R4200

Az R4200 a MIPS Technologies, Inc. (MTI) által tervezett 64 bites mikroprocesszor, amely a MIPS III utasításkészlet-architektúrát (ISA) valósítja meg. A processzor, architektúrájából következően, visszafelé kompatibilis a korábbi 32 bites MIPS architektúra-verziókkal. Kódneve VRX vagy ICE volt a fejlesztési fázisban. A mikroprocesszort a NEC licencelte, ezután VR4200 néven gyártotta és forgalmazta. Az első VR4200, egy 80 MHz-es órajelű eszköz, 1993-ban került forgalomba. 1994-ben megjelent egy gyorsabb, 100 MHz-es változata.

Az R4200-t legalább részben kis fogyasztású Windows NT rendszerű számítógépekbe szánták, például személyi számítógépekbe és laptopokba,[1](pp468) állítólag „a Pentium processzor teljesítményét tizedáron” kínálva, mivel eredetileg egy 66 MHz-es Intel 486DX2 processzor teljesítményének kétszeresét kívánta nyújtani. A SPECint teljesítménytesztek eredményei szerint a mikroprocesszor fixpontos teljesítménye a P5-ös változatú Pentium mikroprocesszorénak mintegy 85%-a, lebegőpontos teljesítménye pedig a Pentium teljesítményének körülbelül a fele. Az előzetes hírek szerint a Nintendo „1995-ben várható új gépében”[1] való alkalmazásra tervezett R4300i változatot végül valóban a széles körben népszerű Nintendo 64 videójáték-konzolban használták. Az R4200 végül nem került felhasználásra személyi számítógépekben, hanem helyzetét átértékelve beágyazott mikroprocesszorként kínálták a továbbiakban, és ezen a téren az R4600-zal versengett.

Leírás

Az R4200 egy skalár kialakítású, öt fokozatú klasszikus RISC-futószalaggal rendelkező processzor. Figyelemre méltó jellemzője, hogy a lebegőpontos számok mantissza részében végzett aritmetikai műveletek végrehajtására a fixpontos (integer) adatutat használja, és a kitevőhöz külön adatutat használ. Ezt az elrendezést a költségek csökkentése miatt alkalmazták, mivel így csökkent a tranzisztorok száma, és ennek következtében a csip mérete és energiafogyasztása is. A lebegőpontos teljesítményre ugyan negatív hatással volt, de az R4200 tervezett alkalmazásai nem igényeltek magas lebegőpontos teljesítményt.

Az R4200-asnak egy 16 KiB-os utasítás-gyorsítótára és egy 8 KiB-os adat-gyorsítótára van. Mindkét gyorsítótár közvetlen leképezésű. Az utasítás-gyorsítótár sormérete 32 bájt, az adat-gyorsítótár sormérete pedig 16 bájt. Az adat-gyorsítótár visszaíró (write-back) írási stratégiát használ.

Az R4200 rendelkezik egy 32 bejegyzéses címfordító gyorsítótárral, (TLB, translation lookaside buffer) az adatok, és egy 4 bejegyzéses TLB-vel az utasítások elérése számára. A processzor 33 bites fizikai címet támogat. A rendszersín 64 bit széles és a belső órajel felén működik.

Az R4200 1,3 millió tranzisztort tartalmaz, lapkafelülete 81 mm2. A NEC az R4200-ast 600 nm-es CMOS folyamattal gyártotta, három rétegű fémezéssel. Tokozása 179 tűs CPGA volt, ami kompatibilis volt az R4x00PC és R4600 csipekkel, vagy egy 208 érintkezős PQFP (plastic quad flat pack, felületszerelhető négyszögletes műanyag kiszerelés). A csip tápfeszültsége 3,3 V, jellemző disszipációja 1,8 W és maximálisan 2 W 80 MHz-en.

A Pentiummal összehasonlítva, SPECint értékelése szerint a Pentium 64,5 százalékával szemben az R4200 55 százalékon állt. SPECfp értékelések szerint a Pentium 56, míg az R4200 30 százalékot ért el.[2]

R4300i

Az R4300i változatot az MTI beágyazott alkalmazásokhoz tervezte és 1995. április 17-én jelentette be. Ez az R4200 származéka.[3] Az R4200-től abban különbözik, hogy továbbfejlesztett, alacsonyabb késleltetésű fixpontos (integer) szorzóegységgel rendelkezik és rendszersínjét 32 bit szélességűre korlátozták, a költségcsökkentés érdekében. A csip lapkafelülete 45 mm2 és 350 nm-es folyamattal gyártották. A multiplexelt cím- és adatvonalak alkalmazásával olcsó 120 tűs PQFP tokozásba szerelték. Tápfeszültsége 3,3 V, hőleadása 40 MHz-en (ami belsőleg 80 MHz) 1,5 W,[4] 100 MHz-en 1,8 W és 133 MHz-en 2,2 W.

