Limnológia

A limnológia az a tudomány, amely az édesvizekkel mint komplex – fizikai, kémiai és biológiai komponensek kölcsönhatása által létrejövő – rendszerekkel foglalkozik. Természetes társtudománya az oceanológia, oceanográfia, mely a tengerek hasonló összefüggéseit tárja fel. A limnológia művelője a limnológus.

A szó eredete

A limnológia szó a görög limné = tó, tavacska, láp és a logos = érv, szabály, gondolkodás, beszéd stb. szó összevonásából ered.

Célja

A limnológia fő célja megérteni és vizsgálni, hogy nincs a Földön természetes víz élet nélkül, valamint mik a vizeknek (mint élettérnek) a sajátosságai.

(Így kapcsolódik a limnológia a biológiához, az ökológiához és a hidrológiához.)

Vizsgálatának tárgya

A limnológia vizsgálati tárgyai az álló- és folyóvizek, valamint a talajvíz – mindaz, ami a hidrológia tudományágának is vizsgálati tárgya. Ebben az értelmezésben a limnológia és az oceanológia is részterülete a hidrológiának.

Limnológia – Hidrológia

A limnológia és a hidrológia kapcsolatában nem alá-, hanem mellérendelésről lehet beszélni, hiszen a limnológiának (és az oceanológiának is) vannak olyan területei, amelyek a hidrológia területéhez nem tartoznak. Egy hidrológust az érdekel, hogy milyen klimatikus és hidrográfia tényezők határozzák meg a tó áramlási- és keveredési viszonyait. Egy limnológust érdekelnek a klimatikus és hidrográfiai tényezők hatásai, annyiban, hogy segít megérteni a tóban lezajló folyamatokat – ezek nagyrészt biogén úton befolyásolt anyag- és energia-háztartást.

Segédtudományai

Történelem

A limnológia eredete

Limnológia önálló tudománnyá a 19. században vált. François Alphonse Forelt (1841–1912) tartják a tudomány megalapozójának. 1892 és 1904 között könyvsorozat formájában publikálta a Genfi-tavon végzett kutatásaink eredményeit. A háromkötetes sorozat első és második kötete a tó geológiai viszonyait, fizikai és kémiai tulajdonságait írta le, míg a harmadik kötet a tó élővilágát részletezte. Forel ekkor a tudományát úgy definiálta, mint a „tavak oceanográfiája”.

A magyarországi limnológia mérföldkövei

1894 – Francé Rezső leírta a balatoni zooplankton napi vertikális vándorlását
1926 – letették a tihanyi Biológiai Kutatóintézet alapkövét
1926 – megjelent az Archivum Balatonicum folyóirat első száma
1927 – átadták a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet
1940 – megjelent Entz Géza, Sebestyén Olga: A Balaton élete című műve (önálló kötetként kiadták 1942-ben magyarul, majd 1946-ban németül is.)
1949 – megalakult a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya
1957 – megalakult a gödi Dunakutató Állomás (ma ÖBKI, a Magyar Tudományos Akadémia dunakutató állomása), a magyarországi folyókutatás központja
1958 – A limnológiát önálló tudományággá minősítették
1962 – Sebestyén Olgát a Nemzetközi Limnológia Társaság alelnökévé választották
1963 – megjelent Sebestyén Olga: Bevezetés a limnológiába című könyve
1965 – soha nem látott méretű halpusztulás a Balatonban
1968 – megjelent Kol Erzsébet: Kryobiologie című kötete, amelyben a szerző négy évtized munkásságát foglalta össze
1971 – megjelent Uherkovich Gábor: A Tisza lebegő paránynövényei című könyve
1974 – megjelent Felföldy Lajos: A biológiai vízminősítés című műve
1979 – Uherkovich Gábor kidolgozta a reptációs mintavételi módszert
1981 – megjelent Felföldy Lajos: A vizek környezettana – Általános hidrobiológia című kézikönyve
1982 – Az MTA tihanyi kutatóintézete felvette a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet nevet
1997 – megjelent a Hidrobiológus Napok eladásaiból írt rövid cikkeket tartalmazó Hidrológiai Közlöny
2002 – a magyar egyetemek közül elsőként a Pannon Egyetem (akkori nevén: Veszprémi Egyetem) megalapította a limnológia tanszékét
2003 – a Debreceni Egyetem hidrobiológia tanszéket alapított