Verizmus

A verizmus (az olasz vero: igaz, igazi szóból) a valószerűség túlhangsúlyozása az irodalomban, képzőművészetben, zenében. A verizmus a naturalisztikus törekvések gyűjtőneve. Eredetileg a naturalizmus egyik válfaja volt a 19. század második felében. Alapjait Luigi Capuana dolgozta ki. A verista művek eredetileg a szegény sorban élő olasz parasztok életét mutatták be, mellőzve minden idealizálást, minden elvont, romantikus képzelgést.

Irodalom

A verista irodalom az életet rajzolja, féltő gonddal ügyelve arra, hogy minden apróságban hű maradjon hozzá.

Festészet, szobrászat

A festőművészetben, szobrászatban a színt, formákat a lehetőség szerint pontosan, aprólékosan, az igazsághoz híven igyekeztek visszaadni, szinte másolták a természetet, gyakran a taszító, iszonyatos elemek ábrázolása is előtérbe került, főként a szociálisan elkötelezett művészetben.

Zene

A bel canto stílussal szemben – ami a mindenek feletti szép dallamokat helyezte előtérbe – a drámaizmust, a nyers ösztönök kitörését helyezi a cselekmény középpontjába. A verizmus előfutárának Georges Bizet Carmenját tekintik. A verizmus legkiválóbb képviselői közé tartoznak Franco Alfano, Umberto Giordano, Ruggero Leoncavallo, Pietro Mascagni és Giacomo Puccini.

A verista zenei stílus viszonylag rövid életű volt: a Carmen bemutatója 1875-ben volt, míg az utolsó verista operának tekintett Nyugat lányát, Puccini darabját 1913-ban mutatták be.

Szemelvény verista operákból (az említetteken kívül):

• Alfano: Feltámadás
• D’Albert: Hegyek alján
• Giordano: Szibéria
• Giordano: André Chénier
• Giordano: Fedora
• Leoncavallo: Bajazzók
• Mascagni: Parasztbecsület
• Puccini: Tosca

Források

• Révai nagy lexikona
• Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
• Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János, Corvina Kiadó, 2006. 235. o. ISBN 963-13-5534-9