Sas Andor

Sas Andor
SzületettSpitzer Andor
1887. január 22.
Budapest
Elhunyt1962. augusztus 23. (75 évesen)
Pozsony
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
SzüleiSpitzer Lipót
Grünfeld Júlia
Foglalkozásatörténész,
irodalomtörténész,
pedagógus
Sablon • Wikidata • Segítség

Sas Andor, született Spitzer Andor[1] (Budapest, 1887. január 22.[2] – Pozsony, 1962. augusztus 23.) történész, irodalomtörténész, tanár, egyetemi docens.

Élete

Budapesten született Spitzer Lipót vasúti hivatalnok és Grünfeld Júlia (1862–1925)[3] gyermekeként. Az egyetemet Budapesten végezte, ahol Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla mellett tagja volt a Négyesy-szemináriumnak, majd Németországban tanult. A Hatvany család nevelője volt.

1919-ben a Tanácsköztársaság idején Budapesten főiskolai tanárrá nevezték ki, emiatt később nem kapott állami munkahelyet. Rövid ideig Bécsben élt, majd 1920-ban Csehszlovákiában telepedett le. Előbb Munkácson a kereskedelmi akadémián, majd 1932-től Pozsonyban volt tanítóképzői, 1939-től magyar gimnáziumi tanár. Tagja volt a Galilei Körnek, a Csehszlovák ĺrószövetségnek és egyik alapítója a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak. 1939–1945 között bujkálni kényszerült.

Az 1920–30-as években történeti tanulmányokat, gazdaságtörténeti dolgozatokat publikált. 1948 után elsősorban ismeretterjesztéssel foglalkozott. 1950-től haláláig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola, majd a Comenius Egyetem magyar tanszékének vezetője.

Cikkei az Athenaeumban, az Egyetemes Philologiai Közlönyben, a Huszadik Században, a Nyugatban, a Századunkban, a Magyar Figyelőben, a Magyar Újságban, 1948 után elsősorban az Új Szóban, a Fáklyában, a Szabad Földművesben és az Irodalmi Szemlében jelentek meg. Emlékét elsősorban tanítványai és pályatársai Turczel Lajos, Szalatnai Rezső és Szeberényi Zoltán ápolják.

Sírja a pozsonyi csalogányvölgyi temető XIV. parcellájában van.

Elismerései

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Művei

  • Hölderlin Frigyes; Franklin Ny., Bp., 1909
  • Szabadalmas Munkács város levéltára. 1376–1850. A régi városi archívum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése; Grünstein Ny., Munkács, 1927
  • Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napoleoni háborúk idején 1796–1803; Grünstein Ny., Mukačevo-Munkács, 1928
  • Egy magyar nagybirtok történetéhez. A Schönborn-uralom a 18. században; Századunk, Bp., 1931 (A "Századunk" könyvtára)
  • 1937 Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában 1854–1860
  • 1953 Történelmi és irodalmi tanulmányok. Pozsony
  • 1954 Balassi Bálint. Fáklya IV/12, 7-10.
  • Magyar humoristák. Petőfi Sándor, Jókai Mór és mások vidám írásai. Gyűjtemény; sajtó alá rend., bev. Sas Andor; Csehszlovákiai Magyar Kiadó, Bratislava, 1955
  • Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében; Magyar Kiadó, Bratislava, 1955
  • A koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig. 1818–1848; Gondolat, Bp., 1973
  • 1991 A szlovákiai zsidók üldözése (1939–1945); inː Irodalmi Szemle, 34/6, 565-576.
  • A szlovákiai zsidók üldözése. 1939-1945; szöveggond., szerk. Csanda Gábor; Kalligram, Pozsony, 1993
  • Pozsony, az egykori koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig, 1815–1848; szöveggond., képvál., szerk. Kövesdi János; 2. bőv. kiad.; Pannónia, Pozsony, 1995
  • A pozsonyi zsidóság 18. és 19. századi jog- és gazdaságtörténetéhez. 2005, Fórum Társadalomtudományi Szemle 7/4, 269-284.

T. G. Masaryk, Edvard Beneš és Kamil Krofta műveit fordította magyarra.

Jegyzetek

  1. 120799/903. sz. belügyminiszteri leirat.
  2. Születési bejegyzése a Pesti Izraelita Hitközség születési akv. 139/1887. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 8.)
  3. Spitzer Lipótné Grünfeld Júlia halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 434/1925. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 8.)

Források

  • 1963 Irodalomtörténeti Közlemények 67/3 (Szalatnai Rezső)
  • Párkány Antal 1975: Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben
  • Életrajzi lexikon
  • A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998
  • A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000)
  • Bibliografia k dejinám Slovenska (Literatúra vydaná do roku 1965)
  • A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944

Külső hivatkozások

  • A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól[halott link]
  • Új Szó 2002. augusztus 23.[halott link]
  • Duba Gyula: Emlékezzünk régiekről (tanulmány Sas Andorról, Egri Viktorról és Csanda Sándorról). Irodalmi Szemle 2012
Nemzetközi katalógusok