Nyugatrómai Birodalom

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Nyugatrómai Birodalom
Imperium Romanum 395. január 17. – 476. szeptember 4.
A Nyugatrómai Birodalom címere A Nyugatrómai Birodalom zászlaja
A Nyugatrómai Birodalom 395-ben
Általános adatok
Fővárosa	Mediolanum (395-402) Ravenna (402-476)
Terület	(395) 2 000 000 km²
Hivatalos nyelvek	latin
Vallás	katolicizmus
Államvallás	kereszténység
Kormányzat
Államforma	monarchia
Uralkodó	császár (lista)
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugatrómai Birodalom témájú médiaállományokat.

A Nyugatrómai Birodalom egy közigazgatási egység utólagos elnevezése a modern történetírásban, melyet a mindenkori Római Birodalom nyugati provinciáira alkalmaznak a 395 és 476 közötti időszakra, amikor annak önálló, elkülönült igazgatása volt. Ekkor a keleti és a nyugati birodalomfélnek is önálló császárok álltak az élén, akik közt a trónutódlás is elkülönült. A Keletrómai Birodalom hasonlóan utólagos megnevezés, ugyanis a birodalom alattvalói a birodalmat egységesnek tekintették, mindössze közigazgatási elrendezésnek fogták föl, hogy két külön uralmi központ létezik. A Nyugatrómai Birodalom 476-ban szűnt meg, bár a 480 évi meggyilkolásáig még igényelte a császári címet a korábban megbuktatott Julius Nepos. A Keletrómai Birodalom 1453-ig fennállt, és a császárai egyszerűen római császárnak tekintették magukat.

A modern történetírás a Nyugatrómai Birodalom 476-os bukásának dátumát tekinti ókor végének és a középkor kezdetének. Ez vitathatatlanul önkényes, de sokkal általánosabban elfogadott korszakhatár, mint a középkor vége.

Előzményei

Habár a Római Birodalomnak korábban is voltak olyan időszakai, amikor társcsászárok kormányozták, azt, hogy egy ekkora birodalmat egyetlen császár képtelen kormányozni, először Diocletianus mondta ki, aki megreformálta az államot a közel ötven évig tartó krízis és polgárháborús viszonyok után. 286-ban bevezette a tetrarchia intézményét, mely alapján a birodalom két felét két augustus (császár) vezette, kettejük mellett pedig egy-egy caesar (császár-várományos) segédkezett. Bár a tetrarchia viszonylag hamar megbukott, a keleti-nyugati megosztás eszméje fennmaradt.

A népvándorlás során a Római Birodalmon kívüli, főleg germán, ill. iráni, szláv, türk stb. törzsek kelet–nyugati, ill. észak–déli irányban tömeges vándorlása történt. A 360-70-es években a Belső-Ázsiából a Volga vidékére nyomuló hunok elől menekülő vizigótok bebocsátást kértek a Római Birodalom területére (376). A kezdetben barátságos viszony Valens adókövetelései miatt gyorsan megromlott, (378)-ban a föllázadt gótok a drinápolyi csatában tönkreverték a római hadsereget, Valens császár is elesett.

A Birodalom soha nem heverte ki ezt a csapást. Theodosius császár annyit ért el, hogy neki tett katonai szolgálat fejében székvárosa, Konstantinápoly közeléből eltávolította, és Galliában telepítette le őket. Ez a Birodalom keleti része számára döntő, a fönnmaradást biztosító diplomáciai siker volt, de nyugaton megindult a széthullás. Letelepedési szerződésük után a gótok államot alkottak az államban, királyuk államfői hatalommal rendelkezett a kijelölt területen. A gót betelepülést más barbár törzsek letelepülése követte (foederatus – azaz szövetségesi – joggal). 395-ben I. Theodosius császár a halála után felosztotta a birodalmat két fia között: Honorius lett a nyugati fél ura Mediolanum központtal, Arcadius pedig a keleti félé Konstantinápoly fővárossal. Ezzel megszűnt a birodalom egysége, létrejött a mai szóhasználattal Keletrómai Birodalomnak – Konstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalomnak nevezett államalakulat.

Története

A Nyugatrómai Birodalom fővárosa 402-től Ravenna lett. A kortársak szemében mindez alig volt több közigazgatási reformnál, ők az egységes Birodalom lakóinak tekintették magukat, és a széthullás folyamatát élték meg nagy fájdalommal. Szemükben 410, Róma első barbár kifosztása volt történelmi fordulópont.

A Nyugatrómai Birodalom a szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ez alatt a germán, hun, alán stb. támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a tartományai feletti fennhatóságát. A gótok 410-ben I. Alarik nyugati gót király vezetésével végigdúlták Itáliát, elfoglalták Rómát is. A hun támadások a 400-as évektől veszélyeztették főleg a Keletrómai Birodalom területeit – ezeket hadisarcok fizetésével igyekeztek elhárítani. Attila hun király serege 451-ben kelt át a Rajnán; előrenyomulásuk a catalaunumi csata után megtorpant, ám a következő évben Itáliába is betörtek, s egészen Aquileiáig nyomultak.

Attila halála (453) után a hun birodalom széthullott. A hun veszedelem elmúlása után Rómában gyorsan váltották egymást a császárok; a városban anarchisztikus állapotok uralkodtak el, amit tetézett a folyamatos külső fenyegetés is. 455-ben a volt Africa provincia területén királyságot alapított vandálok elfoglalták s kifosztották Rómát. A Keletrómai Birodalom Balkánon maradt germán szövetségesei eközben függetlenedtek a konstantinápolyi császártól, és az ő engedélyével, sőt formális megbízására Itáliába indultak.

