Klérus

Klérus

A klérus valamely vallásban a papok testületét jelenti szemben a világi hívőkkel, a laikusokkal. Szerepük és funkcióik a különböző vallási hagyományokban igen eltérőek lehetnek, de általában meghatározott vallási rituálék végzésével és a vallásuk tanításával foglalkoznak.

Etimológia

A klérus magyarul sorsrészt jelent. Az egyházi latin clericus nyomán a görög klerikos (κληρικός) szóból származik, amely kifejezés az örökséghez tartozik, utalva arra, hogy az Ószövetség lévita papjainak az Úron kívül nem volt öröksége.[1]

Kereszténység

A kereszténységben a klérus címeinek neve és szerepe felekezetenként változik, így megkülönböztetünk diakónusokat, a presbitereket, véneket, a prédikátorokat, papokat vagy lelkészeket, a püspököket, a pápát vagy pátriárkát.

Katolicizmus

A római katolikus egyház klérusa az egyházi rend, amely felszentelés (ordinatio) által az egyház közvetlen szolgálatára és az egyházi hatalom gyakorlására van hivatva, alkotja a szoros értelemben vett papságot, míg a keresztség által az egyházba felvett laikusok csak a tágabb értelemben vett papsághoz tartoznak. A klérusnak, mint az egyházi hatalom gyakorlására különösen hivatott és feljogosított rendnek szoros megkülönböztetése a laikusoktól, az egyik lényeges különbség a katolicizmus és a protestantizmus között, amely utóbbi a hívek általános papságát vallja, és a papi rendet történetileg fejlődött, nem az őskeresztény egyházban gyökerező intézménynek tekinti.

A papi rendbe való felvétel egyedüli módja a felszentelés, amely miként a keresztség, eltörölhetetlen jellegű. Ahogy a megkeresztelt személy nem keresztény hitre történő áttérés dacára nem szűnik meg keresztény lenni, úgy az egyszer pappá felszentelt többé laikus nem lehet. A tridenti zsinattól kezdve anatemával (egyházi átok) sújtották azokat, akik ezt tagadni merészelték.

Fokozatok

Bővebben: egyházi rend

Papválság

A nyugati világban az utóbbi évtizedekben a katolikus papok számának erőteljes csökkenése tapasztalható. Franciaországban az 1980-as 38 ezres számról 2017-re 14,7 ezerre, azaz több több mint a felére csökkent a papok száma.[2][3][4] Németországban az 1980-as 25 ezer főről 2019-re mintegy 13 ezer pap maradt.[5][6][7][8][9] Spanyolországban mint Európában bárhol, szintén papválság érezhető. A vidéki területeken öt-hat templomra csak egy pap jut.[10] Az USA-ban az 1981-es 58,5 ezerről 2018-ra 36 ezerre csökkent a számuk.[11]

Jegyzetek

  1. Harper, Douglas. cleric 
  2. Statistik der französischen Bischofskonferenz, abgerufen am 23. Juli 2015.
  3. Le Figaro 2.7. 2015, abgerufen am 6. Juli 2016.
  4. http://religions.blogs.ouest-france.fr/archive/2013/06/24/une-eglise-sans-pretres.html
  5. Kirchenstatistik 2019
  6. Kirchenstatistik 2018. [2020. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  7. Eckdaten des kirchlichen Lebens 2017 aufgerufen am 27. Juli 2018
  8. Deutsche Bischofskonferenz: Flyer Eckdaten Kirchenstatistik 2016
  9. Zahlen und Fakten 2013/14 (PDF), aufgerufen am 30. Juli 2014
  10. As priest numbers fall, even Catholic Spain is not immune to a crisis of faith The Independent, Dec 12, 2009
  11. Frequently requested Church Statistics

Források

  • A Pallas nagy lexikona
Nemzetközi katalógusok
  • GND: 4031147-8
  • BNF: cb11931214z
  • BNE: XX525807
  • Vallás Vallásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap