Tape) Nincs Lady Gaga

Hillary Lindsey

Joanne 2016 [53]
Money Honey Nincs Lady Gaga

Bilal Hajji

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Monster Nincs Lady Gaga

Nick Dresti

RedOne

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Music to My Eyes Bradley Cooper Lady Gaga

Lukas Nelson

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Nature Boy Tony Bennett eden ahbez Cheek to Cheek 2014 [21]
Night and Day Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]
Orange Colored Sky Nincs Milton DeLugg

Willie Stein

Very A Very Gaga Holiday 2011 [35]
Paparazzi Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Fame The Fame 2008 [16]
Paper Gangsta Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Perfect Illusion Nincs Lady Gaga

Kevin Parker

Mark Ronson

Joanne 2016 [15]
Plastic Doll Nincs Lady Gaga

BloodPop

Skrillex

Rami Yacoub

Jacob "Jkash" Hindlin

Chromatica 2020 [13]
Poker Face Nincs Lady Gaga

RedOne

Fame The Fame 2008 [16]
Poker Face (Piano & Voice Version)[i] Nincs Lady Gaga

RedOne

Cherry The Cherrytree Sessions 2009 [37]
Rain on Me Ariana Grande Lady Gaga

BloodPop

Ariana Grande

Matthew Burns

Nija Charles

Rami Yacoub

Martin Joseph Léonard Bresso

Alexander Ridha

Chromatica 2020 [13]
Replay Nincs Lady Gaga

BloodPop

Matthew Burns

Chromatica 2020 [13]
Retro Dance Freak Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Fame The Fame 2008 [16]
Queen The Queen Nincs Lady Gaga

Fernando Garibay

Born This Way 2011 [20]
Scheiße[q] Nincs Lady Gaga

RedOne

Born This Way 2011 [20]
Sexxx Dreams Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Martin Bresso

William Grigahcine

Artpop 2013 [22]
Shallow Bradley Cooper Lady Gaga

Mark Ronson

Anthony Rossomando

Andrew Wyatt

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Sine from Above Elton John Lady Gaga

BloodPop

Elton John

Axel Hedfors

Rami Yacoub

Richard Zastenker

Vincent Pontare

Sebastian Ingrosso

Johannes Klahr

Benjamin Rice

Ryan Tedder

Salem Al Fakir

Chromatica 2020 [13]
Sine from Above (Piano Version)[r] Nincs Lady Gaga

BloodPop

Elton John

Axel Hedfors

Rami Yacoub

Richard Zastenker

Vincent Pontare

Sebastian Ingrosso

Johannes Klahr

Benjamin Rice

Ryan Tedder

Salem Al Fakir

Nem jelent meg albumon 2020 [54]
Sinner’s Prayer Nincs Lady Gaga

Josh Tillman

Mark Ronson

Thomas Brenneck

Joanne 2016 [15]
So Happy I Could Die Nincs Lady Gaga

Nick Dresti

RedOne

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Sour Candy[s] Blackpink Lady Gaga

BloodPop

Matthew Burns

Rami Yacoub

Madison Emiko Love

Teddy Park

Chromatica 2020 [13]
Speechless Nincs Lady Gaga Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Stache (Princess High Stache Mix) Zedd Anton Zaslavski

Lady Gaga

Nem jelent meg albumon 2012 [56]
Starstruck Space Cowboy

Flo Rida

Lady Gaga

Martin Kierszenbaum

Nick Dresti

Tramar Dillard

Fame The Fame 2008 [16]
Stuck on Fuckin’ You Nincs Lady Gaga Nem jelent meg albumon 2011 [57]
Stupid Love Nincs Lady Gaga

BloodPop

Max Martin

Martin Joseph Léonard Bresso

Ely Rise

Chromatica Chromatica 2020 [13]
Summerboy Nincs Lady Gaga

Brian Kierulf

Josh Schwartz

Fame The Fame 2008 [16]
Sweet Sounds of Heaven The Rolling Stones

Stevie Wonder

Keith Richards

Mick Jagger

Hackney Diamonds 2023 [58]
Swine Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Dino Zisis

Nick Monson

Artpop 2013 [22]
Teeth Nincs Lady Gaga

Taja Riley

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
Telephone Beyoncé Lady Gaga

Beyoncé Knowles

LaShawn Daniels

Lazonate Franklin

Rodney Jerkins

Fame Monster The Fame Monster 2009 [17]
They All Laughed Tony Bennett George Gershwin

Ira Gershwin

Cheek to Cheek 2014 [21]
Til It Happens to You Nincs Lady Gaga

Diane Warren

Hunting The Hunting Ground 2015 [59]
Vanity Nincs Lady Gaga

Rob Fusari

Thomas Kafafian

Nem jelent meg albumon 2008 [60][61]
Venus Nincs Lady Gaga

Paul "DJ White Shadow" Blair

Artpop 2013 [22]
Video Phone (Extended Remix) Beyoncé Beyoncé Knowles

Lady Gaga

Sean Garrett

Shondrae Crawford

I Am... Sasha Fierce 2009 [62]
We’re Doing a Sequel The Muppets

Tony Bennett

Bret McKenzie Muppets Most Wanted 2014 [63]
White Christmas Nincs Irving Berlin Very A Very Gaga Holiday 2011 [35]
Why Did You Do That? Nincs Lady Gaga

Dianne Warren

Mark Nilan Jr.

Nick Monson

Paul "DJWS" Blair

Star Is Born A Star Is Born 2018 [18]
Winter Wonderland Tony Bennett Felix Bernard

Richard B. Smith

Nem jelent meg albumon 2014 [64]
World Family Tree Melle Mel Melle Mel

Lady Gaga

Portal The Portal in the Park (bonus CD audio book) 2006 [40]
You and I Nincs Lady Gaga Born This Way 2011 [20]
You and I (Live Version)[g] Nincs Lady Gaga Very A Very Gaga Holiday 2011 [35]
Your Song Nincs Elton John

Bernie Taupin

Revamp: Reimagining the Songs of Elton John & Bernie Taupin 2018 [65]
You’re the Top Tony Bennett Cole Porter Love for Sale 2021 [32]

Jegyzetek

  1. Gaga az Americano-ban angolul és spanyolul egyaránt énekel.[19]
  2. Gaga és Bennett a Barnes & Noble 2015-ös ünnepi kampánya alkalmából vették fel a Baby, It's Cold Outside-t.[23]
  3. Gaga néhány sort franciául énekel a Bad Romance-ben.[24]
  4. Gaga néhány szót franciául és németül énekel a Bloody Mary című dalban.[27]
  5. a b Gaga néhány szót olaszul énekel a Born This Way című dalban.[28]
  6. Gaga a Born This Way (The Country Road Version) változatához új dalszöveget vett fel és a vokál is különbözik az eredetihez képest.[20]
  7. a b Gaga újra felvette a The Edge of Glory és a Yoü and I című dalait új vokálokkal az A Very Gaga Holiday című középlemezéhez.[35]
  8. a b Gaga egy szót franciául énekel benne.[36]
  9. a b c Gaga újra felvette az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say), a Just Dance és a Poker Face című dalait új vokálokkal a The Cherrytree Sessions című középlemezéhez.[37]
  10. Gaga egy szót olaszul énekel.[41]
  11. Elton John és Gaga Hello, Hello című duettje a Gnómeó és Júlia című filmhez készült, azonban a filmzenei albumra csak a John-féle verzió került fel.[42]
  12. Gaga néhány dalt előadott az Artpop-ról a 2013-as iTunes Fesztiválon, köztük az I Wanna Be with You-t, melyet később átneveztek Dope-ra.[44]
  13. Gaga az I Want Your Love című dalt Tom Ford 2016-os tavaszi/nyári kampányához vette fel, de kislemezként nem került kiadásra, illetve nem volt megvásárolható vagy elérhető streaming oldalakon, egészen 2018-ig, amikor megjelent a Chic It's About Time című bővített albumváltozata.[45]
  14. Gaga új vokált és dalszöveget vett fel a Joanne (Where Do You Think You're Goin'?) [Piano Version] változatához,[47] amely Grammy-díjat nyert a 61. Grammy-díjátadón.[48]
  15. a b Gaga franciául adja elő a La Vie en rose című dalt.[49]
  16. a b Gaga előadta a La Vie en rose és a The Lady Is a Tramp című dalokat élőben a Tony Bennett Celebrates 90: The Best Is Yet to Come című televíziós különkiadásban.[50]
  17. Gaga a Scheiße című dalban angolul és álnémetül énekel.[7]
  18. Gaga modellek kíséretében felvette a Sine from Above zongoraváltozatát a Valentino divatház Voce Viva illatának kampányához.[54]
  19. A Blackpink angolul és koreaiul egyaránt énekel a Sour Candy című dalban.[55]

