Clean Bandit-diszkográfia

Clean Bandit-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
2
Középlemezek
2
Kislemezek
14
Remixek
8
Videóklipek
16


Ez a diszkográfia az angol Clean Bandit zenekar megjelent kiadványait tartalmazza, mely áll 2 kiadott stúdióalbumból, 2 db EP-ből, 14 kislemezből, melyen több közreműködő művész is hallható, valamint 16 videóklipet, és 8 remixet.

2012 decemberében megjelent a csapat első debütáló kislemeze, az A + E című mely felkerült az Egyesült Királyság kislemezlistájára is. A dal debütáló albumukon hallható. 2014 májusában megjelent a Mozart's House, mely szintén slágerlistás helyezést ért el, és a csapat egyik legjobb dala volt. A Dust Clears az album 3. kimásolt kislemeze, mely 43. helyezést ért el a kislemezlistán. Az album 4. kislemeze a Rather Be Jess Glynnel közösen szintén slágerlistás helyezést ért el.

2016-ban Sean Paul és Anne-Marie közreműködésével megjelent a Rockabye című kislemez, mely az Egyesült Királyságban hatalmas siker volt. A 2016-os karácsonyi értékesítések alapján a 2. legjobban fogyó kislemez volt. A második stúdióalbum 2018. november 30-án jelenik meg.

Stúdióalbumok

Cím Album megjelenés Slágerlistás helyezés Díjak, jelölések
UK
[1]
AUT
[2]
BEL (FL)
[3]
FRA
[4]
GER
[5]
IRE
[6]
NL
[7]
NZ
[8]
SWI
[9]
US
[10]
New Eyes
  • Megjelent: 2014. május 30.
  • Label: Atlantic
  • Formátum: CD, LP, Digitális letöltés
3 67 39 52 31 9 22 30 8 180
What Is Love?[12]
  • Megjelenés: 2018. november 30.
  • Label: Atlantic
  • Formátum: CD, LP, Digitális letöltés
?

EP-k

Cím Megjelenés
A+E[13]
  • Megjelenés: 2012. december 7.
  • Label: Black Butter
  • Formátum: Digitális letöltés
Mozart's House[14]
  • Megjelent: 2013. március 29.
  • Label: Warner Music
  • Formátum: Digitális letöltés

Kislemezek

Mint vezető művész

Cím Év Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Album
UK
[1]
AUS
[15]
BEL
(FL)
[3]
FRA
[4]
GER
[5]
IRE
[6]
ITA
[16]
NZ
[8]
SWI
[9]
US
[17]
"A+E"
(featuring Kandaka Moore and Nikki Cislyn)
2012 100 New Eyes
"Mozart's House"
(featuring Love Ssega)
2013 17
"Dust Clears"
(featuring Noonie Bao)
43
"Rather Be"
(featuring Jess Glynne)
2014 1 2 2 2 1 1 2 2 2 10
"Extraordinary"
(featuring Sharna Bass)
5 21 17
"Come Over"
(featuring Stylo G)
45 76
"Real Love"
(with Jess Glynne)
2 13 131 2 26 59 35 37 New Eyes and
I Cry When I Laugh
"Stronger"[29] 2015 4 56 New Eyes
"Tears"
(featuring Louisa Johnson)
2016 5 95 21 What Is Love?
"Rockabye"
(featuring Sean Paul and Anne-Marie)
1 1 2 4 1 1 1 1 1 9
  • BPI: 2× Platinua[11]
  • ARIA: 5× Platina[31]
  • BEA: 2× Platina[32]
  • BVMI: 3× Arany[20]
  • FIMI: 7× Platina[33]
  • IFPI SWI: 2× Platina[22]
  • RIAA: 2× Platina[24]
  • RMNZ: Platinum[34]
  • SNEP: Gyémánt[25]
"Symphony"
(featuring Zara Larsson)
2017 1 4 4 11 9 2 8 12 6
"Disconnect"
(with Marina and the Diamonds)
Nem album dal
"I Miss You"
(featuring Julia Michaels)
4 20 5 112 49 3 75 17 43 92 What Is Love?
"Solo"
(featuring Demi Lovato)
2018 1 7 3 4 1 1
[41]
16
[42]
21
[43]
2 58
"—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Közreműködő előadóként

Cím Év Legjobb slágerlistás helyezés Album
BEL
(FL)
Tip
[3]
"Intentions"
(Gorgon City featuring Clean Bandit)
2013 88 Nem album dal

Remixek

Dal Év Előadó
"A&E" (Clean Bandit VIP Remix)[47] 2012 Clean Bandit
"Waiting All Night" (Clean Bandit Remix)[48] 2013 Rudimental
(featuring Ella Eyre)
"Wanderlust" (Clean Bandit Remix)[49] 2014 The Weeknd
"Come Over" (Clean Bandit VIP Remix)[50] Clean Bandit
"Love Again" (Clean Bandit Remix)[51] 2015 Rae Morris
"To Ü" (Clean Bandit Remix)[52] Jack Ü
(featuring AlunaGeorge)
"Say It" (Clean Bandit Remix)[53] 2016 Flume
(featuring Tove Lo)
"Stargazer" (Clean Bandit Remix)[54] 2018 End of The World
"Alone" (Clean Bandit Remix)[55] Halsey
(featuring Big Sean and Stefflon Don)
"Drink About" (Clean Bandit Remix)[56] Seeb
(featuring Dagny)

Videóklipek

Title Year Director(s)
"Mozart's House"[57]
(featuring Love Ssega)
2010 Jack Patterson
"Christmas Special"[58]
"Telephone Banking"[59]
(featuring Love Ssega)
2011
  • Jack Patterson
  • Grace Chatto
"UK Shanty"[60]
(featuring Eliza Shaddad)
2012 Jack Patterson
"A&E"[61]
(featuring Kandaka Moore and Nikki Cislyn)
"Nightingale"[62]
(featuring Nikki Cislyn)
"Dust Clears"[63]
(featuring Noonie Bao)
2013
"Rather Be"[64]
(featuring Jess Glynne)
"Extraordinary"[65]
(featuring Sharna Bass)
2014 Clean Bandit
"Come Over"[66]
(featuring Stylo G)
"Real Love"[67]
(with Jess Glynne)
Jack Patterson
"Stronger"[68] 2015
"Tears"[69]
(featuring Louisa Johnson)
2016
"Rockabye"[70]
(featuring Sean Paul and Anne-Marie)
  • Jack Patterson
  • Grace Chatto
"Symphony"[71]
(featuring Zara Larsson)
2017
"I Miss You"[72]
(featuring Julia Michaels)

Szerzőként, dalíróként

Cím Év Előadó(k) Album Közreműködő (k) Mint Dalíró (k) Producer (ek)
"Hold My Hand" 2015 Jess Glynne I Cry When I Laugh Jack Patterson Producer, dalíró Jessica Glynne, Janee Bennett, Ina Wroldsen Starsmith
"Mad Love" 2018 David Guetta and Sean Paul featuring Becky G Mad Love the Prequel Producer, dalíró Sean Paul Henriques, Pierre Guetta, Emily Schwartz, Shakira Ripoll, Rosina Russell, Giorgio Tuinfort, Ina Wroldsen, Raoul Chen Giorgio Tuinfort, David Guetta, Jason Henriques, Banx & Ranx, 1st Klase

