Maya Herrera

Maya Herrera
Hősök-szereplő
Első megjelenéseNégy hónappal később
MegszemélyesítőjeDania Ramirez
Maya Herrera adatai
Neme
Képességeihalálos vírusszerű anyag kiválasztása a szervezetéből
TestvérekAlejandro Herrera

Maya Herrera egy kitalált szereplő a Hősök (Heroes) című televíziósorozatsorozatban, akit Dania Ramirez alakít. Maya, történetének kezdetén, ikertestvérével, Alejandróval együtt a Dominikai Köztársaságból az Amerikai Egyesült Államokba, New Yorkba akar eljutni, hogy Chandra Suresh segítségét kérjék (mivel nincsenek vele tisztában, hogy halott). Eközben a rendőrség többszörös gyilkosság vádja miatt üldözi őket.

Maya először a „Négy hónappal később” című epizódban tűnik fel, amely a sorozat második évadának első része, ugyanakkor testvérével együtt már korábban bemutatkoznak a „Maya y Alejandro” című Hősök webképregényben.

Alább a cselekmény részletei következnek!

Maya képessége az emberek számára igen veszélyes. Maya stresszhelyzetben egy vírusszerű anyagot választ ki a szervezetéből, ami a szemein át távozva fekete folyadékként jelenik meg. Ez a méreg a közelében tartózkodó emberek szinte azonnali halálát okozza, Alejandro azonban immunis rá.

Maya és Alejandro azért menekülnek a rendőrség elől, mivel Maya képessége már számos ember halálát okozta. Maya csak akkor tudja kordában tartani képességét ha Alejandro is mellette van, ezért ragaszkodik a közelségéhez és megpróbálja elkerülni, hogy külön kelljen válniuk.

Sablon:Hősök
  • m
  • v
  • sz
Hősök
Epizódok
1. évad
  • Teremtés
  • Ne nézz vissza!
  • Egy hatalmas ugrás
  • Ütközés
  • Hirók
  • Jobbik felek
  • Nincs rejtegetnivaló
  • 7 perc éjfélig
  • A diáknap
  • Hat hónappal ezelőtt
  • Felismerés
  • Isteni adomány
  • Kelepcében
  • Zavaró tényezők
  • Menekülj!
  • Váratlan
  • A társaság embere
  • Parazita
  • 0,07%
  • Öt év múlva
  • A neheze
  • Fölényes győzelem
  • Hogyan hatástalanítsunk egy robbanó embert?
2. évad
  • Négy hónappal később
  • Gyíkok
  • Rokonlélek
  • Kedves idegenek
  • Harcolj, vagy menekülj
  • Lelkiismeret
  • Fogytán az idő
  • Négy hónappal korábban
  • Tanulságos történetek
  • Igazság és következmények
  • Tehetetlenül
Szereplők
Kapcsolódó szócikk
  • Hősök: Újjászületés (minisorozat)
  • Heroes: Origins
  • Sci-fi Sci-fi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap