Kolosi Péter

Kolosi Péter
SzületettKolosi Péter
1971. november 2. (52 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
SzüleiZimányi Zsófia
Foglalkozásaműsorvezető
rendező
egyetemi oktató
TisztségeRTL Magyarország vezérigazgató-helyettes, programigazgató
Iskolái

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Kolosi Péter (Budapest, 1971. november 2. –) magyar műsorvezető, rendező, egyetemi oktató.

Életpályája

Szülei Kolosi Tamás (1946-) Széchenyi-díjas magyar szociológus és Zimányi Zsófia. 1985-1989 között az Eötvös József Gimnázium diákja volt. 1990-1995 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója volt. 1993-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tv-rendező szakán tanult Horváth Ádám tanítványaként.[1] Egyetemi éveiben a Pentaton Ügynökségnél impresszárió volt (1989-1992). 1994-1997 között a Magyar Televízióban riporter, műsorvezető, szerkesztő volt. 1997 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadója. 1997-2001 között az RTL Klub Fókusz című műsorának főszerkesztője és műsorvezetője, 2001 óta az RTL Klub programigazgatója. 2015-től az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese. 2005-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA fokozatot szerzett.[1]

Műsorai

  • Objektív
  • Nap-kelte
  • Múzsa
  • Életmód 2000
  • Mákvirágok
  • Heló Világ!
  • Fókusz

Filmjei

  • Budapest belváros – Lipótváros (1997)
  • Hús vétkek (2009)

Művei

  • A kereskedelmi televíziózás Magyarországon (2006)

Díjai

Jegyzetek

  1. a b Archivált másolat. [2012. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 12.)

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

  • Médiapédia
  • Adatlapja az ELTE BTK Média (kommunikáció) szak honlapján[halott link]
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1997-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balázsovits Edit •  Bozsó Péter •  Cseke Katinka •  Csőre Gábor •  Dányi Krisztián •  Fesztbaum Béla •  Juhász Réka •  Karácsonyi Zoltán •  Lázár Balázs •  Liptai Claudia •  Majsai-Nyilas Tünde •  Németh Borbála •  Pindroch Csaba
Osztályvezető tanár: Marton László
Operett, musical színészek
Barát Attila •  Buch Tibor •  Dorogi Barbara •  Gieler Csaba •  Haffner Anikó •  Homonnay Zsolt •  Kárpáti Norbert •  Kertész Marcella •  Kiss Zoltán •  Koós Réka •  Ladinek Judit •  Lugosi Claudia •  Pintér Tibor •  Tunyogi Bernadett •  Ullmann Mónika
Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Léner Péter
Színházrendezők
Almási-Tóth András •  Keszég László •  Léner András •  Révész Ágota •  Tóth Miklós
Osztályvezető tanár: Babarczy László
Dramaturgok
Gecsényi Györgyi •  Harangozó Eszter •  Horváth Barbara Anna •  Keszthelyi Kinga •  Lengyel Anna •  Maruszki Balázs •  Perczel Enikő •  Szokolai Brigitta
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Televízió műsorvezető, rendezők
Batiz András •  Hegyes Katalin Ilona •  Holló Márta •  Jáksó László •  Keleti Andrea  • Kolosi Péter •  Marsi Anikó •  Máté Krisztina •  Mester Ágnes
Osztályvezető tanár: Horváth Ádám, Vitray Tamás
Színházelmélet-drámapedagógia
Balatoni Mónika •  Bocska Ágnes •  Csépe Krisztina •  Domonyi Rita •  Dósa Márta Margit •  Eck Júlia •  Jámbor József •  Karai Lívia •  Körömi Gábor •  Lévai Balázs •  Novák Géza •  Petrovics Eszter •  Puskás István  •  Püspöki Péter •  Sió László •  Szebényi Ágnes •  Szinyei Andrea •  Tolnai Ottó
Osztályvezető tanár: Lengyel György
Évfolyamok · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművészek
Színházrendezők
- fizikai színházi koreográfus-rendező szakirány
Czakó Máté · Gyöngy Zsuzsa · Hegymegi Máté · Horkay Barnabás · Kiss Anikó · Nagy Norbert · Pallag Márton · Simányi Zsuzsanna · Soós Attila · Táborosi Margaréta · Varga Krisztina · Widder Kristóf · Zsíros Linda
Osztályvezető tanár: Horváth Csaba, Lukáts Andor
Mozgókép - vágó szakirány
Bacskai Brigitta · Bodoky Eszter Dorottya · Duszka Péter Gábor · Gerson Sára · Mezei Áron · Szabó Tamás · Szalai Dániel · Tálas Zsófia
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Mozgókép - hangmester szakirány
Bodnár Dávid · Bohács Tamás · Érsek Lajos · Horváth Andor · Lente Viktor · Mukli Bence · Péterffy Máté · Tóth Benedek · Zolnai Eliza
Osztályvezető tanár: Balázs Gábor
Mozgókép - film- és televíziórendező szakirány
Badits Ákos · Fila Zsófia · Hartung Attila János · Kemény Lili · Kovács István · Szabó Mátyás · Visky Ábel
Osztályvezető tanár: Janisch Attila, Szász János
Gyártásszervezők
Albert Zoltán · Dósa Bernadett · Éder Mariann · Molnár Dániel · Reich Ida · Vogel Eszter
Osztályvezető tanár: Hutlassa Tamás
Kameraman
Balázs István Balázs · Deák Kristóf · Dévényi Zoltán · Kiss András · Kürti István · Nagy Marcell · Tóth Evelin Judit
Osztályvezető tanár: Máthé Tibor
Televíziós műsorkészítők
Bakony Alexa · Balla Dorottya · Bertók Andrea · Damokos Attila · Érdi Zsófia · Farkas Zsófia · Fogarasi Dóra Eszter · Görbicz Győző Salamon · Haris Péter · Kovács Eszter · Pálfi Benjámin · Schuster Katinka · Szórád Máté · Tóth Ildikó
Osztályvezető tanár: Kolosi Péter, Zilahy Tamás
Látványtervező művészek
Galántai Zita · Illés Attila · Miklós Dániel · Nagy Szilvia · Pázmány Virág Ágnes · Szabó Katalin · Tasnádi Zsófia
Osztályvezető tanár: M. Tóth Géza
Dokumentumfilm-rendező művészek
Dömötör Tamás · Gaszner Veronika · Haragonics Sára · Meggyes Krisztina · Molvay Norbert · Szakonyi Noémi · Vincze Máté
Osztályvezető tanár: Almási Tamás, Kékesi Attila
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2017-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2017-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Baki Dániel · Blahó Gergely · Bodoky Márk · Dér Zsolt · Ember Márk · Figeczky Bence · Georgita Máté Dezső · Gyöngyösi Zoltán · Medveczky Balázs · Olasz Renátó · Osváth Judit · Papp Endre · Rujder Vivien · Waskovics Andrea
Osztályvezető tanár: Máté Gábor; Dömötör András
Színművész - bábszínész
Barna Zsombor · Csiby Gergely · Főglein Fruzsina · Horváth Alexandra · Horváth Márk · Kovács Domokos · Markó-Valentyik Anna · Nagy Petra · Pájer Alma Virág · Tóth Mátyás
Osztályvezető tanár: Tengely Gábor, Meczner János
