Orchestral Favorites

Az Orchestral Favorites Frank Zappa nagyzenekari felvételeket tartalmazó, 1979-ben megjelent albuma. A lemez az 1975 szeptemberében, Michael Zearott vezényletével tartott koncertek anyagából válogat.

A lemezen hallható darabok

Első oldal

  1. "Strictly Genteel" – 7:04
  2. "Pedro's Dowry" – 7:41
  3. "Naval Aviation in Art?" – 1:22

második oldal

  1. "Duke of Prunes" – 4:20
  2. "Bogus Pomp" – 13:27

A lemezről

Az 1975 szeptemberében tartott koncertsorozat a Lumpy Gravy és a 200 Motels után Zappa harmadik nagyszabású kísérlete darabjainak nagyzenekari előadására. Az előadáson az Abnuceals Emuukha Electric Orchestra játszik, közreműködők között ott volt Terry Bozzio (dobok), Bruce Fowler (harsona), Dave Parlato (basszusgitár), André Lewis (orgona) és Don Van Vliet is (Captain Beefheart a Strictly Genteel-ben szájharmonikázott) – igaz, az ő játéka végül nem került a lemezre.

Két nyilvános koncertet tartottak,[1] a harmadik napon (19-én) zárt, csak a hangfelvételt célzó előadás volt, a lemez nagyrészt a második és harmadik napon készült felvételekből áll. A két koncerten a következő darabok hangzottak el (mögöttük a megjelenés helye[2]):

1975. szeptember 17.

  1. Bogus Pomp
  2. Revised Music for Low Budget Orchestra
  3. Pedro's Dowry
  4. Rollo
  5. Dog Meat
  6. Naval Aviation in Art?
  7. Improvisations
  8. Sink Trap
  9. Duke of Orchestral Prunes
  10. Strictly Genteel

1975. szeptember 18.

  1. Bogus Pomp (Orchestral Favorites, Läther)
  2. Revised Music For Low Budget Symphony Orchestra (Studio Tan, Läther – a nagyzenekari részek)
  3. Pedro's Dowry (Orchestral Favorites, Läther)
  4. Rollo (QuAUDIOPHILIAc és One Shot Deal)
  5. Black Napkins
  6. Dog Meat
  7. Naval Aviation In Art? (Orchestral Favorites, Läther)
  8. Sink Trap (QuAUDIOPHILIAc: "Lumpy Gravy", Tinseltown Rebellion: (2:58-3:10: Easy Meat, One Shot Deal: "Hermitage")
  9. Duke Of Orchestral Prunes (Orchestral Favorites, Läther)
  10. Steno Pool/New Brown Clouds (from Greggery Peccary) (részek: Studio Tan, Läther)
  11. Strictly Genteel (Orchestral Favorites)

A kiadás története – Läther

1976 elején Zappa és Herb Cohen menedzser viszonya pereskedéssel zárult. Zappa és Cohen cégének, a DiscReet Recordsnak a terjesztését a Warner Bros. intézte. Mikor Zappa kérte, hogy a DiscReet helyett közvetlenül a Warnerrel intézhesse az ügyeit, hogy így Cohentől függetlenedni tudjon, a Warner beleegyezett, így jelenhetett meg a Zoot Allures 1976-ban. Ekkor viszont a szerződése még négy további lemezre kötelezte a DiscReet és a Warner felé.

1977 elején Zappa állítása szerint átadta 4 önálló nagylemez mesterszalagját a Warnernek,[3] ami alapján teljesítette a szerződéses kötelezettségét, és ez már szabad kezet adott neki a következő lemezek terjesztőinek kiválasztásában. A Zappa in New York volt az első átadott (dupla) lemez, Zappa által elfogadott borítóval és kísérőszöveggel, amit hamarosan követett a Studio Tan, a Sleep Dirt és az Orchestral Favorites, bár ez utóbbiaknak Zappa csak a szalagjait szállította le. Az anyagot kifogásolhatónak minősítve a Warner az átvételkor a szerződés szerinti négy album előállítási költségeit nem volt hajlandó kifizetni.

A Warner szerződésszegése miatt (és mert láthatólag nem sok hajlandóságot mutattak az anyagok megjelentetésére) Zappa 1977 második felében úgy döntött, hogy az adott helyzetben szabadon átszerkesztheti az anyagot egy négylemezes kiadvánnyá, aminek a Läther címet adta. A négylemezes doboz tehát a korábbi, az eredeti ötlemezes változatból született, és nem fordítva, mint azt sokan hiszik. Bár Gail Zappa is állítja, hogy "a Läther mindig is egy négylemezes kiadványként volt elképzelve",[4] elfelejti azonban, hogy az ötlemezes változat minden felvétele 1971 és 1976 között készült, s egy évvel a Läther előtt már mindegyik kész is volt. A Zappa in New York meg is jelent 1977 elején, bár a Warner később bevonta és csak cenzúrázva adta ki 1978-ban.

A hivatalos, 1996-ban írt történet ellenére semmi nem bizonyítja, hogy Zappa a Warnernek valaha is átadta a Läther szalagjait, a négylemezes doboz nem is elégítette volna ki a szerződés kívánalmait (hiszen csak egy kiadvány). Zappa mind a négy kérdéses nagylemezt maga állította össze, mindegyiknek határozott, önálló karaktere volt, a Lätherön ezek a karakterek viszont összekeveredtek, a dalok új zenei és párbeszédes részekkel kapcsolódtak össze. Az a feltételezés, hogy a négylemezes Lätherből született meg az öt különálló nagylemez, kicsit olyan, mintha a rántottából próbálnánk meg újra nyers tojásokat előállítani.

Zappa végül lehetőséget kapott arra, hogy a Mercury-Phonogram terjesztésében megjelentesse a Läther-t a az új, Zappa Records címkével. A Warner ezért perrel fenyegette meg, ezzel megakadályozva a doboz kiadását, s közben úgy döntött, hogy 1978-ban és 1979-ben kiadja a három még visszatartott lemezt (Studio Tan, Sleep Dirt és Orchestral Favorites). Mivel Zappa csak a szalagokat adta át, ezért ezeken a kiadványokon a zenészek felsorolása is hibás, a borítókat pedig Zappa hozzájárulása nélkül készíttették el Gary Panterrel.

Helyezések

AlbumBillboard (North America)

Year Chart Position
1979 Pop Albums 168[5]

Források

  1. Frank Zappa and The Abnuceals Emuukha Electric Orchestra
  2. FZ Chronology 1973-75
  3. Biffy the Elephant Shrew looks at Läther - részletes elemzés a Läther megjelenésének körülményeiről
  4. Lásd a Läther fülszövegét!
  5. Charts and Awards for Orchestral Favorites'. AllMusic. (Hozzáférés: 2008. augusztus 22.)

Külső hivatkozások

  • "FZ vs. Warner Bros. Story" Archiválva 2015. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – az arf.ru oldalon;
  • "Biffy the Elephant Shrew looks at Läther"
  • Album information – az Information is not Knowledge honlapon;
  • Album release information
Sablon:Frank Zappa
  • m
  • v
  • sz
Nagylemezek
Freak Out! · Absolutely Free · We’re Only in It for the Money · Lumpy Gravy · Cruising with Ruben & the Jets · Uncle Meat · Hot Rats · Burnt Weeny Sandwich · Weasels Ripped My Flesh · Chunga’s Revenge · Fillmore East - June 1971 · 200 Motels · Just Another Band from L.A. · Waka/Jawaka · The Grand Wazoo · Over-Nite Sensation · Apostrophe (’) · Roxy & Elsewhere · One Size Fits All · Bongo Fury · Zoot Allures · Zappa in New York · Studio Tan · Sleep Dirt · Sheik Yerbouti · Orchestral Favorites · Joe’s Garage · Tinseltown Rebellion · Shut Up ’n Play Yer Guitar · You Are What You Is · Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch · The Man from Utopia · Baby Snakes · London Symphony Orchestra, Vol. 1 · Boulez Conducts Zappa: The Perfect Stranger · Them or Us · Thing-Fish · Francesco Zappa · Frank Zappa Meets the Mothers of Prevention · Does Humor Belong in Music? · Jazz from Hell · London Symphony Orchestra, Vol. 2 · Guitar · Broadway the Hard Way · The Best Band You Never Heard in Your Life · Make a Jazz Noise Here · Playground Psychotics · Ahead of Their Time · The Yellow Shark
You Can’t Do That
on Stage Anymore
Vol. 1 · Vol. 2 · Vol. 3 · Vol. 4 · Vol. 5 · Vol. 6
Posztumusz lemezek
Civilization Phaze III · The Lost Episodes · Läther · Mystery Disc · Everything Is Healing Nicely · FZ:OZ · Halloween · Joe’s Corsage · Joe’s Domage · Joe’s XMASage · Imaginary Diseases · Trance-Fusion · Buffalo · The Dub Room Special! · Wazoo · One Shot Deal · Joe’s Menage · The Lumpy Money Project/Object · Philly ’76 · Greasy Love Songs
Válogatások
Mothermania · The Guitar World According to Frank Zappa · Strictly Commercial · Frank Zappa Plays the Music of Frank Zappa: A Memorial Tribute · Have I Offended Someone? · QuAUDIOPHILIAc · The Frank Zappa AAAFNRAAA Birthday Bundle
Díszdobozok
The Old Masters Box One · The Old Masters Box Two · The Old Masters Box Three · Beat the Boots · Beat the Boots II · The MOFO Project/Object
Film és videó
200 Motels · Baby Snakes · The Dub Room Special! · Video from Hell · Does Humor Belong in Music? · The True Story of Frank Zappa’s 200 Motels · The Amazing Mr. Bickford · Uncle Meat · The Torture Never Stops
Kiadatlan
The Rage and The Fury · Dance Me This
Kapcsolódó cikkek
Frank Zappa-diszkográfia · The Mothers of Invention · Captain Beefheart