476-ban a ravennai csatában a nyugatrómai seregek vereséget szenvedtek Odoaker germán vezér hadaitól, aki letette a trónról az utolsó császárt, Romulus Augustulust, majd Itália királyának kiáltotta ki magát. 480-ban aztán meggyilkolták a korábbi római császárt, Julius Nepost, akinek trónigénye is volt, és ezzel Zénó bizánci császár formálisan is feloszlatta a Nyugatrómai Birodalmat. Odoaker és későbbi utódai, valamint a barbár királyságok továbbvitték a római kori közigazgatást és névleg a bizánci császár hűbéresei maradtak.

476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt Odoaker germán hadvezér megfosztotta hatalmától, a császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba küldte, Zénó császárhoz. Ezzel Itália egyike lett az önálló germán királyságoknak. A keleti császárok ettől fogva a Római Birodalom egyedüli uralkodóinak tekintették magukat, s a formaságok életben tartásával igyekeztek megtartani a germán államok feletti jogi fennhatóságot. I. Justinianus (527–565) még megpróbálta visszahódítani az elveszített nyugati területeket, ez azonban már nem sikerülhetett, sőt az Itáliában elhúzódó háború a félsziget és Róma városa számára minden korábbi kifosztásnál súlyosabb civilizációs összeomlást okozott.

A Birodalom széthullása után

A Nyugatrómai Birodalom megszünését követően a területén alakult barbár királyságok továbbra is fennálltak, és fejlődésnek indultak. Az új államok intézményei fokozatosan felváltották a régi római intézményeket, különösen a prefektúrákat a 6-7. században, Galliában és Itáliában. Sok helyen a gazdasági ellátórendszer összeomlásával szűntek meg ezek az intézmények. Az itáliai királyságok, Hispánia és Gallia névleg elismerték a bizánci császárt hűbéruruknak, a vizigótok pedig még olyan pénzérméket is verettek, melyeken a császár arcképe volt, Justinianus császár hódításai előtt.

Néhány terület még 480 után is fennmaradt kvázi római igazgatású államként. Soissonsi központtal az északi frankok államalakulata egészen 486-ig létezett, amíg I. Klodvig frank király le nem győzte uralkodójukat, Syagriust. Syagriust úgy nevezték, hogy a "rómaiak királya", és a germán népek nem tekintették igazi uralkodónak, hanem inkább a provincia helytartójának.

A frankok 504-ben legyőzték az alemannokat, majd 507-ig az összes vizigót területet a Pireneusoktól északra. A frankok királysága egészen a 800-as évekig fennállt, tovább, mint bármelyik barbár királyság, és a IX. században kettévált azzá, ami a mai Franciaország és Németország őse volt.

Mauretania Caesariensis provincia területén egy királyság alakult, a „Mórok és Rómaiak Királysága”, amit egy 508-ból származó beszámoló szerint egy Masuna nevű uralkodó vezetett. Az uralkodó feltehetőleg azonos azzal a Massonas-szal, aki 535-ben szövetkezett Bizánccal a vandálok ellen. Ahogy a birodalom befolyása csökkent, úgy ment össze területe, és vált a független berber Altavai Királysággá, mely a muszlim hódítással egyidejűleg tűnt el a 700-as években (más források szerint 578-tól ismét a Bizánci Birodalom részévé vált).

A VI. század során Justinianus császár megkísérelte visszafoglalni Itáliát, Észak-Afrikát és Hispániát. A Bizánci Császárság politikai instabilitása, idegen hadak betörései és vallási nézetkülönbségek azonban nehézzé tették a területek megtartását, amelyek Észak-Afrika kivételével így ismét elvesztek. Noha Itália déli részén egészen a XI. századig maradtak bizánci birtokok, a birodalom többé nem tudott hatást gyakorolni Nyugat-Európa életére, magát Róma városát és a pápaságot leszámítva, ahol a bizánci befolyás még évszázadokig érvényesült.

Öröksége

Amikor 800-ban Nagy Károlyt római császárrá (is) koronázta a pápa, a Nyugatrómai Birodalom tradíciójára hivatkozva teremtett egy új birodalmi koncepciót, a Szent Római Birodalomét, amelynek azonban már nem sok köze volt a Római Birodalomhoz, a császári cím használatát leszámítva. Végül 1054-ben az egyházszakadás véglegesen lehetetlenné tette, hogy egyesüljön Kelet és Nyugat.

A történetírásban a Nyugatrómai Birodalom széthullásától számítják a középkor kezdetét. Ennek az az alapja, hogy innentől voltaképpen máig Nyugat-Európa barbár királyságokra, önálló országokra tagolódik, és ez az európaiak számára egyre természetesebbé vált az évszázadok során, míg korábban legalábbis a Római Birodalom alattvalói számára az volt természetes, hogy ők egy egységes birodalom uralma alatt élnek. Ez a nyugat-európai szemmel fontos korszakváltás persze más kultúrák korszakolásánál aligha használható, de az is igaz, hogy a Nyugat-európai országokból indultak el 1000 évvel később azok a földrajzi fölfedezések, amelyek a modern korban az egész földgolyón kapcsolatba hozták egymással az emberi kultúrákat.

Nyugatrómai császárok listája

Bővebben: Római császárok listája időrendben#Nyugatrómai Birodalom (395–476)

Kapcsolódó szócikkek

• Római Birodalom
• Bizánci Birodalom

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Western Roman Empire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.