Manga János

Manga János
Született1906. június 24.[1]
Pereszlény
Elhunyt1977. szeptember 2. (71 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásanéprajzkutató
A Néprajzi Múzeum főigazgatója
Hivatali idő
1960 1961
ElődOrbán Antal
UtódBodrogi Tibor
Sablon • Wikidata • Segítség

Manga János (Pereszlény, 1906. június 24. – Budapest, 1977. szeptember 2.) magyar folklorista, a néphagyomány és népművészet szakavatott kutatója.

Pályája

Már fiatal korában gyűjtött népzenét, előbb az Ipoly mentén később más felvidéki tájakon és a közeli Észak-Magyarországon is. Manga János 1929-től felvidéki falukban, később Érsekújvárott tanított. A budapesti Néprajzi Múzeum munkatársaként 1941-től dolgozott, majd 1949-ben a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója, 1960-ban lett a Népművelési Intézet igazgatója, azután nyugdíjazásáig az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának főmunkatársa, osztályvezetőjeként tevékenykedett. Az ünnepi népszokások, a római katolikus vallásos néprajz és a pásztorművészet voltak a kutatási területe. Leginkább Ipolymente és a Garammente, a Zoborvidék és a Mátyusföld szakértője volt. A magyar-szlovák kapcsolat jeles ismerője, tanúja. Manga Jánosnak a Felvidékről származó fotói (kb. 600 db) digitalizált formában hozzáférhetőek a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Adattára jóvoltából.

Emlékezete

  • 1992 Emléktáblája a szülői házon
  • Manga János Közösségi Ház, Rimóc
  • Manga János születésének 90. évfordulója alkalmából 1996. szeptember 20-án konferenciát rendezett a balassagyarmati Palóc Múzeum és az MTA Néprajzi Kutatóintézetének támogatásával.
  • 2023 Pereszlény, emléktábla[2]

Művei

  • 1930 Farsangi történet. A Hét 1930/4.
  • 1930 Luca alakja a falusi nép babonás hitében. A Hét 1930/50.
  • 1931 Födémes múltjából. A Hét 1931/23.
  • 1936 Pogánykori emlékek az ipolyvölgyi palóc néplélekben. Magyar Írás 1936/8, 75-81.
  • 1937 Dudák, sípok, furulyák gramofonlemezen s egyéb gyűjtemények. Komáromi Lapok 1937/39.
  • 1938 Népzenegyűjtés Nyitra vidékén. Tátra 1938/2, 46-52.
  • 1938 A martosi kurjázás, a palóc kiszehajtás és a nagypéntekhajnali mosdás az Ipolyban. Érsekújvár és Vidéke 1938. április 17, 4.
  • 1939 A visszatért Felvidék néprajza. In: Visszatért Felvidék. Budapest.
  • 1941 A téli ünnepkör hagyományai a nyitramegyei Menyhén. Ethnographia 1941, 189-217.
  • 1941 A tavaszi ünnepkör hagyományai a nyitramegyei Menyhén. Néprajzi Értesítő 1941, 281-318.
  • 1942 A nyári ünnepkör szokásai a nyitramegyei Menyhén. Néprajzi Értesítő 1942, 63-68.
  • 1942 Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén. Budapest.
  • 1948 Magyar katolikus népélet képekben
  • 1956 Morena a jej maďarské obmeny. Slovenský národopis 1956, 421-452.
  • 1961 Hirtenkunst in Transdanubien. Acta Ethn.
  • 1963 Pásztorművészet. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata.
  • 1968 Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Budapest, Akadémiai Kiadó.
  • 1973 Magyar népdalok, népi hangszerek. Budapest, Corvina Kiadó.
  • 1975 Slovenské etnické skupiny v Maďarsku. In: Národopis Slovákov v Maďarsku 1975.
  • 1976 Magyar pásztorfaragások. Budapest, Corvina Kiadó.
  • 1979 Palócföld. Budapest, Gondolat Kiadó.

Irodalom

  • Tari Lujza 2022: Manga János néprajzkutató gyűjtőfüzetei, kottás füzetei, naplói. Acta Ethnologica Danubiana 24
  • Csáky Károly 1989: Szülőföldi vallomások. Bratislava, 91-121.
  • Csáky Károly 1987: Néprajzkutatásunk úttörője. Irodalmi Szemle 1987/9.
  • Csáky Károly 1986: Emlékezés Manga Jánosra. Szabad Földműves 1986/30, 7.
  • Ág Tibor 1986: A népdalgyűjtő. Új Szó 1986. június 26.
  • 1980 Magyar Néprajzi Lexikon III, 515-516.
  • Küllős Imola 1977: Manga János emlékére. Néprajzi Hírek 1977/3-4.
  • Dömötör Tekla 1977: Manga János. Ethnographia 1977/4, 574.

Jegyzetek

  1. a b BnF források (francia nyelven)
  2. ma7.sk

További információk

  • Manga János Emléknap
  • A palócság kiváló tudósa
  • A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig, Személyiségek
  • felvidek.ma
Nemzetközi katalógusok