Az R4300i-t a NEC és Toshiba licencelte, és VR4300, illetve TX4300 néven hozta forgalomba. Mindkét cég 100- és 133 MHz-es változatokat kínált. A VR4300 „NUS-CPU” jelű származékát a NEC fejlesztette ki a Nintendo 64 játékkonzol számára, amely 93,75 MHz-es órajelen fut. Habár a Nintendo 64 fejlesztői kártyái a NEC VR4300 CPU-kat használták, a végleges CPU mégsem lett lábkompatibilis. A MIPS implementációnak ez az egyetlen felhasználása jelentős jogdíjakat eredményezett az MTI-nek, a NEC-nek nagy mennyiségű eladást, és a MIPS-et a legnagyobb volumenű vegyes 32/64 bites RISC ISA-változattá tette 1997-ben.[forrás?]

A NEC az R4300 két másik származékát is gyártotta az általános beágyazott piac számára, a VR4305-öt és a VR4310-et, amelyeket 1998. január 20-án mutattak be.[5] A VR4310 100, 133 vagy 167 MHz-es órajelű változatokban volt elérhető. 250 nm-es eljárással gyártották és 120 tűs PQFP tokozásba szerelték.

Jegyzetek

  1. a b Six of the best, 464-468,470,472. o. (1994. április 1.) 
  2. Low-Power RISC from MIPS, 28. o. (1993. július 1.) 
  3. MIPS Technologies, Inc. (1995-04-17). "MIPS/NEC Announce New Consumer-market RISC Processor". Sajtóközlemény.
  4. Super Mario Chip, 59-60. o. (1992. december 1.) 
  5. NEC Corporation (1998-01-20). "NEC Offers Two High Cost Performance 64-bit RISC Microprocessors". Sajtóközlemény.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a R4200 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • B. Zivkov; B. Ferguson, M. Gupta: R4200: a high-performance MIPS microprocessor for portables (angol nyelven) (pdf). Proceedings of COMPCON '94. IEEE, 1994. február 28. DOI:10.1109/CMPCON.1994.282950. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)
  • MIPS Technologies Inc. (MTI); Silicon Graphics Inc.: R4300 RISC Processor Specification / Revision 2.2 (angol nyelven) (pdf). MTI, 1995. július. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)
  • MIPS Technologies Inc. (MTI); Silicon Graphics Inc.: R4300i MICROPROCESSOR / PRODUCT INFORMATION (angol nyelven) (pdf). MTI, 1997. április. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)

További információk

  • "MIPS, NEC will launch 64-bit device". (1995 április 17). Electronic News.
  • "NEC Unveils New MIPS Chip for Nintendo". (1995 május 8). Microprocessor Report.
  • Gwennap, Linley (1993 május 31). "MIPS Reaches New Lows With R4200 Design". Microprocessor Report, pp. 6–9.
  • Levy, Marcus (1994 szeptember 15). "EDN's 21st Annual Microprocessor Directory". EDN.
  • Ryan, Bob; Thompson, Tom (1994 január). "RISC Grows Up". Byte.
  • Yeung, N.K. et al. (1994). "The design of a 55SPECint92 RISC processor under 2W". ISSCC Digest of Technical Papers. pp. 206–207.
  • Zivkov, B.; Ferguson, B.; Gupta, M. (1994). Compcon Spring '94, Digest of Papers. pp. 18–25.

Kapcsolódó szócikkek

Sablon:MIPS mikroprocesszorok
  • m
  • v
  • sz
MIPS mikroprocesszorok
Általános
processzorok
MIPS64
kompatibilis
  • Loongson 3 sorozat
    • LS3A1000/LS3A1000-I(LS3A1000-i)
    • LS3A2000/LS3A1500-I
    • LS3A3000/LS3A3000-I(LS3A3000-i)
    • LS3A4000/LS3A4000-I(LS3A4000-i)
    • LS3B1000
    • LS3B1500
    • LS3B2000
    • LS3B3000
    • LS3B4000
Alkalmazás-
processzorok
MIPS32
kompatibilis
  • Ingenic XBurst
    • JZ4720
      • Ben NanoNote
    • JZ4730 (Skytone Alpha-400)
    • JZ4740 (Dingoo A320)
    • JZ4750 (Game Gadget)
    • JZ4760
      • Velocity Micro T103 Cruz
      • Velocity Micro T301 Cruz
    • JZ4770
      • Ainol Novo7 Paladin
      • NEOGEO-X
      • GCW-Zero
    • JZ4780
MIPS64
kompatibilis
Mikrovezérlők
(beágyazott eszköz)
M4K
4Kc/4KEc
MIPS32
kompatibilis
Hálózatok
4Kc/4KEc
  • Qualcomm Atheros
    • AR2313
    • AR2318
  • MediaTek
    • RT2880
  • Texas Instruments/Infineon/Lantiq
    • AR7
  • Lantiq
    • AMAZON
5Kc
  • Marvell
    • 88E6318 „Link Street”
24Kc/24KEc
  • Qualcomm Atheros
    • AR7240
    • AR7161
    • AR9132
    • AR9331
  • MediaTek
    • RT3050
    • RT3052
    • RT3350
    • RT5350
    • RT6856
    • MT7620
  • Lantiq
    • DANUBE
    • VINAX
34Kc
  • Lantiq
    • AR188
    • VRX288
    • GRX388
  • Ikanos
    • Fusiv Vx175/173
    • Fusiv Vx180
    • Fusiv Vx185/183
74Kc
  • Qualcomm Atheros
    • AR9344
    • QCA9558
  • MediaTek
    • RT3662
    • RT3883
  • Broadcom
    • BCM4706
1004Kc
  • MediaTek
    • MT7621
1074Kc
  • Realtek
    • RTL8198C
MIPS32
kompatibilis
  • Broadcom
    • többféle
  • Cavium
    • többféle
  • Alchemy Semiconductor
    • Alchemy
  • RMI Corporation
    • XLR
MIPS64
kompatibilis
  • Broadcom
    • többféle
  • Cavium
    • Octeon
Játékok
       többféle
Szuperszámítógép
MIPS64
kompatibilis
Repülés, űrrepülés
MIPS64
kompatibilis
MIPS32
kompatibilis
Klasszikus
processzorok
  • H1 „Beast”
  • H2 „Capitan”
Sablon:Nintendo-hardverek
  • m
  • v
  • sz
Nintendo-videójáték-hardverek
Konzolok
Otthoni
Hordozható
Dedikált
Otthoni
  • Color TV-Game
  • NES Classic Edition
  • Super NES Classic Edition
Hordozható
  • Game & Watch
    • Mini Classics
  • Nelsonic Game Watch
  • Pokémon Pikachu
Játéktermi
  • VS. System
  • PlayChoice-10
  • Super Famicom Box
  • Nintendo Super System
  • Ultra 64
  • Aleck 64
  • Triforce
Perifériák
Kiegészítők
  • 3D System
  • Data Recorder
  • Disk System
  • Satellaview
  • Super NES CD-ROM (nem jelent meg)
  • Super Game Boy
    • 2
  • Game Boy Camera
  • Game Boy Printer
  • 64DD
  • Rumble Pak
  • e-Reader
  • Game Boy Player
Kapcsolat
  • NES Four Score
  • NES Satellite
  • Super Multitap
  • Game Link Cable
  • Transfer Pak
  • GCN-GBA Link Cable
  • iQue Player Multiplayer Box
Kontrollerek
  • NES Controller
  • Family BASIC Keyboard
  • NES Advantage
  • NES Max
  • NES Zapper
  • Power Glove
  • Power Pad
  • R.O.B.
  • Speedboard
  • U-Force
  • SNES Controller
  • Super Advantage
  • Score Master
  • SNES Mouse
  • Super Scope
  • Justifier
  • Virtual Boy Controller
  • Nintendo 64-kontroller
  • VRU
  • GameCube-kontroller
    • WaveBird Wireless
  • DK Bongos
  • Action Pad
  • iQue Player
    • Multiplayer Controller
  • Wii Balance Board
  • Wii Remote
    • Classic Controller
    • MotionPlus
    • Wii Zapper
  • Wii Speak
  • Wii U GamePad
  • Wii U Pro Controller
  • Joy-Con
  • Nintendo Switch Pro Controller
Hálózat
  • Family Computer Network System
  • Teleplay Modem
  • XBAND
  • Satellaview
  • NTT Data Communication Modem NDM24
  • Morita Shogi 64
  • N64 Modem
    • Randnet
  • GameCube Modem Adapter
  • GameCube Broadband Adapter
  • Nintendo Wi-Fi USB Connector
Egyebek
  • Nintendo Power
  • iQue Depot
  • Amiibo
Technológia
Média
  • NES Game Pak
  • Compact Cassette
  • Disk Card
  • Game Boy Game Pak
  • SNES Game Pak
  • Barcode
  • Satellaview Memory Cartridge
  • Satellaview ROM Cartridge
  • Virtual Boy Game Pak
  • SF Memory Cassette
  • GB Memory Cartridge
  • N64 Game Pak
  • Controller Pak
  • Game Boy Color Game Pak
  • 64DD Disk
  • SmartMedia
  • Game Boy Advance Game Pak
  • e-Reader Card
  • Game Boy Advance Video
  • Nintendo Optical Disc
  • Memory Card 59, 251, 1019
  • iQue Card
  • Nintendo Game Card
  • RFID
Processzorok
Terméklista
  • Informatika Informatikai portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap