Jogforrás

A jogforrási hierarchia Magyarországon 2012-től

A jogforrás jogi fogalom. Egyik értelemben alanyi jogforrásról beszélünk, másik értelemben pedig tárgyi jogforrásról. Mindezek koronként és országonként különböznek illetve időről-időre változnak.

Fogalma

A jogforrás kifejezést a jogtudomány többféleképpen értelmezi. Eszerint a jog forrása lehet az állam, mint minden jog forrása. Jog forrása lehet minden olyan tény, amelyhez szubjektív jog szerzése fűződik, végül a jog forrásai lehetnek mindazok az okiratok, jogszabályok, amelyek közvetítik a jogrend ismeretét.[1]

Alf Ross megfogalmazta 1929-ben Theorie der Rechtsquellen című művében: „a jog végső forrása a rendszerben van […]. A jogrendszer a végső jogforrás."[2]

Különböző felosztások

A jogforrások felosztása több szempont szerint lehetséges:[1]

Az alanyi és tárgyi jogforrások

Az alanyi jogforrások a jogalkotó szervek, míg a tárgyi jogforrások maguk a jogszabályok, azok megjelenési formái.

Az anyagi és alaki jogforrások

Anyagi jogforrások azon jogforrások, amelyek létesítik a jogot, míg alaki jogforrások azok a jogforrások, melyek a már keletkezett, fennálló szabályokat foglalják magukban.

Belső és külső jogforrások

Belső jogforrás az a hatalom, amely a jogot alkotja, amely jogalkotó képességgel rendelkezik, míg külső a jogszabály megjelenési formája, ami alapján megismerhető az adott jogszabály.

Írott és íratlan jogforrások

Az írott jogszabály a jogalkotó szervtől származó, leírt normatíva, mint pl.: törvény, rendelet, míg az íratlan jogforrás a jogalkalmazó döntéseiben keletkező jog, amely az ismétlődő követés, a kikényszerítés és az állam jogalkotó szerveinek hozzájárulása folytán általános és kötelező jogi szabállyá válik, pl. judge made law, szokásjog.

Területi hatályuk szerint

Lehetnek olyan jogforrások, amelyek egy ország egész területén érvényesek, és lehetnek helyi, partikuláris jogforrások.

Személyi hatályuk szerint

Vannak általános érvényű jogforrások, melyek egy területen mindenkire kiterjednek, és vannak olyanok, amelyek egy országban csak egyes csoportokra bírnak hatállyal.

A jogforrások története

Tárgyi jogforrások a római jogban

  • szokásjog (consuetudo)
  • törvény (lex)
  • senatus consultum
  • edictum
  • jogtudomány (iurisprudentia)
  • császári rendelet

Tárgyi jogforrások az 5-6. századtól a 9-10. századig

  • lex
  • pactus, capitulare
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Források

  • Ruszoly József: Európa jogtörténete, Püski Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-9337-87-0
  • Molnár Imre & Jakab Éva: Római jog, Szeged, 2008, ISBN 963-00-8225-X
  • Bíró Endre:Jogi szótár. 224 - 225. old.

Jegyzetek

  1. a b Archivált másolat. [2017. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 9.)
  2. idézi:http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/2016_03_BragyovaA_GardosOroszF.pdf

További információk

  • [1]
  • Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő 2004, 62. old. ISBN 963 86430 4 8
  • Szamel Lajos: A jogforrások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1958.
Ez a jogtudománnyal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!