Források

  1. Harding, Cortney: Lady Gaga: The Billboard Cover Story. Billboard, 2009. augusztus 15. (Hozzáférés: 2015. június 29.)
  2. Crosley, Hillary: Akon Says He Can Retire, Thanks To Lady Gaga. MTV News, 2010. február 19. (Hozzáférés: 2015. június 29.)
  3. Guiltenane, Christian. Lady Gaga: The Unauthorized Biography. Michael O'Mara Books, 105. o. (2013. március 14.). ISBN 978-1-78243-051-3 
  4. Kraines, Talia: Review of Lady GaGa – The Fame. BBC Music. [2016. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  5. Petridis, Alexis: Lady Gaga: The Fame. The Guardian, 2009. január 8. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  6. Price, Simon: Album: Lady Gaga, The Fame Monster (Polydor). The Independent, 2009. november 22. [2009. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 23.)
  7. a b Lady Gaga's Born This Way: track–by–track review. The Daily Telegraph, 2011. május 19. (Hozzáférés: 2015. augusztus 22.)
  8. Lipshutz, Jason: Lady Gaga, 'ARTPOP': Track-By-Track Review. Billboard. [2013. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 5.)
  9. Schnurr, Samantha: Heartbreak, Loss, Lust and Illusion: Decoding Lady Gaga's Emotional Lyrics From Joanne. E!, 2016. október 21. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
  10. Zaleski, Annie: Lady Gaga’s New Album Chromatica Is the Soundtrack for 2020's Most Epic Bedroom Dance Parties. Time , 2020. május 29. [2020. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  11. Kennedy, Mark: Review: 'A Star Is Born' soundtrack is a five-star marvel, 2018. október 4. [2018. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  12. 1000 No. 1s: RedOne Chats About Lady Gaga's 'Just Dance'. Billboard, 2011. december 8. (Hozzáférés: 2015. július 15.)
  13. a b c d e f g h i j k l m n o p q r (2020) Album notes for Chromatica by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  14. (2013) Album jegyzetek for The Wack Album by The Lonely Island [liner notes]. Republic Records.
  15. a b c d e f g h i j k l m n (2016) Album notes for Joanne by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  16. a b c d e f g h i j k l m n o p q r (2008) Album notes for The Fame by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  17. a b c d e f g h (2009) Album notes for The Fame Monster by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  18. a b c d e f g h i j k l m n (2018) Album notes for A Star Is Born by Lady Gaga & Bradley Cooper [liner notes]. Interscope Records.
  19. Americano Lyrics. MetroLyrics. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
  20. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s (2011) Album notes for Born This Way by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  21. a b c d e f g h i j k l m n o (2014) Album notes for Cheek to Cheek by Lady Gaga & Tony Bennett [liner notes]. Interscope Records.
  22. a b c d e f g h i j k l m n o p (2013) Album notes for Artpop by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  23. a b Barnes & Noble Chairman Creates TV Ad With Tony Bennett and Lady Gaga. The Wall Street Journal, 2015. november 12. (Hozzáférés: 2015. november 13.)
  24. Bad Romance Lyrics. MetroLyrics. [2013. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
  25. (2008) Album jegyzetek for The Block by New Kids on the Block [liner notes]. Interscope Records.
  26. Lady Gaga Leaks Kendrick Lamar Duet, 'B*tch Don't Kill My Vibe'. Rolling Stone, 2012. november 8. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 22.)
  27. Bloody Mary Lyrics. MetroLyrics. [2016. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
  28. Born This Way Lyrics. MetroLyrics. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
  29. a b Brown, Eric: Hear Lukas Nelson & Promise of the Real's new album, including two Lady Gaga duets. Entertainment Weekly, 2017. augusztus 22. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  30. (2009) Album jegyzetek for Attention Deficit by Wale [liner notes]. Allido Records.
  31. Bruner, Raisa: Lady Gaga Debuts Surprise New Song "The Cure" at Coachella. Time, 2017. április 16. (Hozzáférés: 2017. április 16.)
  32. a b c d e f g h i j (2021) Album jegyzetek for Love for Sale by Lady Gaga and Tony Bennett [liner notes]. Columbia Records.
  33. Anderson, Stacey: Lady Gaga and Christina Aguilera Drop "Do What U Want". Rolling Stone, 2014. január 2. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  34. Slingerland, Callum: Hear Lady Gaga Cover Nina Simone's 'Don't Let Me Be Misunderstood'. Exclaim!, 2018. november 19. (Hozzáférés: 2018. november 20.)
