Barna Zsombor

Barna Zsombor
Született1991. január 16. (33 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
Iskolái
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Híres szerepeiIllés Péter
Barátok közt

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Barna Zsombor (Budapest, 1991. január 16. –) magyar színész, bábszínész.

Életpályája

1991-ben született Budapesten. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahonnan bekerült a Barátok közt című sorozatba. Itt három és fél évet szerepelt, majd 2012-ben távozott.[2] Közben a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskolában színész II. képesítést szerzett. 2012–2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt színész szakon, bábszínész szakirányon.[3] Egyetemi tanulmányai alatt Erasmus-ösztöndíjjal részt vett egy sienai mesterkurzuson és tanult Canterburyben is (University of Kent, School of Arts). 2017-től a Budapest Bábszínház társulatának tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Mellette vállal vendégszerepléseket is.[4]

Fontosabb színházi szerepei

  • Ionesco: A lecke (rendező: Balázs Zoltán)
  • Az Őrmester / Robin Adair, a hírnök / Durva Fickó – Sean O’Casey: Kukurikú ifiúr (rendező: Gothár Péter)
  • Captatás szünet nélkül (rendező: Szenteczki Zita)
  • E. T. A. Hoffmann: A homokember (rendező: Szász János)
  • Sárkány Lee (rendező: Lázár Helga),
  • Király Kis Miklós – Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány (rendező: Somogyi Tamás)
  • Ridzsin király – A Napistennő unokája (rendező: Gyevi-Bíró Eszter)
  • Kapizsgáló (Bohócok a Láthatáron)
  • Best of Beszélő levelek (rendező: Böhm György, Mozsár Műhely)
  • A Fox and Orchid Theatre-ben (Canterbury):
  • Little Wolfie (rendező: Invi Brenna) – fesztiválrészvétel az Edinburgh Fringe-en
  • A csillagszemű juhász – Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász (rendező: Markó Róbert)
  • Cléante – Molière: A képzelt beteg (rendező: Alföldi Róbert)
  • Marci bácsi, Bíró – Kodály Zoltán: Háry János (Szőnyi Kató rendezését színpadra állította: Meczner János)
  • Bagoly, Nyakorr, Suta – Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus vándorúton (rendező: Kovács Gyula)
  • Pufi, Lolo bácsi, Orrszarvúfiú – Gingalló (rendező: Ellinger Edina)

Film- és tévészerepei

  • Barátok közt (2009–2012) ...Illés Péter
  • Ketten Párizs ellen (2015) ...Radonyi Pali
  • X Company (2017)
  • Jupiter holdja (2017)
  • A tanár (2018) ...Levi
  • Ízig-vérig (2019) ...Srác a strandon
  • Idegenek (2019) ...Viktor
  • Háttérzene szorongáshoz (2021) ...Lucifer
  • Rozmaring kunyhó (2021) ...Vitéz László

Díjai, elismerései

  • Havas–B. Kiss-díj (2021)[5]

Jegyzetek

  1. 260217, https://port.hu/jump/person-260217, 2020. július 5.
  2. Ma távozik a képernyőről a Barátok közt sztárja (24.hu, 2012.11.09)
  3. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Barna Zsombor (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  4. “A BÁBSZÍNHÁZ NEM CSAK KISGYEREKEKNEK VALÓ” – INTERJÚ BARNA ZSOMBORRAL Archiválva 2017. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (szinhaz.hu, 2017.02.13)
  5. Kihirdette 2021/22-es évadát a Budapest Bábszínház (magyar nyelven). Deszkavízió. (Hozzáférés: 2021. június 28.)

Források

  • Barna Zsombor adatlapja a Budapest Bábszínház honlapján Archiválva 2020. szeptember 26-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk

  • Barna Zsombor Facebook oldala
  • Barna Zsombor hivatalos weboldala
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2017-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2017-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Baki Dániel · Blahó Gergely · Bodoky Márk · Dér Zsolt · Ember Márk · Figeczky Bence · Georgita Máté Dezső · Gyöngyösi Zoltán · Medveczky Balázs · Olasz Renátó · Osváth Judit · Papp Endre · Rujder Vivien · Waskovics Andrea
Osztályvezető tanár: Máté Gábor; Dömötör András
Színművész - bábszínész
Barna Zsombor · Csiby Gergely · Főglein Fruzsina · Horváth Alexandra · Horváth Márk · Kovács Domokos · Markó-Valentyik Anna · Nagy Petra · Pájer Alma Virág · Tóth Mátyás
Osztályvezető tanár: Tengely Gábor, Meczner János
Drámainstruktor - drámajátékos
Boros Bálint · Boros Tamás László · Fodor Fanni Laura · Kállai Ákos · Karaivanov Lilla · Lakatos Dóra · Nagy Emese · Sipos Rozita · Szalai Ádám Zsolt · Szegedi Tamás András · Szendrey Gitta · Szepes Anna · Széplaki Nóra Erika · Török Tímea · Zewde Eszter Viktória
Osztályvezető tanár: Golden Dániel; Gáspár Máté
Filmoperatőr művész
Balázs István Balázs · Deák Kristóf Márton · Dévényi Zoltán · Kiss András József · Kürti István · Nagy Marcell · Tóth Evelin Judit
Osztályvezető tanár: Máthé Tibor
Filmrendező művész MA
Csata Hanna · Csoma Sándor · Hartung Attila János · Kemény Lili · Kovács István · Szén János · Szentpéteri Áron · Visky Ábel
Színházrendező - Bábszínházi rendező
Lázár Helga · Markó Róbert · Simoncsics Zsófia · Szenteczki Zita · Szilágyi Bálint · Varsányi Péter
Osztályvezető tanár: Csizmadia Tibor; Csató Kata
Televíziós műsorkészítő
Balogh Eszter · Budai Dániel · Esterházy Miklós · Göttinger Magda · Hajdu Beáta · Hajdu Mariann · Halmos Ádám · Kádár Hanna · Michl Júlia · Osbáth Márk · Szabó Benjámin · Szekeres Szintia · Szilágyi Máté · Tóth Márk
Osztályvezető tanár: Zilahy Tamás, Kolosi Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap