Latin mondattan

A latin mondattan a latin nyelv szintaxisával foglalkozó tudományterület, mely egyrészt a nyelv belső szerkezetét és a nyelvhasználatot mutató dokumentumokat vizsgálva, másrészt a rokon nyelvekkel való összehasonlítás alapján igyekszik a mondatalkotás sajátosan latin rendszerét leírni és magyarázni; ugyanakkor természetesen állandó hatással vannak rá az elméleti nyelvészet által a nyelvek univerzális tulajdonságainak figyelembe vételével felállított új és újabb mondattani elméletek, iskolák.

Története

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A latin mondattan legkorábbi művelői maguk a „latinok”, a latin grammatikusok, köztük olyan, a tudományterületre századokon át rendkívül jelentős hatást gyakorló szerzőkkel, mint Aelius Donatus, Priscianus, Probus.

Rendszere

Minthogy a mondattan a mondat szerkezetét, belső struktúráját vizsgálja – egyrészt a mondatrészek és a tagmondatok fajtáit, másrészt a szerkezeti elemek mondattá való összekapcsolódásának szabályszerűségeit –, nem létezhet olyan rendszerszerű elemzés, amely ne ezek valamilyen elmélet szerinti szemléletére alapozna, attól függően, mit gondol a szavakból épülő szintaktikai és szemantikai egységekről, ezek meghatározásáról.

Ebben a fejezetben tehát ennek megfelelően történeti és fontossági sorrendben ismertetjük a szintaxissal foglalkozó legfontosabb iskolákat.

A Töttössy-féle rendszer

Töttössy Csaba indogermanista, klasszika-filológus 1953 és 2001 között tartotta mondattani előadásait az ELTE BTK-n. A komplett rendszert ismertető monográfia születése egyelőre még várat magára,^[1] a részeredményeket azonban az eltelt évtizedekben folyamatosan publikálta, ezek alapján körvonalazódik a szisztéma.

Jegyzetek

Források

• P. Mayer Erika, Töttössy Csaba. Latin mondattan és stilisztika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó (1997) 

Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!