Drámainstruktor - drámajátékos
Boros Bálint · Boros Tamás László · Fodor Fanni Laura · Kállai Ákos · Karaivanov Lilla · Lakatos Dóra · Nagy Emese · Sipos Rozita · Szalai Ádám Zsolt · Szegedi Tamás András · Szendrey Gitta · Szepes Anna · Széplaki Nóra Erika · Török Tímea · Zewde Eszter Viktória
Osztályvezető tanár: Golden Dániel; Gáspár Máté
Filmoperatőr művész
Balázs István Balázs · Deák Kristóf Márton · Dévényi Zoltán · Kiss András József · Kürti István · Nagy Marcell · Tóth Evelin Judit
Osztályvezető tanár: Máthé Tibor
Filmrendező művész MA
Csata Hanna · Csoma Sándor · Hartung Attila János · Kemény Lili · Kovács István · Szén János · Szentpéteri Áron · Visky Ábel
Színházrendező - Bábszínházi rendező
Lázár Helga · Markó Róbert · Simoncsics Zsófia · Szenteczki Zita · Szilágyi Bálint · Varsányi Péter
Osztályvezető tanár: Csizmadia Tibor; Csató Kata
Televíziós műsorkészítő
Balogh Eszter · Budai Dániel · Esterházy Miklós · Göttinger Magda · Hajdu Beáta · Hajdu Mariann · Halmos Ádám · Kádár Hanna · Michl Júlia · Osbáth Márk · Szabó Benjámin · Szekeres Szintia · Szilágyi Máté · Tóth Márk
Osztályvezető tanár: Zilahy Tamás, Kolosi Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2020-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2020-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Ábel Stella · Antóci Dorottya · Darvasi Áron · Dino Benjamin · Ertl Zsombor · Horváth Csenge · Kovács Máté · Lukács Dániel · Márfi Márk · Márkus Luca · Reider Péter · Rudolf Szonja
Osztályvezető: Hegedűs D. Géza, Forgács Péter, Marton László
Színházrendező – fizikai színházi koreográfus-rendező szakirány
Barna Lilla · Gaál Dániel · Gyulai-Zékány István · Herman Flóra · Hojsza Henrietta · Kotormán Ábel · Molnár G. Nóra · Nagy Henrik Richárd · Nagy Péter István · Ténai Petra · Vadász Krisztina
Osztályvezető: Horváth Csaba
Filmdramaturg (osztatlan)
Danszki Fruzsina Klára · Dobány Péter · Galambos Eszter Bojána · Kádár Laura Daniella · Kocsányi András János · Kungl Zsigmond · Richolm Orsolya · Soós András
Osztályvezető: Németh Gábor, Forgách András
Mozgókép – dramaturgia
Csala Norbert Krisztián · Előd Máté · Gelléri Pál Gáspár · Kemény Zsófia · Schór Ádám · Tóth Gergely
Osztályvezető: Esztergályos Krisztina, Divinyi Réka
Mozgókép – Gyártásszervező
Berger Adél Sára · Bittmann György · Dénes Viktória · Sági Bence · Sulyok Hanna Ira · Veres Márton
Osztályvezető: Kemény Ildikó, Hutlassa Tamás
Mozgókép – film- és televíziórendező szakirány
Andella Mirtill · Botos Dániel · Konrád Franciska Zsuzsanna · Novák Péter Sámuel · Orzói Christopher · Tóth Lili Laura
Osztályvezető: Gigor Attila, Enyedi Ildikó
Mozgókép – Kameraman
Csíkszentmihályi Ajnácska · Hámory Csaba · Hudák Dániel · Polgár Csaba · Tajti Krisztián · Vaszari Júlia
Osztályvezető: Máthé Tibor, Babos Tamás
Mozgókép – vágó szakirány
Balogh Máté · Érdi Zsófia · Láng Alexandra · McBrayer Benjamin Robert · Molnár Dorottya Hanga · Nagy Ilka Janka
Osztályvezető: Szalai Károly, Lemhényi Réka
Mozgókép – hangmester szakirány
Bobák Bence · Kerekes Gábor · Kovács-Vajda Bence · Nagy Botond · Somoskövi Bence · Tárkányi Áron
Osztályvezető: Balázs Gábor, Zányi Tamás
Drámainstruktor – színjátékos szakirány
Babócsai Réka · Gömöri András Máté · Lapis Erika · Némedi Árpád · Simon Panna · Szatmári Attila · Szilvási Judit · Szlúka Brigitta · Szőts Orsolya · Timkó János · Vincze Márton · Xantus Barbara
Osztályvezető: Kiss Csaba
Televíziós műsorkészítő
Bánszegi Rebeka · Bernáth Barbara · Budavári Balázs · Gelencsér Gábor Pál · Gilányi Fanni · Havadi-Nagy Zsálya · Karsai Kata · Kuczogi Jakab · Lakatos János · Nagy Szilárd · Trencsényi Ádám
Osztályvezető: Zilahy Tamás, Kolosi Péter
Drámainstruktor - drámajátékos szakirány
Borsos Luca · Botka Dóra · Csikász Ágnes · Debreceni Luca · Dobos Eszter · Haragonics Zalán Áron · Hirmann Blanka · Hollósy Réka · Lévai Barbara · Magasi Dalma · Nagy Zsombor · Nyáry Pál · Rábavölgyi Tamás · Tölgyfa Gergely · Trömböczki Napsugár Villő · Villant Bálint Máté
Osztályvezető: Golden Dániel, Gáspár Máté
Látványtervező művész
Csúcs Angéla · Dávid Attila · Devich Botond · Giliga Ilka · Juhász Judit · Kakas Réka · Kratochwill Ferenc · Szekér Viktória Réka
Osztályvezető: M. Tóth Géza, Rajk László
Dokumentumfilm-rendező művész
Bicsák Boglárka · Bognár Flóra Ágnes · Debre Zsuzsanna Nóra · Hatházi Fanni · Mazzag Izabella · Takács Máté · Tóth Fruzsina Katica · Zalai Szilveszter
Osztályvezető: Kékesi Attila, Almási Tamás
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021 · 2022
Nemzetközi katalógusok