Utópista szocializmus

Utópista szocializmus (gyakran utópikus vagy utópisztikus is) néven a közösségi tulajdonon alapuló ideális államra vonatkozó korai, 1848 előtti elméleteket foglaljuk össze. A legismertebb utópista szocialista gondolkodók Henri de Saint-Simon, Robert Owen és Charles Fourier voltak.

Az utópista szocialisták maguk nem használták ezt az elnevezést. Karl Marx és Friedrich Engels használta először ezt a meghatározást a Kommunista kiáltványban, 1848-ban, majd később a szocialista gondolkodók széles körben alkalmazták ezt a terminust azokra a korai szocialista vagy kvázi-szocialista gondolkodókra, akik elméleti modelleket dolgoztak ki egyenlősítő, kommunista államalakulatok létrehozására anélkül, hogy foglalkoztak volna ezen társadalmak létrehozásának konkrét lehetőségével, megvalósítási módjaival.

Előtörténete

Már egy sor ókori vallásban is megjelent az igénye a közösségi tulajdonlásnak, a társadalmi különbségek megszüntetésének. Így pl. az ókori Perzsiában Mazdak próféta követői, a taoizmus, a zsidó vallás, majd az őskeresztények is abból indultak ki, hogy a létezéshez szükséges javak Isten adományai és ennek megfelelően azt közösen kell birtokolni és felhasználni.

Az ókori keleti társadalmakban gyakori volt az a felfogás, hogy az ősidőkben még nem volt különbség a tulajdonnal rendelkezők illetve nem rendelkezők között. Ideálisnak a „nagy közösséget” tartották a konfucianizmus hívei is. A Biblia próféciáiban már Kr. e. 700 körül a végítélet várakozása összekapcsolódott a feledésbe merült isteni törvények helyreállításával (Lévi 25).

Az ókori görög filozófiában i. e. 400 körül bukkannak fel egy ideális államra vonatkozó elképzelések, ahol nincsen magántulajdon (Platón: Állam, Iambulosz).

A középkorban hasonló egyenlősítő eszméket hirdettek egyes eretnekmozgalmak, illetve parasztfelkelések.

A humanizmusnak az újkor elején megjelenő áramlatai - párhuzamosan az elnyomorodó parasztság felkeléseivel - felszínre hozták azokat a társadalmi elméleteket, amelyek a polgárok egyenlőségén alapultak, és az ógörög poliszok demokrácia-felfogásához nyúltak vissza.

Nagy visszhangot váltott ki Morus Tamás Utópia (De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia) című munkájának megjelenése 1516-ban. Ebben egyfajta ideális kommunisztikus államformát állított szembe a létező feudalizmussal. Utópia szigetén mindenki közösen dolgozik és a megtermelt javakból is közösen részesednek. A szigeten azonban szigorú társadalmi hierarchia uralkodik. Többek között ez is megkülönbözteti Morus Tamás elképzeléseit a későbbi szocialista elméletektől.

Tommaso Campanella is egy ideális államot rajzolt meg 1602-ben a Napállam (másképp A Nap városa) (La città del Sole) című művében.

A 17. és a 18. században a manufaktúrák révén a termelőerők fejlődése addig nem látott méreteket öltött. A technikai fejlődés lehetővé tette a tömeges árutermelést, ami alapjában változtatta meg nagy embertömegek életét.

A felvilágosodás nyomán egyre terjedtek az egyetemes emberi jogokra vonatkozó elméletek. Az egyházi és állami hatalmak szigorú elnyomó intézkedései, megtorlásai miatt az új eszmék hívei titkos társaságokba szerveződtek. A politikai színtérre csak később, a polgárság megerősödésével tudtak kilépni.

Az utópista szocializmus jelentős képviselői

François Noël (Gracchus) Babeuf (1760–1797) volt valószínűleg az első, aki megfogalmazta a szocializmus, mint társadalmi forma szükségességét. A francia forradalom idején titkos szervezetet hozott létre az Egyenlők Társasága (Société des égaux) néven. Ezzel megkezdődött a korai szocialisták politikai szerveződése. Filippo Buonarotti, Charles Fourier és Louis Auguste Blanqui (1805-1881) voltak még ennek az időszaknak jelentős szocialista gondolkodói. Gondolataik nagy befolyást gyakoroltak – Henri de Saint-Simon – mellett az 1834-ben Párizsban megalakított „Tiszteletreméltók Társaságára”. Ebből vált ki 1836-ban az „Igazak Szövetsége”, amelyet 1848-ig Wilhelm Weitling svájci szabómunkás vezetett.

További jelentős utópista szocialisták voltak: Étienne Cabet (1788–1856), Moses Hess német-zsidó filozófus (1812–1875), a cionizmus szocialista szárnyának alapítója, Hermann Kriege és Karl Grün (1817–1885) újságíró. Karl Rodbertus (1805–1875) német közgazdász az államszocializmus elméletének megalapítójának számít.

Angliában Robert Owen volt a legjelentősebb korai szocialista. Nyíltan vállalt ateizmusa felsőbb társadalmi rétegekben is népszerűséget hozott számára. Az utópikus szocialisták között kivételnek számított tényleges politikai aktivitásával. Ennek során sikeresen befolyásolta a munkásvédelmi törvények megalkotását. Később az Egyesült Államokban próbálkozott szocialista minta-település létrehozásával, sikertelenül. Elméletei és tevékenysége révén egyaránt a szövetkezeti szocializmus képviselőjének számít. 1830-ban szakszervezeti mozgalmat indított, azonban a munkaadók és az állam ez ellen olyan élesen lépett fel, hogy Owen mozgalmát 1834-ben feloszlatta.^[1]

Az utópista szocializmus és a marxizmus

A marxisták az utópista szocializmust (különösen annak francia képviselőit, Henri de Saint-Simont, Charles Fouriert) a marxizmus egyik forrásának tartják, a korabeli német filozófia (Feuerbach és Hegel) és az angol közgazdaságtan (Adam Smith és David Ricardo) mellett.^[2][3]

Hivatkozások

Irodalom

• Frits Kool, Werner Krause: "Die frühen Sozialisten". DTV, München 1972.
• Thilo Ramm (szerk): "Der Frühsozialismus. Quellentexte". Kröner Verlag, Stuttgart 1968.
• Michael Vester (szerk): "Die Frühsozialisten 1789-1848". 2 kötet. Rowohlt Verlag, Reinbek bei Hamburg 1970 és 1971.