Lill János

Lill János
Született1899. február 28.
Tamási
Elhunyt20. század
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • hajógépész
  • politikus
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1939–1945)
Sablon • Wikidata • Segítség

Lill János (Tamási, 1899. február 28.[1] – ?) magyar hajógép-üzemvezető, műszaki tisztviselő, országgyűlési képviselő.

Élete

1899-ben született a Tolna vármegyei Tamásiban, Lill Gyula és Prehalek Mária iparos szülők gyermekeként, vallása római katolikus. Az óbudai hajógyárban volt géplakatos tanonc, majd a mesterségének kitanulása után – magánúton – középiskolai tanulmányokba is fogott, utóbbiakat csak apjának váratlan – üzemi baleset folytán bekövetkezett – halála miatt nem tudta befejezni.

Az első világháborúba annak utolsó évében kapcsolódott be, a szerb és a román hadszíntereken, a dunai flottillához beosztott hajókon szolgálatot teljesítve. 1918 decemberében Vukováron fogságba esett és csak 1920 júniusában térhetett haza Magyarországra, sok viszontagság után. Itthon előbb csak fizikai munkásként tudott elhelyezkedni, később lehetősége nyílt különféle ipari és kereskedelmi szaktanfolyamok elvégzésére is, ezek nyomán pedig apránként a szakmai raglétrán is egyre előrébb jutott. 1929. november 7-én Békásmegyeren feleségül vette Berg Erzsébet háztartásbelit.[2]

A politikai életben komolyabban 1939-től vett részt, amikor is az akkori országgyűlési választáson, a Nyilaskeresztes Párt budapesti I. kerületi lajstromán parlamenti mandátumot szerzett.

Jegyzetek

  1. Tamási állami születési anyakönyv 43/1899.
  2. Békásmegyeri (Budapest III. kerület) állami házassági anyakönyv 44/1929.

Források

  • Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 21.
  • Lill János adatlapja a Petőfi Irodalmi Múzeum online adatbázisában; hozzáférés: 2023. szeptember 24.

További információk

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.