Linda Martin

Linda Martin
Életrajzi adatok
Született1952. március 27. (72 éves)[1]
Omagh
Pályafutás
Műfajokpopzene
Hangszerénekhang
Tevékenységénekesnő
Kiadók
  • Polydor Records
  • Columbia Records
A Wikimédia Commons tartalmaz Linda Martin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Linda Martin (Omagh, Észak-Írország, Egyesült Királyság, 1952. március 27. –) ír énekesnő.

Életpályája

Linda Martin az Észak-Írországban található Omaghban született. 1969-ben itt csatlakozott a Chips együtteshez, mely az 1980-as évek elején oszlott fel. Ezt követően szólóénekesként folytatta pályafutását.

A Chips együttessel többször is megpróbálta képviselni Írországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem sikerült nyerniük.[2][3][4][5]

1984-ben már szólóénekesként vett részt az ír nemzeti döntőn, és ekkor elnyerte a jogot, hogy képviselje hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon a Johnny Logan által írt Terminal 3 című dallal. A luxembourgi versenyen a második helyen végzett. Ezt követően 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben is részt vett az ír nemzeti döntőn, de nem sikerült győznie.[6][7][8] 1992-ben újból próbálkozott, és a Why Me? című dallal – melyet ismét Logan írt számára – részt vehetett az 1992-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol első helyen végzett, Írország negyedik győzelmét aratva ezzel.

Ezt követően televíziós műsorvezetőként dolgozott, valamint tagja volt a You're A Star című televíziós tehetségkutató versenynek, mely 2005-ig az Eurovíziós Dalfesztivál ír indulójának kiválasztását szolgálta.

2005-ben fellépett a dalfesztivál 50 éves fennállásának alkalmából rendezett Congratulations rendezvényen. A 2007-es Eurovíziós Dalversenyen az ír pontok bemondójaként vett részt.

2022-ben ő hirdette ki az ír szakmai zsűri szavazatait az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Diszkográfiája

[9]

Kislemezei a Chips tagjaként

  • 1974 – King Kong (Lily & Chips néven)
  • 1974 – Love for an Angel
  • 1975 – Love Matters
  • 1975 – Twice A Week
  • 1977 – Goodbye Goodbye
  • 1981 – New Romance (It's A Mystery)
  • 1982 – David's Song
  • 1982 – Hi-Lowe

Kislemezei szólóénekesként

  • 1983 – Edge of the Universe
  • 1984 – Terminal 3
  • 1984 – Body Works
  • 1988 – Hiding From Love
  • 1989 – Impossible To Do
  • 1990 – Where The Boys Are
  • 1991 – Did You Ever
  • 1992 – Why Me?

Külső hivatkozások

Források

  1. https://www.independent.ie/irish-news/this-weeks-birthdays-38035320.html
  2. 1976-os ír nemzeti döntő. geocities.com. [2002. október 20-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  3. 1977-es ír nemzeti döntő. geocities.com. [2005. február 22-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  4. 1978-as ír nemzeti döntő. geocities.com. [2002. október 15-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 20.)
  5. 1982-es ír nemzeti döntő. geocities.com. [2005. február 22-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  6. 1986-os ír nemzeti döntő. geocities.com. [2003. július 20-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 20.)
  7. 1989-es ír nemzeti döntő. geocities.com. [2004. február 13-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 20.)
  8. 1990-es ír nemzeti döntő. geocities.com. [2002. február 12-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 20.)
  9. http://www.irishcharts.ie/search/placement?page=2
Sablon:EurovíziósGyőztes
  • m
  • v
  • sz
1950-es évek
1960-as évek
1970-es évek
1980-as évek
1990-es évek
2000-es évek
2010-es évek
2020-as évek
Sablon:Írország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1965: I'm Walking the Streets in the Rain
  • 1966: Come Back to Stay
  • 1967: If I Could Choose
  • 1968: Chance of a Lifetime
  • 1969: The Wages of Love
  • 1970: All Kinds of Everything
  • 1971: One Day Love
  • 1972: Ceol an ghrá
  • 1973: Do I Dream
  • 1974: Cross Your Heart
  • 1975: That's What Friends Are For
  • 1976: When
  • 1977: It's Nice to Be in Love Again
  • 1978: Born To Sing
  • 1979: Happy Man
  • 1980: What’s Another Year?
  • 1981: Horoscopes
  • 1982: Here Today, Gone Tomorrow
  • 1984: Terminal 3
  • 1985: Wait Until The Weekend ComesMaria Christian
  • 1986: You Can Count On Me
  • 1987: Hold Me Now
  • 1988: Take Him Home
  • 1989: The Real Me
  • 1990: Somewhere In Europe
  • 1991: Could It Be That I'm In Love
  • 1992: Why Me?
  • 1993: In Your Eyes
  • 1994: Rock ’n’ Roll Kids
  • 1995: Dreamin'
  • 1996: The Voice
  • 1997: Mysterious Woman
  • 1998: Is Always Over Now?
  • 1999: When You Need Me
  • 2000: Millennium of Love
  • 2001: Without Your Love
  • 2003: We've Got The World
  • 2004: If My World Stopped Turning
  • 2005: Love?
  • 2006: Every Song Is a Cry for Love
  • 2007: They Can't Stop The Spring
  • 2008: Irelande douze pointe
  • 2009: Et Cetera
  • 2010: It’s For You
  • 2011: Lipstick
  • 2012: Waterline
  • 2013: Only Love Survives
  • 2014: Heartbeat
  • 2015: Playing with Numbers
  • 2016: Sunlight
  • 2017: Dying to Try
  • 2018: Together
  • 2019: 22
  • 2020: Story Of My Life
  • 2021: Maps
  • 2022: That’s Rich
  • 2023: We Are One
  • 2024: Doomsday Blue
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 51881136
  • LCCN: n84174756
  • ISNI: 0000 0003 7447 3962
  • GND: 134456629
  • SUDOC: 162186215
  • BNF: cb13951972r
  • MusicBrainz: 467592d7-40e7-43b7-8efe-d52b7a03f94f
  • eurovízió Eurovízió portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Ez a zenével kapcsolatos személyről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!