Mály Gerő

Mály Gerő
1915 körül
1915 körül
Született1884. augusztus 1.
Székelyudvarhely
Elhunyt1952. július (67 évesen)[1]
New York[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínész
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1903 – 1943
Tevékenységszínész

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Mály Gerő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mály Gerő, született Mály Gergely Árpád (Székelyudvarhely,[2] 1884. augusztus 1. – New York, 1952. július eleje)[3] örmény származású magyar színművész, komikus.

Életpályája

A család Aradon élt, apja itt volt állomásfőnök. Iskoláit is itt végezte, egy osztályba járt és padtársak voltak Rajnai Gáborral. Apja tiltása ellenére választotta a pályát, s együtt lettek színészek Rajnaival, közösen indultak el Erdélyből Budapestre. Solymosi Elek színiiskolájában tanult, 1903-ban csatlakozott Kárpáthy György társulatához. Tíz évig volt vándorszínész, 1913-ban játszott először Budapesten a Vígszínházban és az Angolparkban. 1913-tól 1915-ig a Pesti Színház tagja volt, 1915 és 1920 között játszott az Apolló Színházban és 1918-tól 1920-ig a Fasor Kabaré tagja is volt. 1921-ben a Városi Színház, 1923-ban és 1924-ben a Belvárosi Színház és az Andrássy úti Színház tagja volt. 1924 és 1937 között a Vígszínház tagja volt, de 1927 és 1930 között a Magyar Színházban, 1929-ben illetve 1931 és 1932 között a Belvárosi Színházban, a Budapest Színházban és a Royal Színházban is játszott. 1937-től a Pesti Színházban játszott.

1913-ban szerepelt először filmen. Első hangosfilmje az 1931-ben készült Kék bálvány, utolsó filmje az 1943-ban készült Sári bíró volt. Karakterszerepeket játszott, egyetlen főszerepe sem volt filmen. Emlékezetes szerepe a Légy jó mindhalálig című filmben a pedellus, a Három csengőben az inas és a Katyi című filmben a befutott színész inasa. A második világháború alatt átélt borzalmak hatására 1946-ban elhagyta az országot és az Egyesült Államokba emigrált. Tervei azonban nem sikerültek, egy New York-i magyar étteremben dolgozott és koldusszegényen halt meg 1952 júliusában. Sírja a Ferncliff Cemetery and Mausoleumban található (Hartsdale, Westchester County, New York, USA).[4]

Családja

Az erdélyi örmény nemesi Máli / Mály család leszármazottja.[5][6] Szülei Mály Zoltán siklói állomásfőnök és Bovánkovits Emma, nővére Kissné Mály Emma grafológus. Négyszer házasodott, 1907 januárjában Fráter Gizellát vette el, majd elváltak. 1913. október 11-én Zöldi Erzsébet (született 1885. május 23.) színésznőt, Zöldi Márton író, színész lányát vette feleségül Budapesten.[7] 1916-ban elváltak, s 1917. február 17-én Klampfer Erzsébet Anna (született 1889. március 28.) lett a felesége, szintén Budapesten esküdtek.[8] Házasságuk 1921-ig tartott, a válást követően 1921. április 23-án Négyesi Annával (1891. május 9. − Szentes, 1940. január 19.[9]).kötött házasságot ismét Budapesten,[10] akitől 1938-ban vált el.

Színpadi szerepei

  • Bródy Sándor: A tanítónő ... A kántor
  • Bús-Fekete László: Születésnap ... Gyorgyevits
  • Csehov: Cseresznyéskert ... Epihodov
  • Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye ... Pópa
  • Indig Ottó: Ember a híd alatt ... A betörő
  • Galsworthy: Úriemberek ... Gilman
  • Korcsmáros Nándor: A ketrec ... Hufnagel Alajos
  • Molnár Ferenc: Delila ... Csapos
  • Móricz Zsigmond: Úri muri ... Csörgheö Csuli
  • Móricz Zsigmond: Sári bíró ... Hajdók sógor
  • Pagnol: Topáz ... Muche
  • Sardou: Szókimondó asszonyság ... Vinaigre
  • Shaw: Pygmalion ... Doolittle
  • Shaw: Brassbound kapitány megtérése ... Johnson
  • Vaszary János: A vörös bestia ... Lambert
  • Zsolt Béla: Oktogon ... Bruck

Filmjei

Némafilmek

Mály Gerő (jobbra) az Uz Bence című filmben (1938)
Mály Gerő (jobbra) Ladomerszky Margittal és Góth Sándorral a Cifra nyomorúság című filmben (1938)
  • Házasodik az uram (1913)
  • Krausz doktor a vérpadon (1913) ... Krausz doktor
  • Jönnek az oroszok (1914)
  • Az ezredes (1917)
  • A mi Budapestünk (1927)
  • A falu alatt folyik egy patak (1927)
  • Naftalin (1928)
  • Vasárnap délután (1929) német film
  • Melodie de Herzens (Szívek melódiája) (1929) német film
  • Kacagó asszony (1930)

