With Love Baby

With Love Baby
Adatok
Év2011-es Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágBelgium Belgium
Előadó(k)Witloof Bay
Nyelvangol
DalszerzőRoxorLoops, Benoît Giaux
SzövegíróRoxorLoops, Benoît Giaux
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Elődöntő11. hely, 53 pont
Kronológia
Előző◄ Me and My Guitar (2010)
KövetkezőWould You (2012) ►

A With Love Baby (magyarul: Szeretettel bébi) egy a cappella dal, mely Belgiumot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a belga Witloof Bay együttes adta elő angol nyelven.

A dal a 2011. február 12-én rendezett belga nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A döntőben a négytagú zsűritől és a nézőktől egyaránt maximális pontot begyűjtve végzett az első helyen a tizennégy fős mezőnyben.[1] A zsűritagok között volt az 1986-os verseny győztese, Sandra Kim, illetve a következő évi dalfesztivál műsorvezetője, Viktor Lazlo.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 12-én rendezett második elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben negyedikként, a holland 3JS együttes Never Alone című dala után, és a szlovák TWiiNS együttes I’m Still Alive című dala előtt. Az elődöntőben 53 ponttal a tizenegyedik helyen végzett, egyetlen ponttal lemaradva a május 14-i döntőbe való továbbjutásról.

Slágerlistás helyezések

Slágerlisták (2011) Lh.*
Belgium (Flandria)[2] 42
Belgium (Vallónia)[3] 50

*Lh. = Legjobb helyezés.

Források

  1. 2011-es belga nemzeti döntő Archiválva 2011. április 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, natfinals.50webs.com
  2. Ultratop.be/nl Top 50
  3. Ultratop.be/fr Top 50

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A With Love Baby című dal előadása a belga nemzeti döntőben
Sablon:A 2011-es Eurovízió dalai
  • m
  • v
  • sz
Döntő
1. Azerbajdzsán Running Scared · 2. Olaszország Madness of Love · 3. Svédország Popular · 4. Ukrajna Angel · 5. Dánia New Tomorrow · 6. Bosznia-Hercegovina Love in Rewind · 7. Görögország Watch My Dance · 8. Írország Lipstick · 9. Grúzia One More Day · 10. Németország Taken By A Stranger · 11. Egyesült Királyság I Can · 12. Moldova So Lucky · 13. Szlovénia No One · 14. Szerbia Čaroban · 15. Franciaország Sognu · 16. Oroszország Get You · 17. Románia Change ·18. Ausztria The Secret Is Love · 19. Litvánia C’est ma vie · 20. Izland Coming Home · 21. Finnország Da Da Dam · 22. Magyarország What About My Dreams? · 23. Spanyolország Que me quiten lo bailao · 24. Észtország Rockefeller Street · 25. Svájc In Love for a While
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Málta One Life ·12. Örményország Boom Boom ·13. Törökország Live It Up ·14. Albánia Feel The Passion ·15. Horvátország Celebrate ·16. San Marino Stand By ·17. Norvégia Haba Haba ·18. Portugália A luta é alegria ·19. Lengyelország Jestem
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Belgium With Love Baby ·12. Bulgária Na Inat ·13. Szlovákia I’m Still Alive ·14. Fehéroroszország I Love Belarus ·15. Izrael Ding Dong ·16. Macedónia Rusinka ·17. Lettország Angel In Disguise ·18. Ciprus San aggelos s’agapisa ·19. Hollandia Never Alone
Diszkvalifikált
Fehéroroszország Born In Byelorussia
Sablon:Belgium az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1956: Messieurs les noyés de la Seine; Le plus beau jour de ma vie
  • 1957: Straatdeuntje
  • 1958: Ma petite chatte
  • 1959: Hou toch van mij
  • 1960: Mon amour pour toi
  • 1961: September, gouden roos
  • 1962: Ton nom
  • 1963: Waarom?
  • 1964: Près de ma rivière
  • 1965: Als het weer lente is
  • 1966: Un peu de poivre, un peu de sel
  • 1967: Ik heb zorgen
  • 1968: Quand tu reviendras
  • 1969: Jennifer Jennings
  • 1970: Viens l'oublier
  • 1971: Goeiemorgen, morgen
  • 1972: À la folie ou pas du tout
  • 1973: Baby, Baby
  • 1974: Fleur de liberté
  • 1975: Gelukkig zijn
  • 1976: Judy et cie
  • 1977: A Million in One, Two, Three
  • 1978: L'amour ça fait chanter la vie
  • 1979: Hey na na
  • 1980: Euro-Vision
  • 1981: Samson
  • 1982: Si tu aimes ma musique
  • 1983: Rendez-vous
  • 1984: Avanti la vie
  • 1985: Laat me nu gaan
  • 1986: J’aime la vie
  • 1987: Soldiers of Love
  • 1988: Laissez briller le soleil
  • 1989: Door de wind
  • 1990: Macédomienne
  • 1991: Geef het op
  • 1992: Nous on veut des violons
  • 1993: Iemand als jij
  • 1995: La voix est libre
  • 1996: Liefde is een kaartspel
  • 1998: Dis oui
  • 1999: Like the Wind
  • 2000: Envie de vivre
  • 2002: Sister
  • 2003: Sanomi
  • 2004: 1 Life
  • 2005: Le grand soir
  • 2006: Je t'adore
  • 2007: Love Power
  • 2008: O Julissi
  • 2009: Copycat
  • 2010: Me and My Guitar
  • 2011: With Love Baby
  • 2012: Would You
  • 2013: Love Kills
  • 2014: Mother
  • 2015: Rhythm Inside
  • 2016: What’s the Pressure
  • 2017: City Lights
  • 2018: A Matter of Time
  • 2019: Wake Up
  • 2020: Release Me
  • 2021: The Wrong Place
  • 2022: Miss You
  • 2023: Because of You
  • 2024: Before the Party’s Over
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál