Johann Jakob Walther

Nem tévesztendő össze a következővel: Johann Gottfried Walther.

Johann Jakob Walther (Witterda, 1650 – Mainz, 1717. november 2.) német hegedűművész és zeneszerző. Heinrich Ignaz Franz Biber és Johann Paul von Westhoff mellett őt tartják a 17. század egyik legjelentősebb hegedűművészének. Munkássága hatással volt Johann Sebastian Bachra.^[3]

Élete

Néhány hivatalos iraton és tizenkét fennmaradt levelén^[4] kívül Walther életéről mindössze két forrás áll rendelkezésünkre: a hasonló nevű, de vele rokonságban nem álló Johann Gottfried Walther szerkesztette Musikalischen Lexikon (Lipcse, 1732) és az Ernst Ludwig Gerber által jegyzett Neues historisch-biographisches Lexikon der Tonkünstler szócikkei.^[4]

Ezek szerint az Erfurt melletti Witterdában született 1650-ben. A templomi anyakönyvek arról tanúskodnak, hogy több testvére is volt. Már gyermekkorában hegedülni tanult egy lengyeltől, akinek a házában szolgálóként dolgozott. Korai éveiről, tanulmányairól semmi továbbit nem tudunk.^[4]

1670-től három évig Olaszországban volt, előbb rövid ideig Rómában az Orsini-család alkalmazásában dolgozott, majd III. Cosimo de’ Medici zenekarának hegedűse volt Firenzében. Olaszországban írta első ismert műveit, amelyeket később Scherzi da Violino solo con il basso continuo címen adott ki.^[4]

1674-től II. János György szász választófejedelem drezdai udvarának koncertmestere volt. Korabeli dokumentum szerint „az újonnan felfogadott hegedűs, Johann Jakob Walther egy »symphoniát« játszott vecsernye idején, újév napján, 1674-ben”.^[4] Fizetése meglehetősen magas volt, 700 tallér – a nála nem sokkal fiatalabb és hozzá hasonlóan elismert Westhoff hasonló pozícióban csak 150 tallért keresett.^[4]

A fejedelem 1680-as halála után fia, III. János György került hatalomra, aki azonnal visszafogta a kincstár kulturális kiadásait. Walther a mainzi érseki udvarba került, ahol kanonok lett, és a Szentszékkel való kapcsolattartásért felelős titkári pozíciót töltötte be Anselm Franz von Ingelheim érsek, választófejedelem alatt. Zenészként ekkor nem foglalkoztatták, de továbbra is alkotott: valószínűleg itt írta másik ismert gyűjteménye, a Hortulus Chelicus műveit.^[4][5]

Walthernek Mainz kormányzati negyedében, a Löhrstrassén volt egy háza, valamint az akkor a választófejedelemséghez tartozó, ma bajorországi Weilbachban volt egy malma a hozzá tartozó birtokkal.^[4]

Walther már egy 1711-es levelében rossz egészségéről panaszkodott. Hatvanhét éves korában, 1717. november 2-án Mainzban hunyt el.^[4]

Művei

Negyven műve ismert, amelyek két kötetben jelentek meg. Olaszországban írt alkotásait Scherzi da Violino solo con il basso continuo címen 1676-ban Németországban (Lipcse és Frankfurt) adta ki II. János Györgynek ajánlva, akinek a gyűjtemény olyannyira elnyerte a tetszését, hogy piros bársonyba kötött példányokat ajándékozgatott belőle. A Scherzi második kiadását 1687-ben jelentette meg a mainzi Ludwig Bourgeat.^[4] A következő évben a szintén mainzi N. Pecoul egy harmadik kiadást is elkészített.^[4]

Az 1688-ban Ludwig Bourgeat által kiadott zeneileg változatosabb Hortulus Chelicus 28 darabja valószínűleg Mainzban született.^[4] A gyűjtemény második kiadása ugyanennél a kiadónál jelent meg 1694-ben Hortulus chelicus, das ist: wohlgepflantzter violinischer Lust-Garten címen.^[4][6] Walther korabeli népszerűségét mutatja, hogy csak egy évvel később ezt a gyűjteményét is újra megjelentették.^[4]

Jegyzetek