Játékfilmek

  • Kék bálvány (1931)
  • Csókolj meg, édes! (1932)
  • Ida regénye (1934)
  • Pechmarie (1934) német film
  • Az új földesúr (1935)
  • Halló Budapest! (1935)
  • Édes mostoha (1935)
  • Lovagias ügy (1935)
  • Mária nővér (1936)
  • Méltóságos kisasszony (1936)
  • Café Moszkva (1936)
  • Légy jó mindhalálig (1936)
  • Egy lány elindul (1937)
  • A férfi mind őrült (1937)
  • Pesti mese (1937)
  • Hotel Kikelet (1937)
  • Szerelemből nősültem (1937)
  • Családi pótlék (1937)
  • Az ember néha téved (1937)
  • Hetenként egyszer láthatom (1937)
  • Pusztai szél (1937)
  • Viki (1937)
  • Torockói menyasszony (1937)
  • Gyimesi vadvirág (1938)
  • Rozmaring (1938)
  • A hölgy egy kissé bogaras (1938)
  • Cifra nyomorúság (1938)
  • Süt a nap (1938)
  • Menschen vom Varieté (A varieté csillagai) (1938) Német-magyar film
  • Nehéz apának lenni (1938)
  • Magdát kicsapják (1938)
  • Szegény gazdagok (1938)
  • Uz Bence (1938)
  • Borcsa Amerikában (1938)
  • Fekete gyémántok (1938)
  • Elcserélt ember (1938)
  • Mátyás rendet csinál (1939)
  • A szerelem nem szégyen (1940)
  • Hétszilvafa (1940)
  • Balkezes angyal (1940)
  • Pénz beszél (1940)
  • Hazajáró lélek (1940)
  • Igen vagy nem? (1940)
  • Kádár kontra Kerekes (1941)
  • Lesz, ami lesz (1941)
  • Édes ellenfél (1941)
  • Ma, tegnap, holnap (1941)
  • Egy tál lencse (1941)
  • Európa nem válaszol (1941)
  • Három csengő (1941)
  • Havasi napsütés (1941)
  • Végre! (1941)
  • Négylovas hintó (1942)
  • Egy bolond százat csinál (1942)
  • Pista tekintetes úr (1942)
  • Negyedíziglen (1942)
  • Katyi (1942)
  • Szép csillag (1942)
  • Fráter Loránd (1942)
  • Egy szoknya, egy nadrág (1943)
  • A 28-as (1943)
  • Anyámasszony katonája (1943)
  • Jómadár (1943)
  • Családunk szégyene (1943)
  • Sári bíró (1943)

Jegyzetek

  1. a b http://www.imdb.com/name/nm0617242/
  2. A hitelesnek tekintett források többsége szerint. Néhány forrásban feltehetően a Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 nyomán: Székudvar.
  3. 1952. július 12-én, New Yorkban megjelenő magyar nyelvű hetilapban ugyanis "Az Ember" ezt jelenti: Mály Gerő, a ragyogó tehetségű magyar színész, New York-i lakásán 68 éves korában hirtelen elhunyt.
  4. findagrave.com
  5. Mály család
  6. Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Budapest, 2000.
  7. Budapest VII. kerületi állami házassági anyakönyv 1407/1913.
  8. Budapest VIII. kerületi állami házassági anyakönyv 157/1917.
  9. Szentesi állami halotti anyakönyv 51/1940.
  10. Budapest VI. kerületi állami házassági anyakönyv 567/1921.

Források

  • Színészkönyvtár
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Hangosfilm

További információk

  • Mály Gerő a PORT.hu-n (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Mály Gerő az Internet Movie Database-ben (angolul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Örmények Magyarországon
  • Mály Gerő életrajza az Irány New Yorkon (magyarul)
Sablon:Solymosi Elek színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Solymosi Elek színiiskolájának növendékei
Bártfai (Paczona) Antal–Solymossy Elek–Fülöp Sándor-féle gyakorló színésziskola
Almássy Iza  •  Bálint (Geiger) Béla  •  Barna Andorné (Fehér Laura)  •  Bártfai (Koller) Margit  •  Békefi Lajos  •  Enyedi Imre  •  Erdey Flóra  •  Fehér Gyula  •  Gazsi Mariska  •  Halmi Jenő  •  Harmath Ilona  •  Hervay Erzsi  •  Inke Rezső  •  Ivánfi Jenő  •  Jászai Mariska  •  Kabos Gyula  •  Kertész Dezső  •  Környei Béla  •  Kressz Irma  •  Ladányi Imre  •  Lenkei György  •  Leövey Leó  •  Lévay Nagy Margit  •  Magyari Lajos  •  Mály Gerő  •  Mészáros Giza  •  Nánássy Juliska  •  Némedy Mátyás  •  Pataky Vilma  •  Pázmán Ferenc  •  Pethő Attila  •  Radnóti Sándor  •  Rónaszéki Béla  •  Sipos Etel  •  Solti Károly  •  Solymossy Sándor  •  Szabó Margit  •  Szalay Károly  •  Ternyei Lajos
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál
  • erdély Erdély-portál