Nagy Olga

Nagy Olga
Született1921. január 2.
Nagyernye
Elhunyt2006. november 2. (85 évesen)
Sepsiszentgyörgy
Állampolgárságaromán
Nemzetiségemagyar
GyermekeiKrizsovánszky Szidónia
Foglalkozásaíró,
újságíró,
néprajzkutató
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagy Olga (Nagyernye, 1921. január 2.Sepsiszentgyörgy, 2006. november 2.) író, újságíró, néprajzkutató.

Életpályája

Romániai magyar folklórkutató. Édesapja gazdatiszt volt. Tanítói oklevelet szerzett. 1940-ben tanító volt Kisiklódon, majd 1945-től Széken. 1950-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen magyar-néprajz szakon tanári diplomát szerzett. 1952-től 1958-ig szerkesztő, majd a kolozsvári folklór intézet tudományos munkatársa lett. Szűkebb szakterülete a népmesekutatás. 1990-ben bekapcsolódott a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság munkájába.

„Nagy Olga utolsó éveiben tudatosan visszavonult a kolozsvári közéletből, színésznő lányánál élt Háromszéken, ahol 2006. november 2-án csendesen elhunyt. Szűk rokoni és szakmai körben temették el Sepsiszentgyörgyön, a szemerjai temetőben november 6-án a református egyház szertartása szerint.” (Pozsony Ferenc, Korunk, 2007. április)

Főbb művei

  • Előbb a tánc, azután a lakoma. Mezőségi népmesék (1954)
  • A vidámság madara. Mesék; Ifjúsági, Bukarest, 1954
  • Az üveghegyi rózsa; Ifjúsági, Bukarest, 1956
  • A három táltos varjú. Mezőségi népmesék; Ifjúsági, Bukarest, 1958
  • A vén pákász meséi; Ifjúsági, Bukarest, 1960
  • Lányok a bentlakásban. Regény; Ifjúsági, Bukarest, 1960
  • A kopasz király. Mesék; Ifjúsági, Bukarest, 1963
  • Szidi. Regény; Ifjúsági, Bukarest, 1964
  • Vadvizek; Ifjúsági, Bukarest, 1965
  • Madár kék mezőben. Regény; Ifjúsági, Bukarest, 1968
  • Lűdérc sógor (Erdélyi magyar népmesék, Bukarest, 1969)
  • A nap húga meg a pakulár. Marosmenti, kalotaszegi és mezőségi mesék (Kolozsvár, 1973)
  • Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről (Bukarest, 1974)
  • A mesemondó Jakab István (társszerzővel, Bukarest, 1974)
  • Mesék Napkirály és Földtündér fiairól; Creanga, Bukarest, 1974
  • Széki népmesék (Bukarest, 1976)
  • A szegény ember táltos tehene (Mérai népmesék, Kolozsvár, 1976)
  • Paraszt Dekameron (Válogatás népi tréfákból és elbeszélésekből, Budapest, 1977) ISBN 9632705874
  • Zöldmezőszárnya (Marosszentkirályi cigány népmesék, Budapest, 1978)
  • A táltos törvénye. Népmese és esztétikum (Bukarest, 1978)
  • Újabb paraszt Dekameron (Budapest, 1983)
  • Szőnyegbezárt álmok. Két erdélyi szövőasszony művészi pályája (Csíkszereda, 1987)
  • Asszonyok könyve (Budapest, 1988)
  • A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák (Budapest, 1989)
  • Világgá futó szavak. Havadi beszélgetések (Budapest, 1990)
  • Gyónás (Budapest, 1991)
  • Táltos és Pegazus (Budapest, 1993)
  • Barangolásaim varázslatos tájban. Cigány barátaim között (Székelyudvarhely, 1993)
  • Népi változatok szerelemre és házasságra (Székelyudvarhely, 1994)
  • Pályakép fénnyel és árnyékkal (Székelyudvarhely, 1995)
  • Poraiból újraéledő főnix (Budapest, 1998)
  • Egy barátság története. Féja Géza levelei (Székelyudvarhely, 1998)
  • A mítoszok nem halnak meg (Budapest, 1999)
  • A szabadság hat napja. Ifjúsági regény; Tinivár, Kolozsvár, 1999
  • Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon (Bukarest, 2000)
  • A tündérek ajándéka; Tinivár, Kolozsvár, 2000
  • Egy bot csinálta riporter emlékei (Székelyudvarhely, 2001)
  • A Nap küzdelme a Föld népéért. Meseregény; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001
  • Erdélyi sors: tegnap – ma – holnap; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001
  • Esély a megmaradásra. Az "illyefalvi modell" keresztmetszete; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2002
  • Népi gazdálkodás Havadon (Kolozsvár, 2002)
  • Havasok mesemondója. Jakab István meséi; gyűjt. Nagy Olga, Vöő Gabriella, nyelvészeti melléklet Murádin László; Akadémiai, Bp., 2002 (Új magyar népköltési gyűjtemény)
  • Nagy Olga–Vekerdi József: A gömböcfiú. Erdélyi cigány mesék; Terebess, Bp., 2002
  • Mindentudó dongó. Maros menti népmesék; Erdélyi Pegazus, Székelyudvarhely, 2004
  • Öregek és fiatalok könyve. Elmúlt századunk nemzedék- és szemléletváltása Erdélyben. Esszé; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2005
  • Megfulladt a kecske, bajba' a menyecske. Tréfás népi elbeszélések; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2006
  • Vallomások (Budapest, 2010) ISBN 978 963 283 034 6
  • A kopasz király és más mesék; Noran Könyvesház, Bp., 2011
  • Hagyományőrző népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Széken; szerk. Keszeg Vilmos; Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2016
  • Egy újságírónő emlékei; Exit, Kolozsvár, 2017
  • Önkorrekcióm története. Válogatott esszék, tanulmányok; szerk. Keszeg Vilmos; Exit, Kolozsvár, 2020

Források

  • Dr. Nagy Lajos, Nemes Gyula: Nagyernye (Sepsiszentgyörgy 2007)
  • Pozsony Ferenc: A varázsmesétől a mítosztalan falukutatásig, Korunk, 2007. április Online hozzáférés
  • Vallomások (Budapest, 2010) ISBN 978 963 283 034 6 (Jogutódok)

További információk

  • Nagy Olga: A gömböcfiú (Erdélyi cigány mesék) (MEK)
  • RMIL, MEK
  • Ünnepi írások a 80 esztendős Nagy Olga tiszteletére; szerk. Keszeg Vilmos, Viga Gyula; Györffy Néprajzi Egyesület, Bp.–Miskolc, 2001

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 9864046
  • LCCN: n85052865
  • ISNI: 0000 0001 0868 5735
  • GND: 120556316
  • SUDOC: 028560825
  • BNF: cb12037209d
  • Kolozsvár Kolozsvár-portál
  • Erdély Erdély-portál