Székely Zoltán (hegedűművész)

Ez a szócikk a hegedűművészről, zeneszerzőről szól. Hasonló címmel lásd még: Székely Zoltán (egyértelműsítő lap).

Székely Zoltán
Székely és Saljapin (1931)
Életrajzi adatok
Született	1903. december 8.[1][2][3] Kocs
Elhunyt	2001. október 5. (97 évesen)[1][2][3] Calgary
Szülei	Székely László Strausz Erzsébet
Iskolái	Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola (–1921)
Pályafutás
Műfajok	kamarazene, versenymű
Hangszer	hegedű
Tevékenység	hegedűművész, zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Székely Zoltán témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Székely Zoltán (Kocs, 1903. december 8.^[4] – Calgary, 2001. október 5.) hegedűművész, zeneszerző.^[5]

Családja

Szülei Székely László (Politzer Lipót) kézdivásárhelyi születésű körorvos és Strausz Erzsébet.^[6] Felesége a holland származású Igminia (Mientje) Everts (1898–1990) volt, akit 1926. június 14-én Hágában vett nőül.^[7]

Tanulmányai

Tanulmányait Hubay Jenőnél végezte a budapesti Zeneakadémián (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem). Emellett Kodály Zoltántól zeneszerzést tanult, csellista barátjával, Hermann Pállal együtt.

Kapcsolata Bartókkal

Tanulmányai után Kodály ajánlotta Bartók Bélának kamarapartnernek. Így már tizennyolc évesen szoros kapcsolatot építhetett ki Bartókkal. Első koncertjükkor Claude Debussy szonátáját és Ludwig van Beethoven Kreutzer-szonátáját játszották kortárs hegedűdarabokkal karöltve. A meghatározó években így ízlését nem kis részben éppen a Bartókkal való együttmuzsikálás alakította.

Székely egyébként eljátszotta Bartóknak 1920-ban írt saját szólószonátáját, amelyet pár évvel később az IGNM velencei fesztiválján Arnold Schönberg és Igor Stravinsky is érdeklődéssel fogadott.

Kettejük alkotói kapcsolatának vizsgálata mára bevonult a zenetudományi szakirodalomba, úgy, mint ahogy például Johannes Brahms és Joachim József esete is, de mások munkakapcsolatánál is jelentékenyebb, ami 2. hegedűverseny (Bartók)ének esetében történt. A szoros kapcsolat érzékelhető, ha megfigyeljük a különbségeket a mű különböző változataiban: mint ahogy a zeneszerző a szólamot eredetileg lekottázta; ahogy párizsi próbáik után ebből a kottából Székely a darabot bemutatta; és ahogy Bartók kérésére Székely a szólam előadási jeleit a Boosey & Hawkes-kiadás metszése előtt a kottában véglegesítette, hogy pontosan az legyen benne, amit egy hegedűs nem érthet félre.

Bartók neki ajánlotta a II. rapszódiát és a II. hegedűversenyt. Székely készítette Bartók Román népi táncaiból a hegedű-zongora átiratot.

Magyar vonósnégyes

Karrierjének legnagyobb részét (1938–1972) a Magyar vonósnégyes^[8] elsőhegedűseként élte le. Olyan évtizedekben álltak a kvartettezés élvonalában, amikor még markánsan különbözött a vezető vonósnégyesek stílusa.

Ami a négy előadó harmonikus, bár természetesen soha nem teljesen egyenrangú szerepvállalását, a közös interpretáció kialakításának mikéntjét, a próbálás módszertanát illeti, a Magyar vonósnégyes ezen tekintetben is különbözött vetélytársaitól. Tisztelték egymás erényeit, a partitúrák megfelelő pontjain utat engedtek a személyes hangnak. Székely csak a kitüntetett pillanatokban ragadta magához a vezető szerepet.

Öregkora

Kezdetben Magyarországon, majd Hollandiában élt. Életének utolsó évtizedét Banffben, a kanadai Sziklás-hegységben fekvő művészeti centrumban töltötte, itt élt és tanított a Magyar vonósnégyes feloszlása után (egyébként a rendszeres tanítást lényegében csak hetvenéves korában kezdte). Felesége 1990-ben meghalt, azután nem találta helyét. Emellett kemény próbatétel volt számára hallásának romlása, amely az 1980-as években kezdődött.

Claude Kenneson dokumentumokra és interjúkra alapozott könyvet írt életútjáról-művészetéről (Székely and Bartók: The Story of a Friendship. Portland, Oregon: Amadeus Press).

Jegyzetek

Források

• Székely Zoltán Tóth Aladár hangversenykrónikájában
• Az utolsó koronatanú – cikk a Muzsika c. újságban
• Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában