Giuseppe De Santis

Giuseppe De Santis
Született	Giuseppe De Santis 1917. február 11. Fondi
Elhunyt	1997. május 16. (80 évesen) Róma
Állampolgársága	olasz (1946. június 18. – 1997. május 16.) olasz (1917. február 11. – 1946. június 18.)
Gyermekei	Luisa De Santis
Foglalkozása	forgatókönyvíró, filmrendező
Iskolái	Experimental Centre of Cinematography
Kitüntetései	Commander of the Order of Merit of the Italian Republic Ezüst Szalag díj (1948) Arany Kagyló (1955) Golden Lion for Lifetime Achievement (1995)
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Giuseppe De Santis témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Giuseppe De Santis (Fondi, 1917. február 11. – Róma, 1997. május 16.) olasz forgatókönyvíró, filmrendező. Testvére Pasqualino De Santis (1927–1996) olasz filmoperatőr volt.

Életpályája

Az egyetemen filozófiát és jogbölcseletet tanult. A filmfőiskola rendező szakán szerzett diplomát. Újságíróként a Cinema számára írt kritikákat, majd forgatókönyvírással kezdett foglalkozni. 1942-ben Luchino Visconti, 1943-ban Roberto Rossellini, a háború után Aldo Vergano rendezőasszisztense volt. Első önálló művét 1947-ben rendezte. 1964–1971 között, valamint 1971–1995 között nem rendezett filmet és nem írt forgatókönyvet sem.

Munkássága

Az olasz neorealizmus vezéralakja, egyik legkiválóbb mestere volt. Elképzeléseit hazája viszonyai között a lehető legkövetkezetesebben valósította meg. Filmjeit bátor állásfoglalás, szenvedélyes hit, gyengéd költőiség és éles kritikai hang jellemezte. Eszmei mondanivalója a legfilmszerűbb köntösben jelentkezett. Alkotásai közül kiemelkedik a rizsarató idénymunkásnők életét ábrázoló, igaz hagyományokból táplálkozó Keserű rizs (1949), amely híven tükrözi a társadalmi problémákat. A Nincs béke az olajfák alatt (1950) az olasz falu társadalmi viszonyainak drámai képe, míg művészetének – s mondhatni az egész neorealista iskolának – legtökéletesebb darabja a Róma 11 óra (1952). Társadalombírálata ebben hatolt a legmélyebbre, s kimondta, hogy a tömegszerencsétlenség áldozatává lett állástalan gépírónők sorsáért, a valóságban is megtörtént szerencsétlenségért nem a terhelést el nem bíró lépcsőház, nem is a kivitelező építész, hanem egyedül a kapitalizmus a felelős. Fejlődése eddig töretlen volt, itt azonban – többé-kevésbé önhibáján kívül – megrekedt. A cenzúra szorításából úgy próbált menekülni, hogy szabadabb légkörben Jugoszláviában vagy koprodukciós társakkal forgatott filmeket.

Filmforgatókönyvei

• Don Pasquale (1940)
• Megszállottság (1943)
• Mégis felkel a nap (Il sole sorge ancora) (1946)
• Utolsó szerelem (Ultimo amore) (1947)
• Tragikus hajsza (1947) (filmrendező is)
• Keserű rizs (1949) (filmrendező is)
• Nincs béke az olajfák alatt (1950) (filmrendező is)
• Róma, 11 óra (Roma, ore 11) (1952) (filmrendező is)
• Egy szép lány férjet keres (1953) (filmrendező is)
• A szerelem napjai (1954) (filmrendező is)
• Emberek és farkasok (1957) (filmrendező is)
• Az egy évig tartó út (1958) (filmrendező is)
• La garçonnière (1960) (filmrendező is)
• Keletre meneteltek (1964) (filmrendező is)

Díjai

• Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb olasz filmje (1947) Tragikus hajsza
• Ezüst Szalag díj (1948) Tragikus hajsza
• Ezüst Kagyló-díj (1955) A szerelem napjai
• Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Pietro Bianchi-díj (1988)
• Arany Oroszlán díj - Életműdíj (1995)

Források

• Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 251. old.

További információk

• Filmkatalógus.hu