Moszkvai csata

Moszkvai csata
Moszkvából a frontra vonuló szovjet katonák 1941. december 1-én
Konfliktus	Második világháború, Keleti front
Időpont	1941. október 2. – 1942. január 7.
Helyszín	Moszkva térsége, Szovjetunió
Eredmény	szovjet győzelem A Barbarossa hadművelet vége Szovjet ellentámadások kezdete
Szemben álló felek
Németország Szovjetunió
Parancsnokok
Adolf Hitler Fedor von Bock Heinz Guderian Walther Brauchitsch Walter Model Günther von Kluge Georg Reinhardt Adolf Strauß Erich Hoepner Albert Kesselring Joszif Sztálin Georgij Zsukov A. Vaszilevszkij Ivan Konyev Szemjon Tyimosenko Andrej Vlaszov Borisz Saposnyikov K. Rokosszovszkij Leonyid Govorov Szemjon Bugyonnij Nyikolaj Vatutyin
Szemben álló erők
Közép Hadseregcsoport 2. páncéloshadsereg 3. páncéloshadsereg 4. páncéloshadsereg 2. hadsereg 4. hadsereg 9. hadsereg Október 1-jén 1 millió ember 1700 harckocsi 14 000 löveg 900-1300 repülőgép (549 javítás alatt) Az ellenoffenzíva alatt 599 db Nyugati Front 16. Hadsereg 19. Hadsereg 20. Hadsereg 22. Hadsereg 29. Hadsereg 30. Hadsereg "Dovator" Lovashadtest "Belov" Lovashadtest Tartalékos Front 24. Hadsereg 31. Hadsereg 32. Hadsereg 43. Hadsereg 49. Hadsereg Brjanszki Front Ermakov operatív csoport 3. Hadsereg 13. Hadsereg 50. Hadsereg Október 1-jén 1,25 millió ember 1000 harckocsi 7600 löveg 936 repülőgép (545 javítás alatt) Az ellenoffenzíva alatt 1376 db
Veszteségek
248 000-400 000 közé tehető 650 000-1 280 000 közé tehető
Térkép
Moszkvai csata Pozíció Moszkva térképén
é. sz. 55° 45′ 08″, k. h. 37° 37′ 56″55.752222222222, 37.63222222222255.752222°N 37.632222°EKoordináták: é. sz. 55° 45′ 08″, k. h. 37° 37′ 56″55.752222222222, 37.63222222222255.752222°N 37.632222°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Moszkvai csata témájú médiaállományokat.

A moszkvai csata a második világháború keleti frontjának egy 600 km-es szakaszán, illetve Moszkva térségében lezajlott ütközetsorozatainak szovjet eredetű összefoglaló neve. Az 1941. október 2-án a németek által indított hadászati jelentőségű műveletsorozat fő célja az volt, hogy bevegye Moszkvát, a Szovjetunió fő- és egyben legnagyobb városát, mely a német invázió óta elsődleges politikai és katonai célpont volt.

A németek által Taifun hadművelet kódnévre keresztelt hadművelet két átkaroló műveletsorozatra bontható. Az első Moszkvát észak felől kerülte volna meg a Kalinyini Front irányába, melyben a fő áttörő erőt a 3. és a 4. Páncélos csoportok alkották (Panzergruppe 3 és 4). Ezzel a Moszkva–Leningrád-vasútvonalat is kettévágták volna, ami az „északi főváros” körülzárását és feltételezett feladását is elősegítette volna. A másik műveletsorozat a Moszkvai terület déli részén át vezetett, melyet a 2. Páncélos-hadsereg (2. Panzerarmee) Tulától délre kezdeményezett, miközben a német 4. hadsereg (Deutsche 4. Armee) közvetlenül Moszkva ellen tört előre nyugati irányból. Önálló harckocsi-hadműveletnek tervezték a Wotan hadműveletet, amely az offenzíva utolsó szakasza lett volna, később azonban lefújtak.

A szovjetek a Moszkvai területen három védelmi vonalat alakítottak ki, ahová pihentebb, a szibériai és a Távol-keleti katonai körzetből érkezett csapatokat telepítettek. Mivel Japánnal 1941. április 13-án megnemtámadási szerződést kötöttek, onnan már nem kellett támadástól tartaniuk.^[1] Miután a német támadásokat megállították, a szovjetek ellentámadásba kezdtek, és a német csapatokat Orjol, Vjazma és Vicebszk térségébe szorították vissza. Kisebb létszámú egységeket sikerült bekeríteniük és megadásra kényszeríteniük.

