Brassói íróper

Az 1959-es brassói íróper erdélyi szász írók ellen irányuló koncepciós per volt a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett Romániában. A vád “a társadalmi rend megdöntésére irányuló agitáció” volt, az ügyet a brassói katonai bíróság tárgyalta. Az egy évi vizsgálati fogság alatt a vádlottak nem találkozhattak a védőügyvédjükkel. A tárgyalást ugyan "nyilvánosnak" nevezték, de a tárgyalóterembe csak a kijelölt párttagok, újságírók, és a Securitate munkatársai mehettek be.

Korábban már voltak hasonló perek, amelyek az erdélyi szászokat sújtották: 1958-ban Dr. Konrad Möckel, a brassói Fekete templom lelkésze ellen, Nagydisznódon kiskorúakat, a Prejber-perben brassói és szebeni fiatalokat állítottak a bíróság elé.

A vádlottak közül Andreas Birknert 25 évi, Hans Bergelt 15 évi, Wolf von Aichelburgot 25 évi, Harald Siegmundot 10 évi, Georg Scherget 20 évi kényszermunkára ítélték. A mellékbüntetés minden esetben teljes vagyonelkobzás és az állampolgári jogok elvesztése volt.

Az írók már 1962–1964 között, amnesztiával kiszabadultak, de rehabilitációjukra csak 1968-ban került sor.

A per anyaga 1993-ban megjelent német nyelven Peter Motzan és Stefan Siennerth szerkesztésében Worte als Gefahr und Gefährdung címmel. A vád egyik tanúja, Eginald Schlattner, akit utóbb szintén elítéltek a feljelentés elmulasztásáért, Die rote Handschuhe címmel tette közzé önéletrajzi regényét. Eginald Schlattner másik önéletrajzi regénye Fejvesztett kakas (Der geköpfte Hahn) címen magyarul is megjelent.

Források

  • Balogh F. András: Eginald Schlattner kakasai. Korunk, XVIII. évf. 9. sz. (2007. szeptember)
  • Hans Bergel – Hajdú Farkas-Zoltán: „Senki cédája nem vagyok, s művészetem ugyanvalóst nem az...”. Korunk, (1997. szeptember) arch Hozzáférés: 2020. július 23.
  • Hajdú Farkas-Zoltán: Szászok – egy árulás. Kolozsvár: Koinónia. 2004. ISBN 973 8022 90 8  
  • Komáromi Sándor: Regény-eposz a szász Erdélyről - Hans Bergel: ’És újra itt vannak a farkasok’. Kisebbségkutatás, 3. sz. (2007) arch Hozzáférés: 2011. október 25.

További információk

  • Sven Pauling: Wir werden sie einkerkern weil es sie gibt. Studie, Zeitzeugenberichte und Securitate-Akten zum Kronstädter Schriftstellerprozess 1959. Berlin 2012, ISBN 978-3-86596-419-9.
  • Peter Motzan, Stefan Sienerth (Hrsg.): Worte als Gefahr und Gefährdung. Schriftsteller vor Gericht. München 1993, ISBN 3-88356-075-8.
  • Georg Herbstritt: Der Kronstädter Schriftstellerprozess 1959 in den Akten der DDR-Staatssicherheit, in: Halbjahresschrift für südosteuropäische Geschichte, Literatur und Politik, 23.Jg., Heft 1-2, 2011, S. 204-208
  • Michaela Nowotnick: „95 Jahre Haft“. Kronstädter Schriftstellerprozess 1959: Darstellungsformen und Deutungsmuster der Aufarbeitung, in: Halbjahresschrift für südosteuropäische Geschichte, Literatur und Politik, 24. Jg., Heft 1-2, 2012, S. 173-181
  • William Totok: Empathie für alle Opfer. Eginald Schlattner, ein Leben in Zeiten diktatorischer Herrschaft, in: Halbjahresschrift für südosteuropäische Geschichte, Literatur und Politik, 24. Jg., Heft 1-2, 2012, S. 181-198

Kapcsolódó szócikkek

  • Erdély Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap