Mössbauer-effektus

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye

Bizonyos atommagok gamma-sugarak (gamma-foton) elnyelésekor az elnyelt sugárzást visszasugározzák, mégpedig megnövekedett hullámhossz tartományban. A jelenséget Rudolf Mössbauer fedezte fel 1958-ban, az irídium 191-es izotópjával, s a kísérletek során azt tapasztalta, hogy a hőmérséklet csökkenésével a rezonancia-abszorpció mértéke megnövekedett, melynek oka, hogy ilyen módon sokkal több atom képes a visszalökődésmentes abszorpcióra (rezonancia-fluoreszcencia).

Háttere

Bármely kis részecske (atom vagy molekula) amely sugárzást nyel el, a beérkező pl. gamma-foton hatásaként visszalökődik (kivételt képeznek a kristályok, amelyek visszalökődés nélkül sugároznak (ekkor az energia a teljes kristályszerkezetben oszlik szét) hogy megtartsa energiáját és impulzusát. Mind a visszalökődés során képződő energiát (visszalökődési energia), mind a kisugárzott foton energiáját az az energiakülönbség szolgáltatja, amely az emittált sugárzás kezdeti és végső fázisa közötti energiakülönbség: ${\displaystyle h\nu =E_{i}-E_{f}}$. Ebből következően az emittált foton (${\displaystyle h\nu '}$) energiája kisebb, mint a beérkező fotoné (${\displaystyle h\nu }$). Az abszorpció és az emisszió által létrehozott energia különbségére vonatkozó hozzávetőleges formulát így adhatjuk meg: ${\textstyle \Delta (h\nu )\cong {\frac {(h\nu )^{2}}{mc^{2}}}}$, ahol m az abszorbens tömege, c a fénysebesség.

Vegyünk példaként egy vasatomot; vajon lehetséges-e hogy ezen atom egy másik vasatom által kibocsátott elektromágneses sugárzást abszorbeáljon. Ez teljesen nem történik meg, mert az átmenet során felszabaduló E energia egy részét felemészti a visszalökött mag. A rezonancia csak abban az esetben nyelődik el, ha az energiaveszteség kisebb a természetes vonalszélességnél: ${\displaystyle \Delta E<\Gamma }$.

Előfordulása

Számos fizikai jelenség képes egy sugárzási átmenetnél a természetes vonalszélességet megnövelni. Számos, laborban is létrehozható fizikai hatásnál megfigyelhető ilyen, többek között a Doppler-kiszélesedésnél. Míg azonban ezek a jelenségek csak minimális esetben okoznak hasonlót, a természetes vonalkiszélesedés egyik jellegzetes forrása a Heisenberg-féle határozatlansági elv. Atom-, molekula- vagy magsugárzás esetén a frekvenciatartomány spektrumát a határozatlansági elv szolgáltatja a következőképpen: ${\displaystyle \Delta E\Delta t\approx \hbar }$, ahol ${\displaystyle \Delta t}$ az átmenet ideje (${\displaystyle \tau }$). Gerjesztett állapotban, ha ${\displaystyle \tau }$ = 10⁻⁷ s, a vonalszélesség 4·10⁻⁸ eV. Optikai esetben tehát rezonanciaelnyelés nagy valószínűséggel fordul elő, magsugárzásnál azonban a több nagyságrenddel nagyobb energia miatt nem. A visszalökődésmentes rezonanciaelnyelés valószínűsége annál nagyobb, minél kisebb az átmenet energiája és ha atomi rendszerről van szó, minél alacsonyabb a kristály hőmérséklete.

Gerjesztés nélküli abszorpció

Atomi rendszerben előforduló spontán abszorpció nagyban függ a kristályszerkezet felépítésétől - a rezgési frekvenciák eloszlását, a kristály rezgési spektrumát a kötések mikéntje határozza meg. Kvantumelektrodinamikai számításokból feltehetjük, hogy a fotonabszorpció valószínűsége a kristály egyensúlyi rácspontjának helyétől, az atommag egyensúlyi helyzetéből történő kimozdulásának nagyságától függ:

$${\displaystyle W_{Q}=|e^{-ikx_{o}}\langle \Psi _{G}(x)|e^{-ikx}\mid \Psi _{A}(x)\rangle |^{2}}$$

Minthogy az impulzus bizonytalansága ${\displaystyle \Delta p=\hbar /x}$, a valószínűség akkor lesz 0-tól különböző, ha ${\displaystyle \hbar k}$ << p, vagyis a kicsi a sugárzás energiája, mert ekkor x is kicsi (az atommag kimozdulása egyensúlyi helyzetből).

Források

• Fényes. Atommagfizika II. : részecskék és kölcsönhatásaik : [egyetemi tankönyv (lett nyelven). Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiado (2013). ISBN 978-963-318-397-7 
• The Theory Behind Mossbauer Spectroscopy. faculty.knox.edu. (Hozzáférés: 2017. május 12.)

Kapcsolódó szócikkek

• Gamma-sugárzás