  35. a b c d e (2011) Album jegyzetek for A Very Gaga Holiday by Lady Gaga [liner notes]. Interscope Records.
  36. Lady Gaga - Eh Eh (Nothing Else I Can Say) Lyrics. MetroLyrics. [2020. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 24.)
  37. a b c d (2009) Album jegyzetek for The Cherrytree Sessions by Lady Gaga [liner notes]. Cherrytree Records.
  38. (2009) Album jegyzetek for Confessions of a Shopaholic by Various Artists [liner notes]. Hollywood Records.
  39. (2009) Album jegyzetek for For Your Entertainment by Adam Lambert [liner notes]. RCA Records.
  40. a b Casey, Cricket. The Portal in the Park. More Books Press (2006. november 14.). ISBN 0978648803 
  41. Grigio Girls Lyrics. MetroLyrics. [2016. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
  42. a b Lady Gaga, Elton John Duet Won't Appear On 'Gnomeo & Juliet' Soundtrack. Billboard, 2014. január 2. (Hozzáférés: 2011. január 1.)
  43. Tangcay, Jazz: Lady Gaga Announces New Single From 'Top Gun: Maverick' Film, 'Hold My Hand'. Variety, 2022. április 27. [2022. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. április 27.)
  44. Holslin, Peter: Lady Gaga Debuts New 'ARTPOP' Songs at iTunes Festival. Rolling Stone, 2013. szeptember 2. [2013. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 10.)
  45. Piere, Kerry: Tom Ford Debuts Spring 2016 With Lady Gaga. Harper's Bazaar, 2015. október 2. (Hozzáférés: 2015. október 2.)
  46. (2018) Album jegyzetek for It's About Time by Chic [liner notes]. Virgin EMI Records.
  47. a b Arcand, Rob: Lady Gaga Shares a New Stripped-Down Piano Version of 'Joanne': Listen. Billboard, 2018. január 26. (Hozzáférés: 2020. július 25.)
  48. Nickolai, Nate: Lady Gaga Wins Grammys for 'Shallow', 'Joanne'. Variety, 2019. február 10. (Hozzáférés: 2020. július 25.)
  49. Edith Piaf - La Vie En Rose Lyrics. MetroLyrics. [2020. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  50. Bierly, Mandi: 5 Reasons to Watch 'Tony Bennett Celebrates 90'. Yahoo! TV, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  51. a b (2016) Album jegyzetek for Tony Bennett Celebrates 90 by Tony Bennett & Various Artists [liner notes]. Columbia Records.
  52. (2013) Album jegyzetek for Duets II by Tony Bennett [liner notes]. Columbia Records.
  53. Joanne [Japan Bonus Track] (japanese nyelven). CD Japan. [2016. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  54. a b Watch Lady Gaga Lead a Sing-Along. InStyle. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  55. Lady Gaga - Sour Candy Lyrics. MetroLyrics. [2020. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  56. Lady Gaga’s Zedd Remix "Stache (Princess High Stache)": Listen. Idolator, 2012. október 6. (Hozzáférés: 2012. november 18.)
  57. Perpetua, Matthew: Lady Gaga Gives Away 'Born This Way' Outtake. Rolling Stone, 2011. december 27. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  58. (2023) Album jegyzetek for Hackney Diamonds by The Rolling Stones [liner notes]. Polydor Records.
  59. Caulfield, Keith: Diane Warren On Lady Gaga Song Till It Happens to You. Billboard, 2015. január 27. (Hozzáférés: 2015. február 5.)
  60. Every Lady Gaga Song, Ranked. Vulture.com, 2020. február 28. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  61. Writing credits for 'Vanity'. Broadcast Music, Inc.. [2016. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  62. (2008) Album jegyzetek for I Am... Sasha Fierce by Beyoncé [liner notes]. Columbia Records.
  63. (2014) Album jegyzetek for Muppets Most Wanted by Various Artists [liner notes]. Walt Disney Records.
  64. Daw, Robbie: Surprise! Tony Bennett And Lady Gaga Covered “Winter Wonderland”: Listen To Their Jazzy Rendition. Idolator, 2014. december 10. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  65. (2018) Album jegyzetek for Revamp: Reimagining the Songs of Elton John & Bernie Taupin by Various Artists [liner notes]. Island Records.
Sablon:Lady Gaga
  • m
  • v
  • sz
Stúdióalbumok
Filmzenei albumok
  • A Star Is Born
  • Top Gun: Maverick
Válogatásalbumok
Középlemezek
Kislemezek
Közreműködések
Promóciós kislemezek
Egyéb dalok
Koncertturnék
Rezidenciák
Promóciós események
Televízió
Dokumentumfilm
  • Gaga: Five Foot Two
Parfümök és kozmetikumok
Bibliográfia
Kapcsolódó cikkek
  • Kategória
  • Commons
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

További információk