Nádler Róbert

Nádler Róbert
Önarckép (1900)
Született	Nadler Róbert Adolf 1858. április 22.[1][2] Pest
Elhunyt	1938. június 7. (80 évesen)[3] Budapest
Állampolgársága	osztrák–magyar magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Gyárfás Ilona
Szülei	Nadler János Vilmos Deutelmoser Emma
Foglalkozása	festőművész
Iskolái	Müncheni Képzőművészeti Akadémia
Sírhelye	Farkasréti temető (felszámolták)[4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Nádler Róbert témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nádler Róbert (Pest, 1858. április 22. – Budapest, 1938. június 7.) magyar iparművész, festő és pedagógus.

Tanulmányai

A középiskola után építészi pályára készült: előbb a müncheni, majd a bécsi műszaki főiskolán tanult. Az osztrák fővárosban már a képzőművészeti akadémiát is látogatta, majd teljesen a festészet felé fordult. Ybl Miklós építészeti irodájában dolgozott és iparművészeti pályázatokon vett részt. Később Székely Bertalan tanítványa lett.^[5] Két évig Emil Schindler tájképfestő tanítványa volt.^[6] Hosszabb tanulmányutakat tett Olaszországban, Dél-Tirolban, Bajorországban, Franciaországban és Egyiptomban is.

Munkássága

Festői munkájában támaszkodott építészeti ismereteire is. Részt vett a Budapest főváros által a városi látképekre kitűzött pályázaton és meg is nyerte az első díjat. Ekkor festette meg a főváros rendelésére az 1885. évi országos kiállítás korzóját, a Bomba teret (a mai Batthyány tér) és a budai várkastély hátsó oldalát.^[6]

1889-ben meghívást kapott a minta-rajziskola egyik tanszékének vezetésére. 1915-től az Iparművészeti Főiskola vezetője 1917-ig, a műegyetemen az ornamentális rajzot tanította.^[5]

Az 1900-as Párizsi Világkiállításon jött rá, hogy a rajzoktatás csupán főiskolai fokon mit sem ér, szélesebb alapokra kell helyezni, reformokra van szükség.^[7] Ekkor indult országos jelentőségű pedagógiai munkássága.Az addigi bevált mintalapok és gipszmásolatok rajzolása és másolása helyett amerikai mintára a másolás helyett az önállóságot kívánta fejleszteni a rajzoktatás terén, a természet és képzelet alapján való festést. Ez a rajzoktatás forradalmát jelentette, ennek élharcosa lett. Eszméi, elképzelései az újról a hivatalos kulturális kormányzat részéről is támogatásra találtak: Londonba, Párizsba, Belgiumba, Amszterdamba küldték, hogy tanulmányozza a külföldi rajzoktatás szervezetét, módszereit. Kongresszusokon, zsűrikben vett részt, előadásokat tartott, a rajztanítás ügyét koordinálta az országban. Munkája eredményeként 1915-ben az iskolai rajz a „normál tanmenet” része lett.

Művészi stílusa

Nem követte a kor haladó művészeti irányvonalait. Életműve stílusában egységes, akadémikus jellegű. Pályája városi vedutafestőként indult 1884-ben, de utazásai elkötelezték a tájképfestészet mellett. Az osztrák tájképfestészet „hangulati impresszionizmusból” eredő képeit nagyrészt táblára festette, erősen hígított olajjal. Festményei rendszerint kisméretűek, csendélet-szerűek.

Hazai utazásai során felfedezte a hazai falusi táj népét, a kilencszázas évek végén a Dráva menti Dél-Somogyot, mindenekelőtt Drávasztárát. A dél-dunántúli, ormánsági és a sokác viseleten keresztül találta meg az utat a magyar népművészethez. A szolnoki művésztelepen együtt festett barátaival, Deák-Ébner Lajossal, Vágó Pállal, Aggházy Gyulával, Bihari Sándorral, de nem vált az alföldi iskola tagjává.

Mint iparművész is szívesen fordult a magyar népi formavilág felé és ebben az úttörők közé tartozott. Éles szemmel látta meg a magyar népművészetben a keleties elemeket. Nemcsak maga alkalmazta a magyar motívumokat, hanem a tanításba is belevonta a népművészetet s ezzel hosszú időre utat mutat a magyar iparművészet fejlődésének. Az órái anyagába már a század elején bekerültek a magyar nemzeti motívumok, sőt a népművészetet igyekezett bekapcsolni a képzőművészetbe is. Ezért hozta létre a Képzőművészeti Főiskola keretein belül az iparművészeti továbbképző osztályt, melyet röviden „bőrosztálynak” neveztek, mert főleg bőrművességgel foglalkozott. Korai kezdeményezése ellenére csak a tízes évek után vált a magyaros motívumok oktatása a tantervek állandó részévé, de még ekkor sincs arról szó, hogy a népi motívumokat önmagukban alkalmasnak ítélték volna az iparművészet vagy építészet céljaira. 1906-tól a átveszi Díszítő Művészet című lap főszerkesztését,^[8] ahol a népi motívumokat és technikákat tette közkincsé.

Az akkoriban divatos keleti és gnosztikus gondolatok Nádlerre is hatással voltak. A gödöllői művésztelep vezetőivel szoros kapcsolatban állt, de saját képein nem jelentek meg a szimbolikus formai vagy tartalmi megfogalmazásai az új gondolatoknak. Nádler a Magyar Teozófiai Társulat tagja és elnöke 1911-től 1927-ig. 1930-ban tanulmányt írt a spirituális művészetről, melyben kifejti saját gondolatait, ez párhuzamba állítható Remsey Jenő hasonló tárgyú írásával. A magyarországi teozófia nagy hatással volt a képzőművészekre, sok magát teozófusnak valló művész volt (Gy. Takách Béla, Mokry-Mészáros Dezső, Szegedy-Maszák Leóna, Mattis Teutsch János), de nem születtek alkalmazott művészetelméleti teóriák a teozófiai gondolatok hatása alatt.

Elismerései

Már az 1880-as, 90-es években több festészeti díjat nyert (Ráth díj, Esterházy díj). Egy kairói mecset bejáratát ábrázoló képét éremmel tüntették ki Londonban a Crystal Palace kiállításán.^[6]

1920-ban az állami vízfestmény-díjat kapta meg. Kétszer, 1922-ben és 1923-ban, elnyerte a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének díját. 1925-ben a székesfőváros akvarell díját kapta meg.^[9]

A Magyar Képzőművészek Egyesületének elnöke volt. 1925-ben nagy állami aranyérmet kapott. 1928-ban gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban.^[8]

Jegyzetek

Források

• ↑ Kieselbach: A Kieselbach galéria honlapja. (Hozzáférés: 2023. július 20.)
• ↑ Pallas: A Pallas Nádler Róbertről. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
• ↑ Művészet 1911: A Művészet c. folyóirat 1911. évi interjúja Nádler Róberttel. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
• ↑ Életrajzi Lexikon: A Magyar életrajzi lexikon Nádler Róbertről. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
• ↑ Tolnai: Tolnai Világlexikona XII. köt 235 old.
• ↑ Nádler 1942: Nádler Pálma: Nádler Róbert élete és művészete (Bp., 1942).