Csonka Pál

Csonka Pál
Született	Csonka Pál 1896. július 8.[1] Budapest[2]
Elhunyt	1987. november 26. (91 évesen)[1] Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Warga Margit
Gyermekei	Csonka Pál, Csonka Margit, Csonka Lívia
Szülei	Csonka János, Winkler Johanna
Foglalkozása	építészmérnök, egyetemi tanár
Iskolái	Budapesti Lónyai utcai gimnázium József Nádor Műszaki Egyetem (1914-1920)
Kitüntetései	Horváth Ignác-pályadíj A műszaki tudomány doktora (1952) Kossuth-díj (1954) Állami Díj (1983) Czigler- és Honán-pályadíj
Sírhelye	Farkasréti temető (1-1-583/584)[3][4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Csonka Pál témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Csonka Pál. Magyar Életrajzi Lexikon
	Nem található szabad kép.(?)
	Csonka Pál

Csonka Pál (Budapest, 1896. július 8. – Budapest, 1987. november 26.) építészmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudomány doktora (1952), Kossuth-díjas (1954), állami díjas (1983). Édesapja, Csonka János a karburátor feltalálója volt.

Életpályája

A Budapesti Lónyai utcai gimnáziumban érettségizett, majd 1914-től – kétévi katonai szolgálattal megszakítva – 1920-ig a József Nádor Műszaki Egyetem építészeti karának volt hallgatója, itt szerezte meg 1920-ban építészmérnöki oklevelét. Másodéves hallgató korában elnyerte a Horváth Ignác-pályadíjat.

Kezdő mérnökként több városrendezési pályázaton részt vett: 1921-ben a Margit-sziget, 1922-ben Székesfehérvár, 1923-ban pedig a Szombathely rendezésére kiírt pályázaton nyert második díjat. Pályája kezdetén építésvezetőként dolgozott. 1927-től fizetés nélküli gyakornok a műegyetem alkalmazott szilárdságtani laboratóriumában. 1928-ban építőmesteri szakvizsgát is tett. 1928–1936 között az egyetem építészeti osztályán a matematika meghívott előadója. 1930–1936 között az alkalmazott szilárdságtani tanszék adjunktusaként tanított. 1931–1936 között helyettes tanárként vezette a tanszéket. 1933-ban magántanári képesítést nyert. 1936-ban a tanszék nyilvános rendkívüli tanárává, 1939-ben nyilvános rendes tanárává nevezték ki.

1945–1957 között tanszékvezető egyetemi tanár volt. 1957-ben a kommunista vezetés nyomására le kellett mondania egyetemi katedrájáról. 1957–1969 között nyugdíjba vonulásáig az MTA szilárdságtani kutatócsoportjának vezetője, 1969-től tudományos tanácsadója volt. Az Acta Technica és a Műszaki Tudomány-technika szerkesztője volt. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta, de ehhez a párt nem járult hozzá. A rendszerváltozás idején, halála után három évvel viszont – 1967-es hatállyal – elismerték akadémiai tagságát.

Munkássága

A műszaki mechanikai létesítmények elmélete és vizsgálata, a szilárdságtan és építésmechanika, a rugalmasság- és képlékenységtan terén elért eredményeiért a műszaki tudományok doktora címet kapta meg, a képlékeny kihajlásra és a rugalmas körhengerhéjra vonatkozó kimagasló eredményeiért Kossuth-díjjal, a műszaki mechanika, a szilárdságtan és az építéstechnika tudományterületén elért eredményeiért pedig Állami Díjjal tüntették ki. Héjszerkezetek című monográfiája (Budapest, 1981) a hazai tartószerkezeti szakirodalom kiemelkedő alkotása.

Tervei szerint épült a taksonyi templom ellipszis alakú héjszerkezettel készült kupolája. A Magyar Mérnök- és Építészegylet a Czigler- és Honán-pályadíjakkal tüntette ki. Számos hazai és külföldi tudós testületnek, így a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Unió (IUTAM) Magyar Nemzeti Bizottságának, a Nemzetközi Héjszerkezeti Egyesületnek (IASS) tagja volt, a Lengyel Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Társaságnak pedig külső tagja volt.

Díjai, elismerései

• Horváth Ignác-pályadíj
• A műszaki tudomány doktora (1952)
• Kossuth-díj (1954)
• Állami Díj (1983) – A műszaki technika, a szilárdságtan és építésmechanika tudományterületén elért kimagasló eredményeiért.
• Czigler- és Honán-pályadíj

Művei

• Rugalmasságtan (Budapest, 1930)
• Bevezetés a héjboltozatok elméletébe (Budapest, 1931)
• Statika (1-2. Budapest, 1951-1952)
• Statikai példatár (1-2. Budapest, 1951-1954)
• Membránhéjak (Budapest, 1965; Berlin, 1966; Varsó, 1969)
• Héjszerkezetek (Budapest, 1981)

Jegyzetek

Források

• Csonka Pál a Névpont.hu-n
• Horváth Zsolt: Az 1956-os forradalom és a restauráció a Műegyetemen (2014)
• Kubinszky M. (Szerk). Modern építészeti lexikon (62. old.) – Bp. 1978. Műszaki Kiadó – ISBN 963 10 1780 X.
• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.Online elérés:[1]
• Magyar tudós-mérnök életrajzi lexikon. (Nagy F. főszerk, Bérczi Sz. és Mtrsai, szerk.) (1986): Magyarok a Természettudomány és technika történetében. Országos Műszaki Könyvtár. Magyar tudós és mérnök életrajzi lexikon. (ISBN 963-592-547-6), újabb kiadása 1997-ben ISBN 963-85433-5-3)

További információk

• Osskó Judit: Unokáink is látni fogják. Tíz építészportré, 1977–1995. Szendrői Jenő, Vargha László, Dercsényi Dezső, Pierre Vago, Farkasdy Zoltán, Goldfinger Ernő, Csonka Pál, Rados Jenő, Gerő László, Jánossy György; jegyz., életrajzok Vukov Konstantin, interjúbev. Borvendég Béla et al.; Terc, Bp., 2007 + DVD