Ritli László

Ritli László
Románia egészségügyi minisztere
Hivatali idő
2011. augusztus 18. – 2012. május 7.
ElődCseke Attila
UtódVasile Cepoi

Született1948. június 8. (75 éves)
Románia Nagyvárad, Románia
PártRomániai Magyar Demokrata Szövetség

Foglalkozás
  • orvos
  • politikus
IskoláiVictor Babeș Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem

Ritli László (románul Ladislau Ritli, Nagyvárad, 1948. június 8. –) romániai magyar politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tagja, a pediátria, az onkológia és a hematológia területén szaktekintélynek számító orvos.

Élete

Temesváron végezte el az orvosi egyetemet, majd a hetvenes és a nyolcvanas években a vaskohsziklási városi kórházat irányította, illetve ellenőrként dolgozott a Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóságon. 1990-ben kinevezték a nagyváradi gyermekkórház igazgató-helyettesévé.[1] 2002 és 2003 között a Nagyváradi Gyermekklinika főigazgatója, 2003 és 2009 a Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóságának vezetője, majd 2009 és 2011 között a nagyváradi „Dr. Gavril Curteanu” Kórház orvos-igazgatója,[2] közben a Nagyváradi Állami Egyetem orvostudományi karán tanított.[1]

2011. augusztus 18-án a második Boc-kormány egészségügyi miniszterét, Cseke Attilát váltotta a tisztségben, aki azért mondott le, mert a költségvetés-kiigazításkor a szaktárca nem kapta meg az igényelt összegeket.[3]

Jegyzetek

  1. a b Ritli Lászlót jelölik egészségügyi miniszternek Archiválva 2012. augusztus 11-i dátummal a Wayback Machine-ben URL hozzáférés – 2011. augusztus 28.
  2. Guvernul Romaniei - Ladislau Ritli[halott link] URL hozzáférés – 2011. augusztus 28.
  3. Ritli László folytatja az egészségügyi reformokat Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben URL hozzáférés – 2011. augusztus 28.