Dahák

Az ókori történetírók által daháknak, parthusoknak, szakáknak és szkítáknak is nevezett avarok a közép-ázsiai szkíták, azaz a szakák csoportjába tartoztak. Írott források első ízben az i. e. 7. században említik őket. Az asszír ékiratos táblákon szereplő Partukka (a perzsák nyelvén Parthava) tartomány bizonyára lakóhelyükre hivatkozik.^[1]^[2]

Parthava (Apauarktikéné: Απαυαρκτικηνη, Artikéné: Αρτικηνη, Parauktikéné: Παραυκτικηνη, Parthüéné: Παρθυηνη; Apavortene, Zapaortene) egykor kicsiny tartomány, keskeny sáv volt a Kopet-dag északi előterében. Központja a mai Dargaz (régebbi neve Apauartktiké: Απαυαρτκτικη; Abivard, Dara, Pavart; stb.) település környékén lehetett.^[3] A mai Dahisztán (Dihisztán stb.) nevű területet e vidéktől nyugatra, a Kaszpi-tengerhez közelebb találjuk.

Caius Plinius Secundus, Quintus Curtius Rufus és Titus Livius is hírt adott a dahákról. Curtius Rufus szerint III. Alexandrosz, makedón király indiai hadjáratában mint lovasok szerepeltek. Publius Cornelius Tacitus szerint lakóhelyüket a Sindes (Hari Rud, Tejen) folyó választotta el Areia (Haraiva) – nagyjából a mai Herát – tartománytól.

Az avarok szálláshelye az i. sz. 3. századig az Amu-darja és a Kopet-dag között volt, pontosabban a nevezett hegység északi előterében, Parthava tartomány területén. A 3. századtól a 6. század közepéig Baktria vidékén laktak. Az 554. év táján nagyobb részük elhagyta közép-ázsiai hazáját, és a Keleti-Kaukázus vidékére vándorolt (555.), majd az 567–568. évben a Kárpát-medencében telepedett le.

Az avarokat a tudomány képviselői, a perzsák által rájuk aggatott név alapján, indoirániaknak is tartják. A daha nevet a hotani szakák nyelvének ember, férfi stb. szavával is azonosítják.^[4]

A daha név

A daha iráni gyökerű, több értelmű kifejezés. Jelentése lehet például ember, férfi vagy ellenség, idegen.^[5] A perzsák a szkíta avarokra, Parthava tartomány névadóira aggatták e címet, ennélfogva a daha szó ide illő értelme inkább: ellenség, idegen.

Olykor, nyilván a hasonlóság okán, a dahák (görögösen Δάοι, Δάαι stb., latinosan dahae) nevét összekapcsolják a dákok (Δάκοι stb.) – szkíták által uralt trák népesség – megszólításával. E kérdéssel részletesebben White munkája foglalkozik.^[6] Míg azonban előbbi görögös név gyökere az ismert iráni daha szó, addig utóbbié egy feltételezett szkíta *dak, *dako vagy *dakos stb. kifejezés lehetett.

Harmatta János feltevése

Harmatta János, érdemekben megőszült iranistánk szerint a daha szó a hotani szakák nyelvéből származik, és embert, férfit jelent. A görögös masszagetai (μασσαγέται) kifejezés pedig az Aveszta nyelvének bizonyos szavaival rokon. Ha elhagyjuk a szó végéről a toldalékot, akkor egy feltételezett *massaga szóalakot kapunk, s ez az avesztai maša, mašya, mašyaka (ember, férfi) szóval vethető össze.^[4]

Az Aveszta nyelve Baktria területén alakult ki, s ebből következően – mondja Harmatta – a *massaga kifejezés a daha szó baktriai megfelelője, fordítása. Másként fogalmazva, a hotani szaka nyelv daha kifejezése tartalmilag ugyanaz, mint a baktriai *massaga.