A szovjet katonai történelemben ez volt a Vörös Hadsereg első befejezett offenzívája, mely jelentős áldozatokkal járt ugyan, viszont a győzelemnek és a propagandának köszönhetően valóságos szimbólummá emelte a szovjet fővárost. Ebből kifolyólag a német kapituláció huszadik évfordulóján, 1965-ben a város megkapta a „Hős város” címet is.

A téli időjárás nagy szerepet játszott a város megvédésénél. Mivel a németek önhitten meg voltak győződve a gyors győzelemben, ezért nem látták el a hadseregük katonáit téli ruházattal. A fegyverek és járművek téli védelméről sem gondoskodtak, nyári gépolajat használtak, így azok is szó szerint áldozatul estek a szélsőséges orosz télnek több tízezer német katonával egyetemben. Az orosz katonák ruházata jobb volt és a németekkel ellentétben hozzá voltak szokva az ezen a tájékon nem is ritka nagy hidegnek, ezért edzettebbek voltak és meglehetősen vad ellenállásuk sem tört meg.

Előzmények

A náci Németország 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. A Barbarossa hadműveletnek keresztelt támadás kezdetekor Hitler úgy vélte, hogy mindössze 3-4 hónap leforgása alatt döntő csapást mérnek a Vörös Hadseregre, és a keleti háborút győzedelmesen befejezhetik. A németek mellett szólt a kitűnően képzett tisztikar (Heinz Guderian, Erich von Manstein, Erich Hoepner, Gotthard Heinrici, Hermann Hoth, Friedrich Paulus, Fedor von Bock, Wolfram von Richthofen), a bejáratott villámháborús taktika, a technikai fölény és a meglepetés ereje. A szovjeteknek az ország óriási méretei és kelet felé egyre szélesedő alakja, valamint a számbeli fölény kedvezett.

Angol katonai szakértők szerint Németországnak 1941 június-júliusában komoly esélye lett volna a keleti fronton a győzelemre. Ezt a német hadsereg előrenyomulásának ütemére és a szovjet veszteségekre hivatkozva állítják. Miután azonban az eredeti haditervet megváltoztatták 1941 júliusában, azzal, hogy délkelet felé is támadtak, a győzelem esélyét egyértelműen elvesztették, időt adtak a Szovjetuniónak a tartalékok felvonultatására és az ipar áttelepítésére.

A német előrenyomulás

A német támadás váratlanul érte a túlságosan előretolt állásokban elhelyezkedő szovjet csapatokat. A gyors páncélos ékekkel operáló német csapatok több százezer orosz katonát kerítettek be (pl.: júliusban Minszknél, szeptemberben Kijevnél). Az így kialakuló óriási katlanokat a később megérkező gyalogság felmorzsolta, miközben a gépesített egységek tovább robogtak. A vörös hadsereg azonban az óriási anyagi veszteségek, a több százezer halott, és a 3 millió hadifogságba esett katona ellenére nem omlott össze, hanem sikeresen mozgósított és ez további súlyos harcokat ígért a szovjet hatalom gyors összeomlása helyett. Szeptembertől az ősziesre forduló időjárás és az egyre keményebbé váló ellenállás hatására a német támadás lendülete megtört, az előrenyomulás sebessége lelassult. A mindkét fél részéről óriási áldozatokat követelő összecsapások végül oda vezettek, hogy a németek 1941 novemberére elfoglalták a balti országokat, Ukrajnát, körülzárták Leningrádot, elszigetelték a Krím félszigetet és elérték Moszkva elővárosait is.

A moszkvai csata

Október végére a szívós orosz ellenállás és a kilátástalan küzdelem a sárral kimerítette a német csapatokat. A német hadvezetés leállította a Tájfun hadműveletet, és megkezdte a felkészülést a végső rohamra Moszkva ellen. A szovjetek kihasználták a lélegzetvételnyi időt, és szintén rendezték soraikat. Sőt november elején Sztálin kémei, elsősorban Richard Sorge Tokióban tevékenykedő szovjet hírszerző, valamint Kim Philby is Londonból, jelentették, hogy a japánok figyelme dél felé fordult, így a Szovjetuniót nem fenyegeti támadás Mandzsúria felől. Ezek után a szovjet vezér engedélyezte, hogy a Távol-Keletről 30 kiváló, téli felszereléssel rendelkező hadosztályt átcsoportosítanak Moszkva védelmére. November közepére a korai fagyok újra járhatóvá tették az utakat, és mintegy 1500 páncélos támogatásával megindult a végsőnek szánt német támadás. Ismét sikerült több ponton áttörni a szovjet védelmet, és kemény harcok árán november végére északon elérték a Moszkva-csatornát. A harapófogó másik szára délen eközben Tulát megkerülve közeledett Moszkva felé. December elején az időjárás azonban ismét közbeszólt. Beköszöntött az igazi orosz tél. A németek, bízva a gyors győzelemben, nem készültek fel a téli hadviselésre. Az éjszakánként mínusz negyven Celsius-fok közeli hőmérséklet hatására rengeteg katona szenvedett fagyási sérülést, mások halálra fagytak, a fegyvereik pedig a nagy hidegtől egyszerűen tönkrementek. A júniusban oly félelmetes Wehrmacht decemberre már csak árnyéka volt önmagának. Hiába látták az első vonalban harcolók távcsövön keresztül a Kreml kupoláit, a hősies szovjet ellenállásnak és a hidegnek köszönhetően a teljesen elcsigázott németek az utolsó pár kilométert képtelenek voltak leküzdeni.

A német támadás ugyan kifulladt, de a hadvezetés a hírszerzés adataira támaszkodva abban a hitben élt, hogy a szovjetek sem képesek jelentős támadó hadmozdulatokra. Ez azonban óriási tévedés volt. December elejére az újonnan felállított és az Orosz Távol-Keletről átvezényelt hadosztályok csak a támadási parancsra vártak. Az ellentámadás december 5-én indult meg, és teljesen megdöbbentette a végletekig kimerült németeket. A támadás második napján Hitler megtiltotta a visszavonulást, és elrendelte, hogy a katonák egy talpalatnyi területet sem adhatnak fel. A fanatikus védekezés ellenére a friss és jól felszerelt szovjetek folyamatosan szorították vissza a sokszor még nyári ruhában harcoló németeket. Az év végére súlyos harcok árán a Vörös Hadsereg 100–250 km-re vetette vissza az ellenséget. A Wehrmacht rengeteg katonáját vesztette el, ráadásul jelentős mennyiségű hadianyagot és a mozgásra képtelen járműveket is kénytelen volt hátrahagyni. Január elején az ellentámadás más szakaszokon is megindult, és a németeknek csak 1942 tavaszán sikerült stabilizálni a frontot. Ezt követően több mint egy éven át zajlottak a rzsevi csaták, mivel a Vörös Hadseregnek 13 hónapra volt szüksége, hogy – hatalmas emberveszteség árán – felszámolja a Rzsevnél kialakult kiszögelést és az ott koncentrálódó német ellenállást, amely kockázatot jelentett a Sztálingrád felszabadítására törekvő szovjetek számára.

Következmények

A második világháború során először bukott meg a villámháborús elképzelés. A német szárazföldi hadsereg Moszkva alatt elszenvedte első vereségét. Ez a vereség ugyan nem volt végzetes, de a legyőzhetetlenség nimbusza szertefoszlott. Mivel Németország nem tudta kivívni a Szovjetunió feletti gyors győzelmet, egy olyan anyagcsatába keveredett, amelyre nem volt felkészülve. Figyelembe véve az ellenfél hatalmas ipari potenciálját, nyersanyagbeli és emberi erőforrásait, számára ez a harc csak végzetes következményekkel járhatott.

További fontos következménye a moszkvai kudarcnak hogy Hitler elvesztette bizalmát a parancsnokokban és leváltotta von Bockot.^{[2][forrás?]}

Jegyzetek

Források

• Tajfun – serpukhov.su (angolul) és (oroszul)
• Battle of Moscow (angolul)
• 1941 térképei (angolul)
• Battle of Moscow – WW2 data base
• A partisan war – BBC World War Two (angolul)
• Háttérbe szorultak a moszkvai csata valódi hősei – mult-kor.hu
• Tájfun: a kifulladt hadművelet – mult-kor.hu
• Titkos alakulat robbantotta volna fel Moszkvát – mult-kor.hu
• Moszkvai csata ^{[Tiltott forrás?]} – kislexikon.hu
• Hetilap^{[halott link]}
• ↑ NTV, 2009.: Алексей Пивоваров (rendező). (2009). Rzhev: General Zhukov's Unknown Battle [dokumentumfilm]. Oroszország, Moszkva: NTV.

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Moszkvai csata témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek

• Rzsevi csaták
• Sztálingrádi csata