Vállalkozók Pártja Egyesület

Vállalkozók Pártja
Adatok
ElnökCsászár Antal

Alapítva1989. október
Feloszlatva2007. január

Ideológiakonzervatív liberalizmus
Politikai elhelyezkedésjobbközép
Parlamenti jelenlét1990 óta (önállóan soha)
Hivatalos színeipiros, fehér, zöld

A Vállalkozók Pártja Egyesület (VP) egy magyarországi gazdaságpolitikai párt volt 1989 és 2007 között. 2007 januárjában a Fővárosi Bíróság - mivel két egymást követő választáson sem indult önállóan - egyesületté minősítette „vissza”.

Története

Vidéken, különböző helyi és kistérségi vállalkozói szerveződésekből alakult 1989. október végén. Elsődleges céljának a munkaadók képviseletét tűzte ki zászlajára. Gazdasági, gazdaságpolitikai, politikai ideológiáját, beállítottságát tekintve liberális centrumpárt. 1994-ben ezt nevében is kifejezte és felvette a Liberális Polgári Szövetség – Vállalkozók Pártja (LPSZ-VP) nevet. Elnöke 1992 márciusa és 1996 között Zwack Péter, korábbi washingtoni nagykövet, likőrgyáros volt. Zwackot a belső viták kényszerítették távozásra, a tagság egy része nem ismerte el legitimitását. Zwack kilépésével (bár parlamenti mandátumát megtartotta) egyúttal törölték az LPSZ előtagot is a nevükből.

Tagjai révén 1990 óta folyamatosan jelen van a parlamentben, bár önállóan sohasem jutott be oda; saját frakcióval sem rendelkezett soha. A párt az 1994-es választások második fordulójában négyes választási szövetséget kötött a Fidesszel, az Agrárszövetséggel, valamint az SZDSZ-szel, ennek eredményeként jutott a parlamentbe többek között a párt akkori elnöke, Zwack Péter.

A Vállalkozók Pártja 1998 óta autonóm, de a Fidesz szövetségese (https://web.archive.org/web/20170828142919/http://nava.hu/id/33775/ ). A 2006-os parlamenti választásokon négy VP képviselő jutott Fidesz színekben parlamenti székhez, habár néhol az SZDSZ-szel is kötöttek választási szövetséget.[1]

A 2006. október 18-i Székesfehérváron tartott összejövetelen, a korábbi elnök, Császár Antal helyett Herman Istvánt választották meg elnöknek, ezt azonban Császár formai okokra hivatkozva nem volt hajlandó elismerni, majd jogi útra terelte az ügyet, melyet 2008 augusztusában megnyert. Herman István és az alelnök, Janzsó Tamás ellen pénzmosás gyanújával új eljárás indult 2007 novemberében, miután a folyamatban lévő perek miatt zárolt párt-bankszámla mellett nyitottak egy magánszámlát a VP pénzeinek kezelésére.[2]

Mivel a párt két választási cikluson keresztül nem indított jelöltet, a Fővárosi Bíróság 2006. december 12-i hatállyal kimondta a megszűnését, mely ellen Császárék fellebbeztek.

A fellebbezést követően a bíróság visszavonta megszüntető határozatát, helyette egyesületté minősítette „vissza” a pártot. [forrás?]

Császár 2008. október 27-én kilépett a Fidesz-frakcióból, mivel egyebek mellett a közben egyesületté „visszaminősített” VP nem kapta meg az előzetesen megbeszélt részt a Fidesztől az állami támogatásból. A párt Császár tettére közleményben reagált; azt a vezetés által előre nem egyeztetettnek minősítve parlamenti mandátuma visszaadására szólították fel.[3] Ezzel gyakorlatilag, mint tradicionális Vállalkozók Pártja, a szervezet pártként megszűnt létezni. Létrejött a pártból kiszakadtak által gründolt MVMP (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), aminek elnöke Szatmáry Kristóf lett.

Az MVMP a 2010-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP szövetséggel közös jelölésben indította korábban még az egyesület elnökének választott, Herman Istvánt, aki meg is nyerte választókörzetét.

Választási eredmények

év eredmény mandátumok szavazók száma Parlamenti szerepe
1990 0,05% ? 92 689 kormánypárt (FKGP részeként)
1994 0,62% ? 33 367 ellenzék (FKGP részeként)
1998 0,09% ? 3 962 kormánypárt (Fidesz-MDF szövetség részeként)
2002 ? ellenzék (Fidesz szövetség részeként)
2006 4 (Fideszben) ellenzék (Fidesz szövetség részeként)
2010 3 (Fideszben) kormánypárt (Fidesz szövetség részeként)
2014 1 (Fideszben) kormánypárt (Fidesz szövetség részeként)

Megjegyzések

  • Önállóan sohasem jutott be az Országgyűlésbe, de egyes tagjai más pártok színeiben/listáján bejutottak

Jegyzetek

  1. „Fidesz-közeli puccs” (?) és két (?) elnök a meg sem szüntetett (?) Vállalkozók Pártjában Archiválva 2007. március 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hírszerző, 2007. január 28.
  2. Pénzmosással gyanúsítanak két pártvezetőt, index, 2007. november 9.
  3. Vállalkozók Pártja Egyesület: Császár Antal mondjon le mandátumáról[halott link], hír6.hu, 2008. október 27.

További információk

  • Hivatalos honlap
  • Rövid párttörténet: Vállalkozók Pártja, Vokscentrum.hu
  • Vállalkozók Pártja gyáli tagszervezet
Sablon:Magyarországi pártok
  • m
  • v
  • sz
Magyarországi parlamenti pártok 1990 óta
Jelenlegi (2024) országgyűlési pártok
(parlamenti jelenlét)
  • DK (2011–2018 frakció nélkül, 2018 óta)
  • Fidesz (1990 óta)
  • Jobbik (2004–2006 frakció nélkül, 2010 óta)
  • KDNP (1990–1998, 2006 óta)
  • MSZP (1990 óta)
  • Mi Hazánk (2018–2022 frakció nélkül, 2022 óta)
  • Momentum (2022 óta)
  • Párbeszéd (2013–2018 frakció nélkül, 2018 óta)
  • Zöldek (2010 óta)
Frakció nélkül
Egykori parlamenti pártok
(parlamenti jelenlét)
  • EKGP (1994)
  • FKGP (1990–1992, 1994–2002)
  • MDF (1990–2010)
  • MDNP (1996–1998)
  • MIÉP (1993–1994, 1998–2002)
  • SZDSZ (1990–2010)
Frakció nélkül
Jelenlegi (2024) európai parlamenti pártok
(EP jelenlét)
  • DK (2014 óta)
  • Fidesz (2004 óta)
  • Jobbik (2009 óta)
  • KDNP (2009 óta)
  • Momentum (2019 óta)
  • Egykori európai parlamenti pártok
    (EP-jelenlét)
    • Társadalom Társadalomportál
    • Politika Politikaportál