Harmatta állításainak több körülmény ellentmondani látszik:

A görögös masszagetai kifejezés töve – ha elhagyjuk a szó végéről a névszó, illetve többesének jelölését – nem *massaga, hanem *masszaget lenne.
Az Aveszta nyelve vélhetően Baktria területén alakult ki, ebből azonban nem feltétlenül következnek Harmatta további állításai.
Daha címmel a perzsák következetesen az avarokat, Dahisztán stb. névvel pedig lakóhelyüket, az egykori Parthava tartományt illették.
A daha név már I. Khsajársá, perzsa király Daiva-feliratain szerepel (i. e. 5. század), és a kínaiak is feljegyezték a daha nevet – kínai fülnek taji (大益) – az i. e. 1. században.^[7] A hotani szakák nyelve ellenben csak az i. sz. 4. században tűnt fel, s főleg a 7–10. században keletkezett iratokból ismert.^[8]
Masszagetai – illetve az ennek megfelelő szkíta kifejezés – az ászik szövetségének neve volt. Az ászik az Aral-tó körül, közelebbről a Szir-darja alsó szakaszánál és Khoraszmia tartomány területén – Arrianus szerint az Amu-darja és a Szir-darja között – laktak. Egyetlen korabeli forrás sem említi őket Dahisztán, illetve Parthava vidékéről.

Források

Abaev, V. I. and Bailey, H. W. (1985): Alans, an ancient Iranian tribe of the northern (Scythian, Saka, Sarmatian, Massagete) group, known to classical writers from the first centuries CE. Encyclopedia Iranica 1 (8): 801–803.
Bailey, H. W. (1979): Dictionary of Khotan Saka. Cambridge–London–New York–Melbourne.
Bailey, H. W. (1983): Chapter 34. Khotanese Saka Literature. Pp. 1230–1243. In Yarshater, E. (ed.): The Cambridge History of Iran. Volume 3 (2). The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge.
Blois, F. de and Vogelsang, W. (1993): Dahae. I. The name. II. The people. Encyclopedia Iranica 6 (6): 581–582.
Bosworth, C. E. (1982): Abivard. Encyclopaedia Iranica 1 (2): 218–219.
Debevoise, N. C. (1938): A Political History of Parthia. Chicago, Illinois.
Delaunay, J. A. (1987): Assarhaddon. Encyclopedia Iranica 2 (8): 803–805.
Erődi Béla (2001): Dahae. In Pecz Vilmos (szerk.) (2001): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
Harmatta János (2004): Nagy Sándor Transoxaniában. Antik Tanulmányok 48 (1–2): 35–42.
James, E. B. (1854): Dahae. P. 746. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. I. Abacaenum–Hytanis. London.
Jeremiás Éva (szerk.) (2004): Iráni nyelvek és írások. In Zólyomi Gábor (szerk.): Ókori és keleti nyelvek és írások. Oktatási segédanyag. In Déri Balázs (szerk.): Antiqua et orientalia. Tananyagok az ókori és keleti nyelvek és kultúrák egyetemi oktatásához. Budapest.
Quintus Curtius Rufus in Kárpáty Csilla (1967): A makedón Nagy Sándor története. Budapest.
Sulimirski, T. and Taylor, T. (1992): Chapter 33a. The Scythians. Pp. 547–590. In Boardman, J., Edwards, I. E. S., Sollberger, E. and Hammond, N. G. L. (eds): The Cambridge Ancient History. III. Part 2. The Assyrian and Babylonian empires and other states of the Near East, from the eighth to the sixth centuries b.c. Second edition. Cambridge.
Tomaschek, W. (1901): Daai. Col. 1945–1946. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Real-Encyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Vierter Band. Claudius mons–Demodorus. Zweiter Halbband. Corniscae–Demodoros. Stuttgart.
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/netre_vasary/vasary.htm Archiválva 2016. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
White, D. G. (1991): Myths of the Dog-Man. Chicago.
Yu, T. (2004): A History of the Relationship Between the Western & Eastern Han, Wei, Jin, Northern & Southern Dynasties and the Western Regions. Sino-Platonic Papers 131: 1–378.