Források

  1. a b Peak chart positions for albums and singles in the United Kingdom:
    • All except "A+E": Clean Bandit. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2018. május 10.)
    • "A+E": Zywietz, Tobias: Chart Log UK – 2012. Zobbel. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  2. Discographie Clean Bandit (german nyelven). austriancharts.at . (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  3. a b c Discografie Clean Bandit (dutch nyelven). Ultratop. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  4. a b Discographie Clean Bandit (french nyelven). lescharts.com . (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  5. a b Discographie Clean Bandit (german nyelven). charts.de. Media Control. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  6. a b Discography Clean Bandit. irish-charts.com . (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  7. Discografie Clean Bandit (dutch nyelven). dutchcharts.nl . (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  8. a b Discography Clean Bandit. charts.org.nz . [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  9. a b Clean Bandit (select "Charts" tab). swisscharts.com . (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  10. Clean Bandit Chart History: Billboard 200. Billboard. (Hozzáférés: 2018. május 10.)
  11. a b c d e f g h i j Certified Awards Search (To access, enter the search parameter "Clean Bandit" and select "Search by Keyword"). Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. [2017. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 8.)
  12. What Is Love? de Clean Bandit no iTunes (brazíliai portugál nyelven). (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)
  13. A+E - Ep by Clean Bandit on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  14. Mozart's House - EP by Clean Bandit on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  15. Discography Clean Bandit. australian-charts.com
  16. http://italiancharts.com/showitem.asp?interpret=Clean+Bandit+%26+Jess+Glynne&titel=Real+Love&cat=s
    • "Real Love": http://www.italiancharts.com/forum.asp?todo=viewthread&id=44567
  17. Clean Bandit – Chart history: The Hot 100. Billboard. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
  18. ARIA Charts - Accreditations - 2018 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2018. szeptember 11.)
  19. Ultratop − Goud en Platina – 2014. Ultratop. Hung Medien, 2014. május 2. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
  20. a b c d Gold-/Platin-Datenbank (Clean Bandit) (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  21. FIMI – Certificazioni – FIMI. fimi.it. (Hozzáférés: 2017. március 12.)
  22. a b c Awards – Search for: Clean Bandit. swisscharts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  23. NZ Top 40 Singles Chart. Recorded Music NZ, 2014. május 26. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
  24. a b c d American single certifications – Clean Bandit. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2017. május 19.) Ha szükséges, kattints ide Advanced, kattints ide Format, válaszd ki Single, kattints ide SEARCH. {{||}}
  25. a b c d e Les Certifications – SNEP. snepmusique.com, 2013. november 1. [2018. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 12.)
  26. FIMI – Certificazioni – FIMI. fimi.it. (Hozzáférés: 2017. március 12.)
  27. ARIA Charts – Accreditations – 2015 Singles. Australian Recording Industry Association. [2020. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 7.)
  28. FIMI – Certificazioni – FIMI. fimi.it. (Hozzáférés: 2017. március 12.)
  29. Stronger by Clean Bandit. iTunes. (Hozzáférés: 2015. március 5.)
  30. a b FIMI – Certificazioni – FIMI. fimi.it. (Hozzáférés: 2018. április 5.)
  31. ARIA Charts - Accreditations - 2018 Singles. ARIA, 2018. augusztus 31. (Hozzáférés: 2018. szeptember 11.)
  32. Ultratop − Goud en Platina – 2017. Ultratop. Hung Medien, 2017. június 9. (Hozzáférés: 2017. június 5.)
  33. a b FIMI – Certificazioni – FIMI. fimi.it. (Hozzáférés: 2018. február 19.)
  34. New Zealand single certifications – Clean Bandit feat. Sean Paul & Anne-Marie. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2017. február 3.)
  35. ARIA Charts - Accreditations - 2018 Singles. ARIA, 2018. augusztus 31. (Hozzáférés: 2018. szeptember 11.)
  36. Ultratop − Goud en Platina – 2017. Ultratop. Hung Medien, 2017. augusztus 18. (Hozzáférés: 2017. augusztus 25.)
  37. New Zealand single certifications – Clean Bandit feat. Zara Larsson – Symphony. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2017. július 21.)
  38. ARIA Chart Watch #471. auspOp, 2018. május 5. [2018. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 5.)
  39. Ultratop − Goud en Platina – 2018. Ultratop. Hung Medien. (Hozzáférés: 2018. március 16.)
  40. New Zealand single certifications – Clean Bandit feat. Julia Michaels – I Miss You. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2018. január 26.)
  41. IRMA – Irish Charts. Irish Recorded Music Association. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
  42. Top Singoli – Classifica settimanale WK 35 (italian nyelven). Federazione Industria Musicale Italiana. (Hozzáférés: 2018. szeptember 1.)
  43. NZ Top 40 Singles Chart. Recorded Music NZ, 2018. július 23. (Hozzáférés: 2018. július 20.)
  44. ARIA Australian Top 50 Singles. Australian Recording Industry Association, 2018. augusztus 27. (Hozzáférés: 2018. augusztus 25.)
  45. Ultratop − Goud en Platina – 2018. Ultratop. Hung Medien. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  46. New Zealand single certifications – Clean Bandit feat. Demi Lovato – Solo. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2018. augusztus 10.)
  47. Clean Bandit - A&E (Clean Bandit Remix). Youtube . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  48. Waiting All Night - EP by Rudimental on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  49. Wanderlust - Single by The Weeknd on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  50. Come Over (feat. Stylo G and Cecile) [Clean Bandit VIP Remix by Clean Bandit on Soundcloud]. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  51. Love Again (Remixes) - EP by Rae Morris on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  52. Grebey, James: Clean Bandit Give Skrillex and Diplo’s ‘To Ü’ a Sublime, Echoing Remix. Spin , 2015. október 23. [2018. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  53. Reaper, Toby: Flume’s ‘Say It’ receives official remix from Clean Bandit. Dancing Astronaut , 2016. október 19. [2016. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  54. Murray, Robin: Clean Bandit Have Remixed End Of The World And It Is Wild. Clash , 2018. április 6. [2018. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.)
  55. Alone (feat. Big Sean & Stefflon Don) [Remixes - Single by Halsey on Apple Music]. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.)
  56. Drink About (Clean Bandit Remix) - Single by Seeb, Dagny & Clean Bandit on Apple Music. iTunes Store . (Hozzáférés: 2018. augusztus 12.)
  57. Clean Bandit - Mozart's House ft. Love Ssega [Official Video]. Youtube . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  58. Clean Bandit - Christmas Special. Youtube . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  59. Cragg, Michael: New music: Clean Bandit – Telephone Banking. The Guardian , 2011. augusztus 26. [2014. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  60. Clean Bandit - UK Shanty ft. Eliza Shaddad (Channel 4's Random Acts). Youtube . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  61. Murray, Robin: Clean Bandit - A&E. Clash Magazine , 2012. november 28. [2018. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  62. Clean Bandit - Nightingale ft. Nikki Cislyn [Official Video]. Youtube . (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  63. Watch: Clean Bandit Air 'Dust Clears’ Video. DIY , 2013. június 20. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  64. Clean Bandit Feat. Jess Glynne - 'Rather Be' (Official Video). Capital FM , 2014. január 20. [2015. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  65. Moss, Liz: Clean Bandit unveil video for new single, Extraordinary FT Sharna Bass. Official Charts , 2014. április 2. [2014. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  66. Moss, Liz: Watch Clean Bandit’s video for new single Come Over FT Stylo G. Official Charts , 2014. július 22. [2017. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  67. Berry, Jonah: Smile Big to Clean Bandit & Jess Glynne’s Music Video for “Real Love”. Nest HQ . [2015. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  68. Gracie, Bianca: Clean Bandit’s “Stronger” Video Will Get You Into The Groove: Watch. Idolator , 2015. március 12. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  69. Clean Bandit Debut ‘Tears’ Video Featuring Flamethrowers and Hedwig From Harry Potter. MTV , 2016. július 7. [2017. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  70. Miller, Jordan: Newly Reformed Clean Bandit Release “Rockabye” Video Featuring Sean Paul And Anne-Marie. Breathe Heavy , 2016. október 21. [2017. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  71. Duffy, Nick: Clean Bandit, Zara Larsson unveil beautiful music video featuring same-sex couple. PinkNews , 2017. március 17. [2018. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  72. Stubblebine, Allison: Clean Bandit Taps Julia Michaels for Fun New Track and Video 'I Miss You': Premiere. Billboard , 2017. október 27. [2018. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)