Második artois-i csata

Második artois-i csata
Francia támadás Artoisban – A nyugati front helyzete 1915-ben
Konfliktus	Nyugati front (Első világháború)
Időpont	1915. május. – június.
Helyszín	Arras térsége
Szemben álló felek
Franciaország  Egyesült Királyság Német Birodalom
Parancsnokok
Ferdinand Foch Joseph Joffre Douglas Haig Rupprecht herceg
Szemben álló erők
18 hadosztály 20 hadosztály
Veszteségek
132 000 fő 73 000 fő
Térkép
Második artois-i csata Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 50° 30′, k. h. 2° 45′50.5, 2.7550.500000°N 2.750000°EKoordináták: é. sz. 50° 30′, k. h. 2° 45′50.5, 2.7550.500000°N 2.750000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Második artois-i csata témájú médiaállományokat.

A második artois-i csata 1915 májusában és júniusában dúlt Franciaország északi részén a támadó francia és a védekező császári német csapatok között.

A csata

Francia tervek

A németek 1915 áprilisában kénytelenek voltak eredménytelen flandriai első támadásukat leállítani. Ezt a szünetet használta ki a francia hadvezetés, hogy a hadászati kezdeményezést visszaszerezvén áttörést harcoljon ki a nyugati front artois-i szakaszán. A francia támadás célja az Arrastól északra elterülő dombvonulat volt, amely az utolsó természet adta védvonalat jelentette a németek kezén lévő észak-francia szénmezők felé vezető úton. A támadásban 18 francia hadosztály vett részt a frontvonal 34 km széles szakaszán. A fő csapást egy 12 km-es szakaszon 12 hadosztály mérte. A dombvonulat mészkövén a németek géppuskafészkekkel és aknamezőkkel igen jól védett arcvonalat alakítottak ki. A francia hadvezetés még nem dolgozta ki az ellenséges frontvonal áttörésének pontos taktikáját; úgy vélték, hogy össztűzzel, majd egy nagy erejű rohammal is elérhető a kívánt eredmény.

A francia támadás

A támadás 1915. május 9-én vette kezdetét. A francia tüzérség össztüzet zúdított a német állásokra. 5 nap alatt kb. 600 000 lövést adtak le a német front áttörésre kijelölt szakaszára. További 91 000 kilövésre váró gránátot tartottak készenlétben, hogy a németek második védelmi vonalát is meg tudják gyengíteni áttörés esetén. Az össztűz elnémulását követő percekben indult rohamra a francia gyalogság, hogy a németek ne tudják állásaikat időben helyreállítani.

A németek a tüzérség támadása alatt megerősítették második és harmadik védvonalukat. A francia támadás nem érte őket meglepetésként. A francia gyalogság ennek ellenére betört a német vonalak közé és egészen a második védvonalig nyomult előre. A második vonalaknál felkészült és megerősített német védelemmel kerültek szembe, majd súlyos veszteségek elszenvedése után visszavonultak. A tartalékok bevetésével sikerülhetett volna a második védvonal bevétele is, de a tartalékokat a német tüzérségtől tartván mélyen a saját front mögött tartották készenlétben. A német csapatok végül zárták a fronton támadt rést.

A franciák a csata 6 hete alatt több frontszakaszon és időpontban megkísérelték a német vonalakon való átjutást, minimális területi eredménnyel. A francia csapatok 1,9 km mélyen és 5,4 km szélességben nyomultak előre. Néhány teljesen megsemmisült kisvároson kívül a kezükre került a dombvonulat egyik csúcsa. A veszteség francia oldalon 100 000 katona volt, ebből 60 000 halott. Foch Marshall az eredménytelenség miatt állíttatta le a támadást.

A brit támadás

A britek is május 9-én támadtak Lille-től délnyugatra, de támadásukról egyetlen óra alatt le kellett mondaniuk. A tüzérségi előkészítés során ugyanis nem a német állásokat, hanem üres területeket lőttek. A rohamra induló angol katonákat a sértetlenül maradt német bunkerekből golyózápor fogadta. A támadást már helyesen irányzott tüzérségi csapással június 16-án megismételték, de áttörést ekkor sem tudtak kiharcolni. Ennek következményeként az antantcsapatok visszahúzódtak állásaikba.

A csata alatt az antant 132 000 halottat és sebesültet veszített, csak minimális területnyereséget tudott kiharcolni. Német oldalon 73 000 fős veszteség volt.

Kapcsolódó szócikkek

• Első világháború
• Az első világháború nyugati frontja

Források

• Galántai József: Az első világháború; Gondolat; Budapest 1988, 280-282.